PAX South: game over, és nem kizárólag a koronavírus miatt!

Az Egyesült Államok rendezvénye tehát 2015 után meghatározatlan ideig elmarad, és nem biztos, hogy valaha is lesz még…

 

A PAX South-ot 2015 óta évente rendezték meg a texasi San Antonióban. A csapat viszont a weboldalán közölte, hogy itt a vége. Az első, 2004-ben megrendezett PAX-ot megrendezték maximum száz látogatóban gondolkodtak, így nem is álmodoztak arról, hogy több mint háromezer szenvedélyes rajongó megjelenjen, így az egyszeri rendezvényből egy sorozat lett, világszerte öt városban.

Mindegyik rendezvény remek teljesítményt mutatott fel, és így százezres nagyságrendben kell a látogatók számában gondolkodni, ám a PAX South terjeszkedése nem valósult meg, sőt, majdhogynem ugyanazon a szinten maradt a show, mint amikor először elrajtolt 2015-ben. Ezzel a valósággal pedig a szervezők farkasszemet néztek, a helyzeten pedig a koronavírus-világjárvány nem segített… ezért inkább úgy határoztak, hogy előrelátható ideig befejezik a PAX South megrendezését.

A PAX South mindig is megmarad a szívükben, és sajnálják, hogy a 2022-es folytatásban reménykedő rajongóknak csalódást okoztak, de a szervezők remélik, hogy a többi rendezvényre ki fognak látogatni. Sokat tanultak ebből a fél évtizedből, és ebből tanulva a jövőbeli rendezvények sokkal jobbá válhatnak a későbbiekben. Ezután megköszönték San Antonio városának, hogy mindig is magához karolta a PAX lelkületét azáltal, hogy üdvözölte az ottani játékosokat és az embereket, akik a játékok mögött állnak.

És most jön az érdekesség: a 2015-ös debütálás a legnagyobb látogatottságot mutatta fel az elsőéves rendezvények között, úgyhogy nem volt meg a momentum a PAX South mögött, és a pandémiás szituáció amúgy a PAX jelentős 2020-as és 2021-es menetrendbeli változását eredményezte: a PAX West idén sokkal kisebb volt, de az elvárásokon felül teljesített; a PAX Easttel együtt pedig ez a két rendezvény képes az észak-amerikai piacot jelentős részben lefedni. A PAX Unplugged nem vehető ide: a Philadelphiában decemberre tervezett rendezvény ugyanis az asztali társasjátékokra szakosodott. A PAX Australia pedig októberben már lefutott.

Úgyhogy itt talán túl magasra próbálták tenni a lécet…?

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu