Tommy Shelby utolsó üzlete – megérkezett a Peaky Blinders 6. évadának trailere [VIDEO]

MOZI HÍREK – A rajongók már régóta várják a Peaky Blinders utolsó évadát; most úgy tűnik, hogy egy nagy durranással búcsúzik a széria.

 

 

A Peaky Blinders – avagy magyar címén a Birmingham bandája – rajongói egyszerre várták izgatottan és szomorúan a népszerű gengszterdráma hatodik évadát, köszönhetően annak, hogy tavaly bejelentették, ez lesz egyben a díjnyertes sorozat utolsó felvonása is. Az új évet rögtön egy csemegével indította a BBC: megjelent ugyanis az első trailer a közelgő 6. évadról, amiben először láthatjuk Cillian Murphy, Tom Hardy és társai visszatérését, és amelynek a bemutatója az év elején várható.

A hatodik évad ugyan Tommy Shelby történetére fókuszál, de ez nem jelenti azt, hogy ez lesz az utolsó, amit a Peaky Blindersből láthatunk, hiszen Steven Knight alkotó már korábban utalt rá, hogy lesz még folytatás, méghozzá egy film formájában, amelynek forgatása jövőre kezdődik. Így nyilatkozott:

„Peaky visszatér, méghozzá nagy durranással.”

„A Covid-járvány miatti kényszerű gyártási késedelem után a családot rendkívüli veszélyben találjuk, és a tét még sosem volt ilyen nagy. Hiszünk benne, hogy ez lesz a legjobb sorozat, és biztosak vagyunk benne, hogy csodálatos rajongóink imádni fogják. Bár a tévésorozat véget ér, a történet más formában folytatódik.”

A trailer azzal kezdődik, hogy Murphy Tommy Shelby-je egy éjszakai mezőn állva egy géppisztollyal lövöldözik az égbe, majd Shelby szavaival zárul: „Még egy utolsó üzletet kell megkötni, aztán mi, Peaky Blinders, végre megpihenünk”. A trailer további része nagyon keveset árul el arról, hogy mi lesz a közkedvelt karakterekkel, mire a fináléra kerül a sor. A rajongók csupán remélhetik, hogy kedvenceik élve megússzák, de egy ilyen sorozatnál erre, mint tudjuk, egyáltalán nincs garancia…

Míg a szereplők többsége ismét visszatér, köztük Paul Anderson, Finn Cole és Anya Taylor-Joy, valamint Stephen Graham, addig Helen McCrory, aki Polly nénit alakította a sorozatban, tavaly áprilisban, 52 évesen elhunyt a rákkal vívott hosszú küzdelem után. A trailerből még nem tudjuk, mi lesz a karaktere sorsa. Korábban Murphy a Today FM-en beszélt arról, milyen szomorú, hogy az utolsó évadot a színésznő nélkül kell leforgatnia. Így nyilatkozott:

„Szomorú mindannyiunknak, akik ismertük őt, és azoknak az embereknek, akik közel álltak hozzá, valamint a rajongóknak. Ő volt a Peaky Blinders matriarchája, és ő állt hozzám a legközelebb. A Polly és Tommy jelenetek a kedvenc jeleneteim közé tartoztak a sorozatban. Ez kétségbeejtően szomorú. Még mindig próbáljuk feldolgozni.”

A Peaky Blinders az elmúlt évtized egyik legnagyobb BBC-sorozata volt, és mivel a Netflixen streamelve is megtalálta a közönségét, a hatodik évad kétségkívül az eddigi legmagasabb nézettséget fogja hozni, ahogy általában az utolsó évadok szokták. Sok rajongó csak abban reménykedik, hogy a sorozat el tudja kerülni azt a csalódást keltő befejezést, amely más, régóta futó sorozatoknál is előfordult, és méltó lezárást ad a történetnek.

Forrás: BBC

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu