India betiltotta a Garena Free Fire-ját

Közel öt tucat applikációt köztük a a Garena Free Fire-ját tett tiltólistára India, ugyanis azoknak kapcsolata van Kínával…

 

A Techcrunch arról írt, hogy a Garenától a Free Fire mellett ötvenhárom, másik app is tiltólistás lett, ugyanis az ottani kormány elrendelte ezt. Az indoklás prózaian egyszerű: ezeknek mind kapcsolata van Kínával, és az eltiltás mögött az ország informatikai technológiával kapcsolatos törvényének 69A szekciója áll jogi erőként.

A sok applikációt klónnak tekintik (közel háromszáz másolatot említenek), és ezek Pekinghez kapcsolódnak. Ezek már régebb óta vannak Indiában betiltva (2020), úgyhogy joggal mondhatjuk, hogy „nem adják fel”. Igaz, a Garena székhelye nem Kínában található, hanem Szingapúrban… ám a kapcsolat itt is megvan, ugyanis a cég részvényeinek 18,7%-át a Tencent, az egyik nagy techgigász birtokolja…

A Google szóvivője egy közleményben megerősítette, hogy az indiai kormány kérésének eleget tesznek. „Értesítettük az érintett fejlesztőket, és ideiglenesen blokkoltuk a hozzáférést azokhoz az alkalmazásokhoz, amelyek Indiában továbbra is elérhetőek maradtak a Play Store-ban,” írta a szóvivő. A Sensor Tower Adatai szerint a Garenától a Free Fire, továbbá annak továbbfejlesztett változata, a Free Fire Max 238 millió letöltést ért el Indiában, és annyira nagy kereslet volna a battle royale iránt, hogy a 2021-es telepítések többsége szintén ebben az országban történt…

A Garena indiai növekedése azok után indult el, hogy 2020 szeptemberében India vezetősége betiltott a PlayerUnknown’s Battlegroundsot. A Krafton, a PUBG mögött álló cég erre reagálva létre is hozott egy indiai változatot a battle royale-jából, amit Battlegrounds Mobile India néven találhatnak meg a játékosok. Amúgy a Garena és a Krafton között januárban egy per indult, ugyanis a Krafton szerint a PlayerUnknown’s Battlegrounds számos aspektusát lemásolta a Free Fire/Free Fire Max duó…

Úgyhogy Indiában továbbra is eléggé necces a helyzet, de mivel a szomszéd gyakran zargatja őket a határon (az indiai és a kínai katonák közötti összetűzések eléggé gyakoriak lettek az utóbbi évek során…), talán érthető is, hogy Peking felé miért is neheztelnek…

Forrás: Gamesindustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu