Bejelentették a Sky Beneath című játékot [VIDEO]

A fejlesztő Mindhaven Games bejelentette a gravitációt meghazudtoló puzzle-kalandjátékát, a Sky Beneath-et. A játék konzolokra és PC-re érkezik Steam-en keresztül 2021-ben.

„Vissza akartunk nyúlni a magányos felfedezgetős játékok korába, amikor még csak a játékos és a feladvány létezett, mint az eredeti Tomb Raider-ben, mindezt nyakon öntve a Portal szívmelengető humorával és a The Talos Principle humanizmusával.” – mondta a Mindhaven Games kreatív direktora, Eero Kuurne sajtónyilatkozatában. „A Sky Beneath fogja a klasszikus játékmenetet, és összeházasítja azt a gördülékeny, modern prezentációval, amely egyszerre okos és látványos.”

 

 

Íme a játék hivatalos áttekintője a Steam-ről:

A Sky Beneath-ben az elhagyatott bányákban bóklászó kis guberálót, Cassie-t irányítjuk. Feltaláló barátunkkal, Annie-vel földönkívüli technológiát használva átvesszük az irányítást a gravitáció felett, a falakon, a mennyzeten járva, megváltoztatva a vonzás irányát, tárgyakra hatva ezzel magunk körül. Mi döntjük el, hogy merre van a fent és a lent ebben az észveszejtő science-fiction kalandban.

Olyan bolygón járunk, ahol a nagy a fejetlenség, miután az emberi és földönkívüli bányásztársaságok együttműködése borzasztóan félresiklott. Cassie-nek és Annie-nek el kell hagynia a megtépázott bolygót örökre. Ahogyan egyre bonyolultabb feladványokat oldunk meg, high-tech kutató laboratóriumokra bukkanunk, lebegő városokat látogathatunk meg, s idegen központokba nyerhetünk bebocsátást. Földönkívüli lényekkel és növényzettel találkozunk majd, s kalandjaink során megismerjük a különös kalandor előző bandájának rejtélyes múltját.

 

A játék kulcselemei:

 

  • Irányítsd a gravitációt – Légy a gravitáció ura, hogy szabadon mozoghass a környezetedben, s tárgyakat manipulálhass!
  • Juss túl kihívást jelentő feladványokon és veszélyes akadályokon – Haladj keresztül egyre bonyolultabb helyzeteken hogy kijuss erről az összetört bolygóról!
  • Élj át egy sci-fi kalandot – Járj be különös tájakat, találkozz idegen növényekkel és állatokkal, s éld át két szökésben lévő jóbarát kalandját!
  • Legyél te is roncsvadász – Deríts fel elhagyatott helyeket, gyűjts idegen technológiát, s használd is azt, hogy még erősebbé válj!

 

A Sky Beneath tehát 2021-ben érkezik PC-re a Steam rendszerén keresztül, valamint konzolokra is.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu