Ha vártad a Prince of Persia: The Sands of Time Remake-et, rossz hírünk van

A Prince of Persia: The Sands of Time-nak idő kell a grafika tökéletesítéséhez és ahhoz is, hogy a rajongók támogatását megszerezzék.

 

A játék remake-je először jól hangzott, aztán jött az első bemutató hidegzuhany és most a játék fejlesztés sem áll sajnos túl jól. A bejelentést kísérő általános vélekedés a látványvilágra vonatkozóan negatív volt, és azóta a játékról szóló hírek enyhén szólva is kissé tartalmatlanok voltak.

A héten a Ubisoft bejelentette, hogy a remake-et a 2021-es E3-on nem láthatjuk, és valójában 2022 előtt nem is kerül a boltokba. Nem ez a játék első késése. Sőt, ha átmész a játék hivatalos Twitter-fiókjára, akkor azt találod, hogy az utolsó három poszt – a rajongóknak adott válaszokat leszámítva – a késések bejelentése.

Az első késés 2020 decemberében történt (mindössze három hónappal az eredeti bejelentés után): a világjárvány okozta logisztikai nehézségek miatt 2021 márciusára tolják ki a dátumot. Februárban újabb késés következik, ezúttal magyarázatok és újabb időpont nélkül. Ez a mostani bejelentés sem megy bele a részletekbe, de az a tény, hogy még új trailer sincs, eléggé lelombozó lehet a rajongóknak.

A remake a tervek szerint 2022 elején jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra, ha nem történik újabb csúszás. A játék igyekszik hű maradni a szeretett eredeti műhöz, bár a vizuális, játékmeneti és narratív aspektusok ráncfelvarráson mennek keresztül, hogy a modern kor gamerei igényeinek megfeleleljen. Az olyan aspektusok, mint a harcrendszer, a platformok vagy a kamerák is változni fognak, bár még arra várnunk kell, hogy ezeket élőben is láthassuk.

Az eredeti Prince of Persia: The Sands of Time retrocikkét itt olvashatjátok.

Forrás: 3djuegos

 

 

Spread the love
Avatar photo
Zardoz is our mystery member...

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu