FILMINTERJÚ – Az unoka forgatásáról faggattuk Deák Kristóf rendezőt és Nina Kovval, aki a film társírója és koreográfusa is.

 

theGeek: Nagy thrillerfan vagyok, szóval erősen foglalkoztat, hogy mi lehet ennek a műfajnak a jövője nálunk, hiszen annyira nincs reprezentálva.

 

Deák Kristóf: Én nagyon szeretném, ha több minőségi magyar thriller készülne. Az unoka egyébként csak részben thriller, valójában egy szándékosan több műfajú film.

 

theGeek: Nemrég fejeztem be a Breaking Bad sorozat összes évadjának megnézését és felmerült bennem Az unoka után, hogy akár abból is készülhetne sorozat, vagy esetleg egy hasonló történetből. Szerintetek ebben lenne ráció?

 

DK: Én nagyon örülnék neki. Nem hiszem azért, hogy egy olyan sztorinak nekiugranék, mint amit egyszer már megcsináltam, inkább egy másik, ezzel rokon ötlettel kezdenék valamit. De ezek a típusú sztorik jól tudnak működni sorozatként és több hasonló, színvonalas magyar sorozatra lenne szükség. Nehéz műfaj, de nagy kihívás és engem is érdekelne.

 

Nina Kov: Ennek a filmnek szerintem ez volt a jó formai megvalósítása. Minden sztorinak megvan a maga formátuma, és Az unoka inkább kétórás mozifilmként működött.

 

DK: Megtanultuk ezt az évek során. Például próbáltunk nagyjátékfilmet készíteni a Mindenki történetéből, de mindig érződött rajta, hogy kicsit felvizezve ugyanaz a sztori lenne. Én is úgy gondolom, hogy minden sztorinak megvan a maga formátuma. Egyébként az irodalomra is ez a jellemző: vannak egypercesek, novellák, kisregények és regények ott is. Meg kell találni, hogy milyen terjedelemben érdemes az adott sztorit elmesélni.

 

theGeek: Nekem mondjuk ennél a filmnél az jutott eszembe, hogy bár így is jó volt, de szívesen megtudtam volna többet a bűnöző előéletéről. Hogyan jutott erre? Ki volt azelőtt? Miért kezdte el csinálni? Vagy akár a barátnőjével lévő kapcsolatának alakulása is érdekes lehetett volna.

 

 

DK: Az nekünk is eszünkbe jutott, hogy a negatív karakter és a barátnőjének (és egyben bűntársának – a szerk.) kapcsolatát jobban megmutassuk. Van is egy ilyen kihagyott jelenet, amely róluk szól. Az volt a végső döntés, hogy fontosabb és erősebb az, ha megyünk a főszereplővel és az ő szemszögéből ismerünk meg mindent. Amit ő lát és hall, mi, nézőként ugyanazt látjuk és halljuk. Nem tudunk többet, mint ő. Ezért van az, hogy csak a film közepe táján találkozunk a csalóval, akinek addig csak a hangját hallottuk. Addig csak egy homályos, titokzatos figura, ahogy Rudi látja őt. Nyilván egy piti bűnöző, egy senki, de Rudi őt egy szörnyetegnek látja, hiszen egy mozdulattal tönkretette, depresszióba taszította a nagyapját. Ő így látja ezt a bűnözőt, tehát mi így éljük meg vele együtt a sztorit is, ez volt a cél.

 

theGeek: Jászberényi Gábor játszott A martfűi rém című sorozatgyilkosos thrillerben is, ezért választottátok őt?

 

DK: Én is ott ismertem meg, de inkább azért, mert vele már dolgoztam én is: a Foglyokban is ő volt az egyik fő ávós. Zseniálisan jó színész, igazi átváltozóművész, keményen dolgozik, nagyon jó ösztönei vannak, nagyon jó a testtudata, és tud félelmetes is lenni. Éppen ezért tudott az a grandiózus gonosz lenni, amilyennek a főszereplő ezt a karaktert látja.

 

theGeek: Az akciójelenetek forgatása mennyire volt nehéz, hiszen úgy tudom, hogy nem használtatok kaszkadőrt.

 

DK: Kaszkadőrszakértőt azért használtunk, de a bunyós jelenetet a két szereplő saját maga játssza. Ez a jelent arról szól, hogy a legaljasabb módon hátba támadnak valakit és alaposan megverik. Nem egy kung-fu filmjelenet. A cél az volt, hogy igazi legyen, hogy érezni lehessen, hogy recsegnek, ropognak a csontok. A két színész egyébként gyermeki lelkesedéssel vetette bele magát, hogy szétverjék egymást. Nagyon jó élmény volt ezt kitalálni és megkoreografálni. A felvételre nem sok idő volt, de mivel addigra már minden a kisujjukban volt, még az sem jelentett gondot, amikor egy tökönrúgás kicsit félrecsúszott, túlságosan igazira sikerült.

 

theGeek: Ha már az akciójelenetekről beszélünk, nem szabad elfelejteni azt sem, hogy bizonyos jeleneteknél tűzfegyverek is elsülnek. Biztos hallottatok a Rust című film forgatásán történt szomorú tragédiára, hol Alec Baldwin véletlenül lelőtte azt a filmes hölgyet. Hogyan folyt ezeknek a jeleneteknek a forgatása? Ti erre külön gondot fordítottatok?

 

Nina Kov: Magyarországon sokkal szigorúbb szabályok vannak erre. Soha nem történhetne ilyesmi nálunk.

 

DK: Eleve az, hogy fegyver kerüljön a kezedbe, nem olyan mindennapos, mint Amerikában, ahol nagyon sok embernek van fegyverviselési engedélye. A magyar fegyvermester szinte sohasem adja ki a fegyvert a kezéből és amikor igen, ez mindig saját kezéből történik, egy szigorú protokoll szerint. Előtte még a csőbe is belenéznek, hogy nincs-e benne valami, ami esetleg a vaktölténnyel kombinálva bármi rosszat okozhat, tehát ez nem fordulhat elő. Amikor a jelenetet felvesszük, mégcsak a forgatás közelében sem lehet éles lőszer.

 

 

tG: Ha jól tudom, a film sztorija veled is megtörtént…

 

DK: Igen, a családomban. Egyébként az unokázós csalás meglepően gyakori csalási forma. Sajnos onnan jött az egész sztori, hogy ez a nagypapámmal kilencvenéves korában megtörtént. Akkor néztem jobban utána, hogy ez tényleg mennyire gyakori. Jellemző módon a rendőrség még egy külön nyomozócsoportot is alakított az unokázós csalások felderítésére, és új módszereket kellett kitalálniuk rá. Bár most már lecsengőben van és sok letartóztatás volt, de a szakértők szerint csak idő kérdése, hogy ismét felfutó hullámban legyen az egész.

 

tG: Egyébként a ti esetetekben sikerült ezt a bűnözőt elkapni?

 

DK: Nem tudjuk. Nagyon sok csalást véghezvisznek, mire végre elkapják őket. Volt olyan csalóbanda aki majdnem egymilliárd forintot zsákmányolt összesen.

 

NK: Ugyanakkor az egész unokázós csalás csak a kiindulópontja a film történetének. Arra szolgál, hogy egy izgalmas nyomozás keretében sokmindent el tudjunk mondani családokról, a családi és társadalmi viszonyokról, személyes és fontos etikai döntésekről is szól a film.

 

DK: Igazából ez a film annak a története, hogy hogyan válik valaki emberré és férfivé, amikor bántják egy szeretett családtagját és azt érzi, hogy muszáj valamit tennie és megvédenie őt, helyretenni az igazságtalanságot. Az eddig filmjeim is sokszor arról szóltak, hogy mit lehet kezdeni az igazságtalansággal, amikor az egy legyőzhetetlen és paradox, rendszerszintű valami. Az idősek esetén teljesen elment rossz irányba a nyugati társadalom, individualizálódtunk és ezáltal magukra hagytuk az időseket. Odáig jutott már ez, hogy „nem cool” a nagyszülőkkel barátkozni, vagy náluk lakni. Egy lúzer vagy, ha szorosabb a családoddal a kapcsolatod.

NK: Mindennek az ellenszere pedig az összefogás.