Hallatlan indoklással állt két lábbal az NFT-kbe a Ubisoft!

A digitális, gyűjthető tárgyakként is meghatározható NFT-ket nem sokan ölelik keblükre, ám Yves Guillemotékat ez felettébb sem érdekli…

 

A Ubisoft Quartz körüli mizériáról beszámoltunk már (rossz fogadtatás, a fejlesztők nem nagyon bíznak benne, kereslet sincs nagyon…), és úgy en bloc fel is térképeztük régebben, hogy a játékiparban ki érdeklődik a blockchain technológia iránt, és ki nem kíván foglalkozni vele. A Ubisoft viszont a szintén érdeklődést mutató Electronic Artsszal szemben már meg is tette az első lépést…

A Decrypt-nek egy eléggé cinikus nyilatkozatot adott Didier Genevois, a Ubisoft blockchainért felelős technikai igazgatója. Lefordítjuk, hogy mit mondott, mert elég elképesztőt mondott: „Rengeteg visszajelzést kaptunk a bejelentés óta, és hallottuk a bátorítást és az aggodalmakat egyaránt. Megértjük, hogy honnan erednek a technológiával kapcsolatos érzelmek, és ezt minden lépésnél figyelembe kell vennünk. Tudjuk, hogy ez egy jelentős változás, amely időbe telik, de hűek maradunk a három alapelvünkhöz: a technológia felelősségteljes használatához, a biztonságos környezet kialakításához, és a kizárólag energiatakarékos proof-of-stake blockchainek felhasználásához. A játékosok számára olyan értelmes, értékteremtő ajánlatokra összpontosítunk, amelyek a játékélményük javát szolgálják.”

Erre angol kifejezést tudnánk csak hirtelen mondani: tone-deaf. A Ubisoft nem veszi észre, hogy a Quartz iránt nincs sok érdeklődés, igaz, jelenleg mindössze egyetlen játékban láthatjuk a számozott NFT-ket (amik kozmetikai tárgyak csak), mégpedig a Ghost Recon Breakpointban. Amúgy a francia kiadó megállapodást kötött az Aleph.im-mel is, egy egy kriptovalutás start-up céggel, hogy Guillemoték elérhessék a kitűzött céljaikat.

Itt megint Genevois-é a szó: „A fő célunk az Ubisoft Quartz-szal az, hogy megmutassuk a decentralizáció valódi értékét a játékosainknak. Az Aleph.im kulcsszerepet játszott a víziónk megvalósításában azzal, hogy lehetővé tette számunkra, hogy egy lépéssel tovább menjünk, és decentralizáljuk a Digits videóeszköz és metaadatok tárolását.” Az Aleph.im alapítója, Jonathan Schemoul pedig úgy véli, hogy az NFT-támogatás élvezetesebbé teszi a játékokat, és szerinte a legtöbb kiadó végül javasolni fogja a játékaiban az NFT-k támogatását, ami nagy áttörés lenne.

Erre csak egy szóval reagálunk: profitorientált.

Forrás: PSU, PSL

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu