Ghost of Tsushima: a zene részletei [VIDEO]

Úgy néz ki, hogy a zene a Ghost of Tsushima-ból digitális és fizikai formában is elérhető lesz a megjelenéskor.

Két zeneszerző is dolgozott a PS4-exkluzív nagyágyú zenéjén. A játék hamarosan itt van, lássuk mit tudtunk meg a zenéjéről a PlayStation blog egyik posztjának hála:

Az információk Rev. Dr. Bradley D Meyer-től, a Sucker Punch Production audió direktorától származnak. Mint elmondta a játék fejlesztésének korai szakaszában a csapat átmenetileg zenéket használt kedvenc filmjeiből, sorozataiból vagy más olyan játékokból, amelyek inspirálták őket a játék megalkotásában azért, hogy érzékeltetni tudják milyen hangulatot is szeretnének majd az új játékuknak.

Ilan Eshkeri és Shigeru “Ume” Umebayashi zenéi tűntek ki a leginkább.

 

Eshkeri több film zenéjéért is felelős volt, köztük például a 47 ronin dallamaiért. Umebayashi szintén sok filmzenén dolgozott, amelyek nagyon tetszettek a csapatnak. Nyilvánvaló volt, hogy őket kell felkérni egy közös projekt erejéig, így a Sucker Punch Productions egy zeneszerző helyett rögtön kettőt állított rá a munkálatokra.

 

 

„A Ghost of Tsushima HATALMAS. Nagyon sok benne a tartalom, és tudtuk hogy sok-sok zenére lesz szükség ahhoz, hogy megtöltsük a világot élettel, s hogy jól érzékelhetővé tegyük Jin utazását szamurájból Ghost-á. (Szellemmé.)”

„Másodsoron, ha két különböző hang dolgozik a zenén az sokkal változatosabb és jobban átgondolt zenei háttérhez vezet majd a játék akcióihoz és történetéhez.”

Eshkeri beszélt arról, hogy milyen volt a kreatív munkálatokban résztevennie: „Rögtön az első meeting után éreztem, hogy a Ghost egy rendkívül erős érzelmi utazásról fog szólni.” – mondta.

 

„Jin témája, a ’They Way of the Ghost’ volt az egyik első darab amit a játékhoz szereztem.”

„Az a zene azt festi le, ahogyan Tsushima népe látja őt. Ő az ő hősük: erős, inspiráló, tévedhetetlen figura, aki reményt ad nekik, de ami a legjobban lenyűgözött, az az, hogy mindez mennyire kontrasztban áll azzal, ami benne játszódik. Ahhoz, hogy megmentse szeretteit és otthonát szemmbe kell fordulnia mindazzal, amiben hitt, és ellene kell mennie a szamurájok erkölcsi kódexének.”

 

Ami pedig Umebayashi-t illeti, ő kulcsszavak köré komponálta legújabb művét, olyan érzések és események köré, melyeket Jin él majd át a történet során, mint például az elhivatottság, nyugalom, száműzetés, kísértés és menedék.

A zeneszerző megosztotta, hogy Tsushima szigete mellett nőtt fel, de ő maga soha nem járt még ott.

„Mikor a játék zenéjét szereztem, Japán kultúrája, légköre hagyományai és a klasszikus japán zene inspiráltak.”

„Remélem, hogy mikor az emberek majd meghallják ezeket a dallamokat, megérzik Tsushima népének szívét.”

A zenén világszerte több stúdión belül dolgoztak. A végső zene a helyzet intenzitásából, a játékos tetteiből és az adott nehézségből áll majd össze, dinamikusan.

 

 

A játék zenéje július 17-én jelenik meg digitálisan és fizikai formában, két lemezen. Ezek mellett később egy bakelit lemez is érkezik a ’The Way of the Ghost’ dalával, Clare Uchima előadásában.

A játék július 17-én jelenik meg PlayStation 4-re.

Forrás: Dualshockers

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu