Tell Me Why – Mondd, miért

TESZT – A transzszexualitás témakörét is érintő Dontnod-játék bár nem lesz olyan mértékben maradandó, mint az első Life is Strange (nem csak a rövidebb hossz, hanem talán a kidolgozottság miatt is).

 

 

Ez a játék egy megfelelően korrekt élmény tud lenni azok számára, akik epizodikus játékok iránt érdeklődnek.

 

 

„Oly távol vagy tőlem és mégis közel…”

 

A Tell Me Why azzal foglalkozik, hogy mennyire keveset is tudhatunk azokról, akik közvetlen családtagjaink, és velük töltöttük el életünk jelentős részét. Akár az egymástól távollét is ide vehető, ugyanis Tyler és Alyson Ronan évekig nem látta egymást, ugyanis előbbi (aki transzszexuális) önvédelemből megölte az anyjukat, Mary Ann-t. Tyler a távollét alatt nemet vált, az ikreknek pedig szépen össze kell pakolniuk a régi otthonukban, miközben az emlékek előtörnek, és nem úgy történtek az események, ahogy ők szerették volna; az igazság kutatása közben pedig a kisvárosban kb. mindenki antagonisztikusan ezt akarja megakadályozni. Ehhez pedig nyomozni kell, de gyakran egy olyan infófoszlány megtalálása szükségeltetik a folytatáshoz, ami nem tűnik egyszerűnek, de mivel egy Dontnod-alkotásról beszélünk, a különleges képesség itt is közreműködik: az ikreknek lehetőségük van kivitelezni az emlékeket, és itt kereshetjük meg a nyomokat (pl. így azt is megtudhatjuk, hogy kit nyaggassunk, vagy hová is menjünk), s ezen módon a múlt és a jelen világa és a kettő közötti változás is egymásba esik, képletesen és vizuálisan egyaránt, gyakorlatban pedig gyorsan átlátható az, amit említettem…

Ámbátor két karakterről beszélünk, így ki kell emelnem: Tyler és Alyson máshogy emlékszik több szituációra, és itt jön be a döntés, hogy kinek higgyünk, ami azért is jó, mert a játékost a döntés mellett gondolkodásra is készteti, és ennek alapján a múltat talán máshogy is megismerhetjük, továbbá az újrajátszhatóság tényezője is jelentősen kiemelhetővé válik. Mert lehet, hogy én emlékszem a városi televízió képújságára a rugdalózóból 1990-ben, lehet, hogy később volt és más ment a TV-ben, vagy lehet, hogy ez az egész meg sem történt, és csak kitaláltam az egészet. Ezért sem biztos az, hogy mi emlékszünk megfelelően a dolgokra, így a Tell Me Why is remekel ebből a szempontból vizsgálva, és ezért mindig is érdemes egy másik hangot is meghallgatni, mert ha csak egy oldalról halljuk az eseményeket, amögött nem mindig rejtőzhet ott az igazság. Tudom, kicsit filozofikus volt az imént leírt pár mondatom, de úgy őszintén szólva kissé kaotikusan hangzik…

 

 

Távolból érzékelés

 

A két iker közötti párbeszéd többnyire jónak nevezhető, de azért vannak kifogásolható elemek a megfogalmazásban, és néhol a végeredmény nem lett olyan jó. Ha eltekintünk attól, hogy a kettejük között egy telepatikus kapcsolatról beszélhetünk (elvégre egy Dontnod-játékról van szó), azért a minőség itt-ott már problémásnak mondható. Jó, persze, egy évtizeden át nem látták egymást és még nem olyan családi a hangulat a páros között, de azért ennél jobbat is elvárhatunk, főleg egy olyan fejlesztőtől, ami pont ebben a műfajban van igazán otthon… de valahogy a megvalósítással bajok vannak. A grafika elmegy, de nem lesz ebben a tekintetben maradandó a játék.

Alaszka nyugodt hely, de a mi esetünkben inkább feszültséget teremthet. Itt akkor még megemlíteném Tylert is, akit igen, egyesek gyűlölni fognak a játékban, mert nem azt a nemet képviseli, amibe született, de vannak, akik próbáltak viccelődni. Hogy ez mennyire jól jött össze nekik, ez játékostól függő lehet. De talán a legnagyobb bökkenő az értékelésben pont a kiszámíthatóság lehet, mert azért egy epizodikus játékban talán el lehet várni (még akkor is, ha csak három felvonásról beszélhetünk), hogy ne legyen klisés, sablonos. De ez olyan, és ez a baj – ennél szerintem erősebbet is elvárhattunk volna a fejlesztőktől, de lehet, hogy nem volt olyan sok idejük kidolgozni azt.

 

 

Megosztó téma?

 

Eszembe sem jutott a Backstreet Boys egyik dalából idézni (holott ott az egyik sor pont a kérdéses játék címe), akkor elmondhatom, hogy a játék egy gyenge nyolcas, de én egy hetes számmal kezdődő értékelést adok a Tell Me Why-ra, ugyanis ez bár egy ritkább témát dolgoz fel (a transzszexualitás kérdéskörén túl az emlékezettel foglalkozik), nem hiszem, hogy ez olyan nagyon maradandó lesz. Ez nem teszi rosszá, viszont nem gondolom azt, hogy gyakran elő fogjuk venni, miután kétszer végigjátszottuk. PlayStation 4-re a játék nem érhető el, úgyhogy az Xbox One-on, illetve PC-n lehet csak a Dontnod játékát elérni. A nyitottabban gondolkodóknak (direkt nem használok más kifejezést, mert akkor abból lenne probléma…) egy próbát megér, mert a Dontnod stílusának erős elemei többnyire reprezentáltak. Úgyhogy ez egy gyenge nyolcas, de semmi több.

-V-

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Pro:

+ Az emlékezettel foglalkozni nem olyan gyakori
+ Most nem kellett hónapokat várni az epizódok között
+ A Dontnod erőssége többnyire jelen van

Kontra:

– A szinkron lehetett volna jobb
– Látványra nem erős
– Kicsit rövid is


Kiadó: Xbox Game Studios

Fejlesztő: Dontnod Entertainment

Stílus: Epizodikus, kaland

Megjelenés: 2020. szeptember 11.

Tell Me Why

Játékmenet - 8.8
Grafika - 7.2
Történet - 8.1
Zene/Audio - 7.4
Hangulat - 8

7.9

Miért ne?

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu