A Tencent felvásárolta a 1C Entertainmentet: új név is jár a kínaiak alatt

A kínai techgigászok tovább folytatják a játékiparban a terjeszkedésüket: ezúttal a Tencenttől hallhatjuk, hogy a 1C-től megvásárolták a 1C Entertainmentet, ami így át is lesz keresztelve.

 

A lengyel központú 1C Entertainment oldalán olvashatjuk a bejelentést az új tulajdonosról. A megállapodás november végén történt, és mivel a cég összes részvénye a Tencenthez vándorol, a kínaiaknak többségi tulajdonuk lesz (és ez a leányvállalatokra is vonatkozik). A 1C Entertainment és az alá tartozó, 1C brandinget használó cég a megállapodás lezárásától számított hat hónapon belül új nevet kap. A rebrandinggel kapcsolatos részletekről később fogunk hallani, szóval itt még nem tudni, hogy a Tencent hogyan hívja majd „az egycéseket”.

A 1C Entertainment alá tartozik a terjesztésért felelős Cenega (aminek ugyebár magyar érintettsége is van), a Muve (digitális játékboltként is tekinthetjük ezt, ebből is találhatunk magyar verziót, ha ide klikkelünk), a QLOC (játékfejlesztő stúdió, PC-s portolásban is jártas), illetve a 1C Online Games (ami fejlesztéssel és kiadással egyaránt foglalkozik).

„Rendkívül izgatottak vagyunk ezen megállapodás kapcsán. Ez egy lenyűgöző lehetőség a 1C Enzertainment számára, hogy megvalósítsa legvadabb álmait és aspirációit a játékiparban. Víziónk és szenvedélyünk immáron egy vezető, globális világcég támogatását élvezi, és megtisztel a Tencenttel, valamint a globális ökoszisztéma más kreatív elméivel való közös munka egyedi lehetősége”, mondta Tomasz Nieszporski, az 1C Entertainment igazgatótanácsának tagja. „Rendkívül elégedettek vagyunk, hogy az 1C Entertainment tehetséges csapatával dolgozhatunk, és támogathatjuk őket növekedésük egy új szakaszában”, tette hozzá Li Shen, a Tencent Games nemzetközi technológiáért felelős igazgatója.

Úgyhogy a Tencent továbbra is nyújtózkodik a nyugaton. Ne feledjük, hogy miután a Vivendi, a francia médiaóriás kihátrált a Ubisoftból (aminek „kistesóját”, a mobilos Gameloftot felvásárolta azért), az új részvényesek között megtalálhatjuk őket is, és azért elég sok helyen vannak ott akár többségi, akár kisebbségi tulajdonosként is. Utóbbira remek példa az Epic Games.

Forrás: Gematsu/Cenega Magyarország

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu