FILMKRITIKA – Tom Holland és Mark Wahlberg öltötte magára Nathan Drake és Victor Sullivan (Sully) gúnyáját a 2008 (!) óta tervezett Uncharted filmben, amely most végre-valahára a mozikba került. A trailerekből már nyilvánvaló volt, hogy a film készítői meg sem próbálták egy-az-egyben a játékokat követni, így már csak az maradt a kérdés, hogy az adaptáció azért elég szórakoztató lett-e és megüti-e azt a mércét, ami egy Uncharted filmes adaptációtól elvárható? No és persze nem utolsó sorában: sikerül-e megtörnie az átkot, amely a videójátékos adaptációkon ül?

 

Kevés annyira elátkozott műfaj létezik, mint a videójátékos adaptáció. A bődületesen rossz 1993-as Super Mario óta próbálkoznak Hollywood sikergyárosai újabb és újabb filmekkel, amelyek pixelhősök kalandjait próbálják a nagyvásznon bemutatni, de a legtöbb ilyen alkotás legjobb esetben is csak az „erősen közepes” szintet ütötte meg.

Az oly gyakori kudarc okait elemezni nagyon hosszan tartana és nem is ennek a cikknek a tárgya, szóval inkább nézzük meg, hogy ezúttal a 2007 óta tartó videójátéksorozat adaptációja végre megüti a mércét, illetve valamennyire hű adaptáció-e, vagy csak egyike az elpuskázott videójátékos filmek sorának?

 

 

A vagány suhanc és az OK boomer

 

Ismét oldalakat lehetne azon filozofálgatni, hogy Tom Holland és Mark Wahlberg megfelelő választások-e Nate és Sully szerepére, illetve, hogy mely színészek lettek volna jobb választások. Hollandról eleve a Pókember jut eszünkbe minden alkalommal, amikor meglátjuk, Wahlbergnél pedig szintén nehezen lehet elfelejteni, hogy egy időben úgy volt, hogy ő lesz Nathan Drake, de volt ő már Max Payne is a rettenetesen elszúrt videójátékos adaptációban. No de ez most az Uncharted és a lényeg a rajongók és kevésbé rajongók számára az, hogy a két színész mennyire hozza az Uncharted játékok örökös hőseit, vagy jobban tesszük, ha be sem tesszük a lábunkat a moziba, mert az égnek emelt tekintettel menekülnénk ki onnan?

Nos, az igazság az, hogy tényleg nagy jóindulat és a legalább egy fél vagy háromnegyed órányi filmidő kell ahhoz, hogy megszokjuk Hollandot és Wahlberget a jól ismert szerepekben. A még mindig kölyökképű Tom Holland remek színész és ki is gyúrta magát a szerepre, de akármennyire is igyekszik, azért inkább jut róla eszünkbe még mindig Peter Parker, mint a Naughty Dog időnként cinikus, sokszor simlis és vagány kincstolvaja. Az igazság az, hogy Nathan Drake karaterét és kalandjait leginkább olyan filmek ihlették, mint A smaragd románca (Michael Douglas), vagy Az Indiana Jones-sorozat (Harrison Ford) és e két színész fiatalkori énjét ezerszer jobban el tudnánk képzelni a szerepre, mint a kicsit túl „jófiú” és „suhanc a szomszédból” Tom Hollandot. Nem is az a legfőbb probléma, hogy Holland nem úgy néz ki, mint Drake a játékban, hanem az, hogy valahogy hiányzik színészi repertoárjából az a nagy dumás simlisség és csipetnyi romlottság, amitől Drake többek között annyira szórakoztató és ami a szerephez kell. Holland ettől függetlenül remek színész (Pókemberen kívül is már több filmben bizonyított) és az ő Nathan Drake-je is szerethető és szimpatikus, de el kell fogadni, hogy nem az a Nate, akit a játékból ismerünk.

 

 

Buddy movie

 

Hasonló módon másmilyen Mark Wahlberg Victor Sullivanja, mint akit a játékból megszokhattunk. Sully ugyan szintén egy nagy dumás, korosabb nagy csibész, aki a maga korában épp akkora nagy ász volt, mint Nate (ezt az oldalát bővebben az Uncharted 3-ból ismerhetjük meg, ahol a tinédzser Nate-tel találkozik), de igen gyorsan egyfajta joviális apafigurává válik Nate-nek, aki egyben társa is a kalandokban. Mindebből legfeljebb az ötvenes éveit taposó, egykori nagy ászt láthatjuk a Wahlberg által alakított karakterben, aki jellemzően szinte mindenkit átver (persze, Nate-et is jó párszor) és tulajdonképpen teljes értékű akcióhős és kalandor ő is ebben és nem csak Nate társa, mint a játékokban. A filmben szintén alaposan kigyúrt Wahlberg nem véletlenül akarta annak idején Drake szerepét és ez valahogy át is jön ebből a filmből, bár az egyik jelenetben a bokájára panaszkodik, de azért egy másikban jól elveri az egyik rátámadó rosszarcú karaktert.

Mivel Wahlberg legalább annyi filmidőt kap, mint Holland, és a történetben is legalább annyira fontos a szerepe. Korántsem „sidekick” ő, mint a játékokban, hanem teljes értékű főszereplő és elég egy értelmű, hogy a filmes Uncharted inkább egy echte buddy movie – amolyan modern Tango és Cash – mint Nathan Drake kalandjainak tényleges adaptációja. Ki tudja, talán jobban is jártunk ezzel, mintha a két karaktert az eredeti szerepkörbe kényszerítették volna, mert így színészi repertoárjukat jobban kamatoztathatják.

 

 

Akik kevésbé domborítottak

 

A két főszereplő tehát szórakoztató, de csak fenntartásokkal hasonlítható az eredeti figurákhoz, de mi a helyzet a többi karakterrel és magával a filmmel? A Chloe Frazert alakító Sophia Taylor Ali külsőleg talán valamennyire passzol (csak túl sovány testalkatú) az eredeti karakterhez, de a hol csábító „dög”, hol teljes értékű kalandor és pisztolyhős Chloénak filmbéli verziója csak halovány mása az eredetinek – a szó minden értelmében. Taylor Chloénak kicsit hasonló választás, mint amilyen Alicia Vikander volt Lara Croftnak – nem rossz, de jobbat is találhattak volna. Túl sokat „lelkizik” és kevésbé laza, mint az eredeti karakter, az egyszer biztos, bár az nagyjából stimmel, hogy bármikor átveri ő is a társait. (Talán a játékbeli hőshöz képest túlságosan is könnyen.)

Ami a rosszfiúkat és rosszlányokat illeti: Antonio Banderas a szokásos megfáradt rutinjait hozza és rendkívül sablonos Moncada szerepében. Tati Gabrielle kicsit izgalmasabb, mint Moncada jobb keze: Braddock, de a forgatókönyv annyira menthetetlenül beskatulyázza teljesen negatív figurának, hogy visszasírjuk Nadine Rosst, akiről némileg mintázták.

 

 

Ami Uncharted és ami „Nemcharted”

 

A hullámzó színészi teljesítmény mellett a film sztorija egész jó, még úgy is, hogy a fordulatok rendkívül kiszámíthatóak (egyetlenegyet leszámítva). Az Uncharted játékok szokásos kincsvadászata persze a fő motívum, némi logikai résszel és akcióval megspékelve. Ami az utóbbit illeti, abból azért lehetett volna több, főleg a tűzharcokból, mert míg a játékokban azért ez kapja a központi szerepet, itt Nathan szinte alig lő. OK, hogy nem lehetett ugyanazt visszaadni, mert a PG-13 miatt sem lett volna reális egy Desperados-szintű lövöldözés-orgia (ha ebből a szempontból hű lett volna az adaptáció, akkor Roberto Rodriguez lett volna a kötelező választás rendezőnek), de legalább Nate egy kicsivel többet pisztolyt, vagy puskát ránthatott volna, ha már ez a fő motívum az összes játék borítóján.

 

 

Egy egész jó és szórakoztató kalandfilm – fogadjuk el ennek

 

Az Uncharted egész biztosan a jobbféle videójátékos adaptációk közé sorolható – még úgy is, hogy sok aspektusból semmi köze az alapanyaghoz. Hogy Holland és Wahlberg jó Nate és Sully-e, vagy sem, illetve mennyire elfogadható, vagy inkább zavaró, hogy eléggé másmilyenek, azt minden rajongónak magában kell eldöntenie. Ez a filmes Uncharted mindenesetre kellően izgalmas, látványos, egzotikus és kikapcsol egy jó kétórára – ha erre vevő vagy és nem keresed mindenáron és mindenhol az eredeti franchise-t, akkor jól fogsz szórakozni, ellenkező esetben hanyagold ezt az adaptációt és inkább töltsd be ismét Nate legújabb, remasterelt kalandját.

-BadSector-