Rengetegen távoznak a The Initiative-től; mi lesz veled, Perfect Dark?

Nem túlzunk: rengetegen távoztak a korábban elit csapatnak felhypeolt Xbox Game Studios-bandából…

 

A VGC nagyon durva összefoglalót készített a The Initiative-től, akik (a Crystal Dynamics segítségével) dolgoznak a Perfect Darkon, aminek fő fejlesztői csapatának legalább fele (!!!) távozott a stúdióból az utóbbi évben. Kb. 36-an távoztak a LinkedIn-profilokat vizsgálva. Néhány illetőről tudjuk is: Dan Neuburger (rendezői posztban volt), Drew Murray (dizájnigazgató), Chris O’Neill (fő pályatervező), Jolyon Myers (világépítési vezető), két senior rendszertervező, három korábbi God of War-tervező… de két senior író is lelépett a technikai igazgatóval, a technológiai művészeti vezetővel, a vezető játékmenetért felelős mérnökkel, a vezető animátorral, a minőségellenőrzési vezetővel együtt.

A The Initiative jelenleg kevesebb mint 50 főből áll, és csak három állásajánlat van a weboldalukon. Az elemzések szerint az utóbbi egy évben kb. 12 ember csatlakozott hozzájuk. A tavaly szeptemberi bejelentéssel (a Crystal Dynamics is segít a fejlesztésben) egybe is esik a sok távozás, ami gyanúsan arra utalhat, hogy lassan a Tomb Raider reboot-trilógiáért felelős stúdió veheti fel a gatyát a fejlesztésben a Microsoft belsős stúdiója helyett. Ez felettébb kínos.

A távozó senior fejlesztők kreatív szabadsághiányt, illetve lassú fejlesztést mondtak indokként, amiért kiléptek a The Initiative-től. „Halálos iramban” történnek a kilépések, ami miatt a momentum is súlyosan érintett. A stúdió vezetősége viszont azt mondja a VGC-nek, hogy magabiztos a csapatban, és az új csatlakozók mellett kiemelte, hogy a játékipar nagyobb mértékben érintett az új munkaerő megszerzésében a koronavírus-világjárvány miatt…

Darrell Gallagher, a stúdió vezetője azt mondta, hogy nem kicsi feladat egy stúdió felépítése és egy szeretett franchise átgondolása. A társfejlesztési partneri kapcsolatokat akarják kihasználni a stúdióval, hogy a célokat elérjék. Ezért izgatottak a Crystal Dynamics belépése miatt, és szerinte gyakori, hogy a stáb gyakran változik, főleg az utóbbi két évben történő turbulens események miatt. Sok munka van még előttük, hogy a játékosok egy fantasztikus Perfect Dark-élményt kapjanak. Az ex-kollégáinak a legjobbakat kívánja, és Gallagher bízik a csapatában és az új csatlakozókban. Alig várja, hogy többet is megosszon a rajongókkal.

A The Initiative Kaliforniában található, így az onnan távozók gyorsan át tudnak lépni máshová, ugyanis Amerika nyugati partja népszerű a játékiparban is. Azért a játékipar egy krízissel küzd: nagy kihívás senior csapattagokat behúzni vagy megtartani. Amúgy a távozók a VGC-nek azt mondták, hogy a Gallagher és Neuburger által kijelölt irány frusztrációt okozott a senior stábtagoknak, és ez is hozzájárult a kilépésekhez. Hiába mondja a weboldaluk, hogy kollaborítv, együttműködésre építő kreatív környezetre törekszik, nagyon is régies hierarchiával rendelkező a stúdió a korábbi alkalmazottak szerint: Gallagher és Neuburger mindenen ott tartotta a kezét. A fejlesztési prioritások, a tervezés és a stábok megfelelő felépítésével kapcsolatban úgy érzik, hogy nem hallathatták a hangjukat. A páros amúgy a Crystal Dynamicstól jött át ide, és folytatni akarták a „fentről-le” elvet, miközben a stúdió tagjai a „lentről-fe” gondolatmenetet szerették volna.

Ezért a fejlesztés fájdalmasan lassú volt, és egy korrekt céges kultúra sem alakult ki. A nyilatkozók mind meglepődtek, hogy a Microsoft mennyire nem volt szigorú az előremenetel hiánya miatt. Az egyik nyilatkozó szerint a játékkészítés nehéz, pláne akkor, ha nem tud a mindenki számára hatással bíró döntéseket hozó emberekhez eljutni. A kultúra hiánya részben közre is játszott a Crystal Dynamics behívásában. Gallagher és a már eltávozott Neuburger reménykedett, hogy így az általuk képviselt metódusokat ismerő stúdió belépése finomít a helyzeten, és így az emberhiány is megoldódhat.

A VGC forrásai szerint nem lenne meglepő, ha a Perfect Dark egy puha rebooton átesett volna emiatt, és így még évekig kell várnunk a megjelenésére. Az Xbox-vezetőség türelmes a belsős stúdióival (Playground Games: Fable, Rare: Everwild…), ugyanis most azon van a hangsúly, hogy a PlayStation-féle, kritikailag is elismert játékokhoz hasonlóak érkezzenek rendszeresen a Microsoft zászlaja alól is.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu