World Championship Boxing Manager II: három évtized után itt a folytatás [VIDEO]

A Mega Cat Studios fejleszti a World Championship Boxing Manager II-t, amit a Ziggurat Interactive fog kiadni nemsokára.

 

A PC-s verzió számára már zárt bétatesztelési lehetőség is van; itt próbálkozhatunk, és ha bejutunk, a teljes játékot is megkapjuk majd, amikor az megjelenik. 1990-ben jelent meg az első rész. Ahhoz képest elég sokat kellett várni a másodikra… de ami késik, nem múlik. Az első részhez hasonlóan a másodikban is üzleti mágnásként kell helyt állnunk, megőrizve az előd esszenciáját, persze kibővített formában. Frissített vizualitás, mélyebb játékmenet RPG-féle képességválasztással, és új karakterek is jönnek, akik korábbi profi boxolókra (Rocky Marciano, Sugar Ray Robinson) alapozva jöttek létre.

A World Championship Boxing Manager II 32-bites grafikával rendelkezik, de a sorozatot frissebb látvánnyal tolja meg, ugyanis dinamikus megvilágítás, komolyabb boxszimulációs engine, frissített kezelőfelület, illetve több küzdelem vár a játékosokra. Sportmenedzsmentről van szó, így nekünk kell felbérelni a jól küzdő bunyósokat, akik mellé csúcskategóriás stáb jár, és így a hype révén jöhetnek a szponzorok, akik aztán el is állhatnak, ha bukunk. Twitch-integráció is van, ami az ott közvetítőknek lehet hasznos. A Viever Controlled Crowds opció segítségével a játék közössége meghatározott módon szurkolhat, vagy „hullámozhat” (mexikói hullám, elég ennyit mondani). A nézők buffolhatják, vagy akár gyengíthetik is a közvetítő vagy az ellenfél stratégiáját vagy erejét.

Lesz sztori mód is újrajátszhatósággal (elágazások lesznek benne!), és így bátorít minket arra, hogy sajátosan küzdjünk meg a győzelemért. A skillrendszer kapcsán erősen ütőek, vagy nagy kitartással bíróak lehetünk. Rajtunk áll, hogy milyen edző útvonalon jutunk el a győzelemig. A kezdőknek mély tutorial is jár, hogy megtanulhassuk a boxolás alapjait. Az alkalmazottak felbérlő rendszerén keresztül a legjobb edző csapatot és menedzsereket vehetjük fel, még ha nem éppen ortodox megoldásúak ők. Humor, személyiség is lesz természetesen.

A World Championship Boxing Manager II tavasszal jelenik meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switch-re és PC-re (Steam, GOG).

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu