SOROZATKRITIKA – A Peacemaker nem tűnik egy elsőre jó sorozatötletnek. James Gunn fogta Az öngyilkos osztag egyik igazi gonosztevőjét – egy igazi nyers tahót, aki hajlandó elárulni a csapattársait, hogy eltussolja az amerikai kormány szörnyű bűneit – és azt kéri tőlünk, hogy törődjünk a motivációival, sőt, tekintsünk rá hősként.

 

Mindez nem működött volna, ha Gunn a Peacemakernek, más néven Chris Smith-nek egy hagyományos szuperhőssorozatot készített volna. De sok szempontból a Peacemaker a kikristályosodása azoknak a témáknak, amelyeket Gunn a 2014-es A galaxis őrzői óta formál. Végsősoron ez egy történet a barátság megváltó erejéről és arról, hogy milyen nehéz megváltozni, különösen, ha ez azt jelenti, hogy meg kell szakítani a kapcsolatot a mérgező szülőkkel, vagy meg kell bocsátani magunknak a múltbeli traumákat.

 

 

Ismét csak a kényszermeló

 

A Peacemaker nem sokkal az Öngyilkos osztag után folytatódik, és a címszereplőt ismét arra kényszerítik, hogy Amanda Waller A.R.G.U.S. titkos osztagával dolgozzon. De ahelyett, hogy más szupergonoszokkal dolgozna együtt, azokkal az ügynökökkel társul, akik az Öngyilkos osztag alatt a színfalak mögött tevékenykedtek, és a Pillangó-projektben kell részt vennie: egy olyan életveszélyes küldetésben, amiről csak nagyon keveset tud. A tét és az igazi fenyegetés természete lassan derül ki, mégis annyi poénon fogunk kacagni és annyi akciót láthatunk, hogy sosem érezzük úgy, hogy Gunn húzná az időt, vagy erőltetetten fárasztana minket a túl hosszú expozícióval. Rendkívül ügyes a cselekményvezetés is: a legfontosabb eseményei, pontjai végül rendre visszatérnek, hogy hozzájáruljanak az erőteljes, epikus befejezéshez.

Mégis, a különböző részek mindegyike remekül jól illeszkedik egymáshoz. Még Peacemaker állandó, kötekedő poénjának is, hogy John Economos, az A.R.G.U.S. ügynök hogyan festi be a szakállát, végül figyelemre méltó szerepe van a sorozat utolsó részében. Azok a karakterek, amelyek könnyen lehetnének egysíkú gonosztevők, meglepő mélységet kapnak a nyolc epizódból álló évad során. Bár a szuperhősök egy részénél nincs túl erős jellemfejlődés, hiszen nem változhatnak túl sokat, ha fel akarnak bukkanni a következő folytatásban, de a franchise-korlátoktól megszabadulva Gunn képes volt arra összpontosítani, ahogyan a csapat tagjai és még az antagonisták is megtanulják tisztelni egymást, sőt, bizonyos esetekben már-már összebarátkoznak.

A színészgárdát Gunn remek kézzel irányította. John Cena nem csak harapós humorát, hanem lenyűgöző érzelmi mélységét és sebezhetőségét is megmutatja, amikor megküzd a bántalmazó, fehér fajgyűlölő apjával, Auggie-vel való kapcsolatával, akit Robert Patrick félelmetesen jól alakít. Bár vannak utalások egy bimbózó románcra Chris és az A.R.G.U.S. ügynök Emilia Harcourt között, a sorozat legfontosabb kapcsolata az a tisztán plátói kötelék, amelyet Chris az új újonc Leota Adebayóval alakít ki. Adebayo a saját családi terheivel küzd, és azzal, hogy kitalálja, mire is képes valójában, és hogy mennyire akar részt venni a családja erkölcsileg megkérdőjelezhető üzelmeiben.

 

 

Sci-fi, és a szuperhős elemek remek paródiája

 

A sorozat akció- és harci jelenetei rendkívül látványosak és jól koreografáltak, nagyrészt elkerülik a CGI-t, és helyette sok újdonságot és humort láthatunk mind az epikus, tömeges összecsapásokban, mind a face-to-face bunyókban. Bár Peacemaker nyilván a legerősebb karakter, de még őt is sokszor alaposan elverik, vagy megalázzák, a többiek alacsony erőszintje és nagyfokú érzelmi sebezhetősége láttán pedig mint ha minden csapást, amit kapnak, mi magunk is a zsigereinkben éreznénk.

Gunn mesterien szövi bele a sci-fi és a szuperhős elemeket a történetbe, miközben mindkettők kacagtatóan parodizálja. Peacemakernek látszólag minden DC-hősről van egy mocskos története, és gúnyolódik Batmanen is, amiért nem elég kemény ahhoz, hogy megölje a saját ellenségeit, mégis kétségbeesetten ragaszkodik saját céljához és erkölcsi kódexéhez, amelyet önnön tragikus háttértörténete motivál. A sorozat egyben az ideológia által vezérelt gyilkos hatalom burkolt kritikája is. Peacemaker nevetséges fogadalma szerint „a béke nevében” annyi férfit, nőt és gyereket öl meg, amennyit csak akar, de azt nem tűri, hogy átverjék, vagy hogy olyan gyilkosságokra kényszerítsék, amelynek nem érti a motivációit. A legmulatságosabb mégis az, hogy fegyverére egy békegalambot kell rábiggyeszteni, különben nem hajlandó vele lőni. Gunn szarkasztikus humorával persze kifigurázza ezt a látszólag (sok megnyilvánulásában) egybites „hazafit”, ugyanakkor Chris „becsületkódexe” mégis valahogy jól illeszkedik ebbe az őrült világba.

Gunn egyben tiszteleg az olyan klasszikus alien-filmek előtt, mint A testrablók inváziója és az Élnek, a sok poén egyben keményen ostorozza az emberiséget is, egyben elutasítja azt a feltevést is, hogy a választás szabadsága eredendően szent. Ehelyett Gunn ismét visszatér a szeretet gyógyító erejéről szóló alapfeltevéséhez. Ha egy olyan nyers bunkó, mint a Peacemaker képes jobbá változni, akkor talán mégis van remény az emberiség számára.

 

 

Az egyik legjobb Gunn-alkotás

 

A Peacemaker Gunn egyik legjobb munkája, a hosszabb formátumú, nyolc epizódos sorozat lehetővé teszi számára, hogy igazán megmutassa azokat a témákat, karakterépítést, akciót és humort, amelyeket A galaxis őrzői és Az öngyilkos osztag esetében is hozott. Bár a durva karakterek és a véres látványvilág néhány nézőt elriaszthat, ezek párhuzamosan futnak a mély érzelmi maggal és a találó és szarkasztikus társadalomkritikákkal, és kacagtató humorral, amelyek a jól átgondolt és fordulatos cselekmény részeként ütnek igazán nagyot. Nem mindenkinek szól ez a sorozat, de ha ráérzel az ízére, hatalmas favorit lesz.

-BadSector-