Perre megy a Krafton a PlayerUnknown’s Battlegrounds „mobilos klónjai” miatt

A Krafton a Google-t (és vele együtt a YouTube-ot) és az Apple-t is beperelte, miután egy, szerintük PlayerUnknown’s Battlegrounds (innentől csak PUBG)-klónt nem távolítottak el.

 

Az eredetileg Free Fire: Battlegrounds néven futó Free Fire, továbbá a Free Fire Max a Garenától a kérdéses játék, ami miatt a PUBG-tulaj Krafton a Garenát is a bíróságra akarja cipelni, és a dokumentumban azt olvashatjuk, hogy a Garena 2017-ben kezdte Szingapúrban értékesíteni a Free Fire-t. Nem sokkal a PUBG rajtja után. Emiatt a Krafton panaszt nyújtott be és megállapodásra is jutott a Garenával, de nem volt licencelési, terjesztési egyezségről benne szó. Ettől függetlenül még abban az évben felbukkant a játék mobilos kiadása az Apple App Store-on és a Google Play Store-on. 2018-ban pedig kijött a Max változat.

A kereset szerint mind a két Free Fire PUBG-funkciókat másolt (pl. az egyedi, játéknyitásra szánt légből pottyantást, a játékstruktúrát, a játékmenetet, a fegyverek, páncél és egyéb objektumok, helyszínek, anyagok, textúrák és a színsémák kombinációját és elhelyezését), és így a Garena a Krafton szerint több száz millió dollárt keresett az appok és a mikrotranzakciók révén megejtett értékesítésekből. Aztán a cég az Apple és a Google felé is mutatja az ujját, mert haszonkulcsuk van a mikrotranzakciókon, és a két techcég a Krafton utasítására sem állította le a Free Fire értékesítését. A YouTube pedig azért van a PUBG mögött álló cég célkeresztjében, mert Free Fire és Free Fire Max játékmenetet lehet találni rajta, és az eltávolítási kérelemre sem reagált a videómegosztó. A Biubiubiu is érintett… ez egy kínai film, ami egy nem engedélyezett Battlegrounds-adaptáció; benne egy élőszereplős, drámai Battlegrounds játékmenetet láthatunk…

Daniel Ahmad, a Niko Partners senior elemzője már júliusban felhívta a lehetséges szerzői jogi sértésre a figyelmet a Twitteren: a hivatalos poszter eléggé… hasonló. A PUBG PC-n, illetve mobilon a Peacekeeper Elite nem kicsit sikeres Kínában, így nem látja nagy meglepetésnek a film elkészültét. A film amúgy augusztus hatodikán jutott el a Youkura, ami egy kínai videómegosztó oldal, és értelemszerűen a nyelve is mandarin.

A Biubiubiu eltávolításának igénylése előtt a Krafton amúgy a Run Amuck nevű YouTube videó iránt is szerzői jogi követelést nyújtott be, és bár a YouTube fellépett ellene, a site-on továbbra is megtekinthető a mű. A Krafton szerint kettős mércéről van szó, ugyanis annak készítőinek nincs pénze, hogy a YouTube-ot felmentse a szerzői jogi kártérítés alól; és még megemlített egy Ubisoft-pert 2020 májusából. A francia cég a Google, az Apple, és az Ejoy ellen lépett fel egy Rainbow Six Siege mobilos klón miatt. A két techcég nem cselekedett ellenük, és csak akkor történt ez meg, amikor a fejlesztőt is bevonta a Ubisoft a buliba, mert ekkor az Ejoy maga távolította el a játékot, miközben az Apple és a Google a botját sem mozdította.

A Garena maga nem olyan ismert, de annak anyacége, a Sea Ltd. 2020-ban csak a digitális szórakoztatóiparban több mint két milliárd dolláros (tehát minimum hatszáz milliárd forintos) forgalmat könyvelt el… úgyhogy a Krafton nagy kártérítésre feni a fogát.

Forrás: PCGamer

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu