Grand Theft Auto V (2022) – Los Santos új köntösben visszavár

TESZT – Michael, Franklin és Trevor visszatérnek a Grand Theft Auto V újgenerációs ráncfelvarrásában, melynek sztorija mai szemmel nézve is ugyanolyan vagány, kőkemény és cinikusan szellemes, mint 2013-ban és bár a kilenc év alatt sok minden történt a világban, a Rockstar klasszikusa most is igazi görbe tükröt állít a világnak. A most kiadott PS5/Xbox Series X/S frissítéssel pedig Los Santos világa szebb és élethűbb, mint valaha, miközben 60 fps-sel hasíthatunk a legdurvább verdákkal.

 

 

Megdöbbentő belegondolni, hogy a GTA 5 a PlayStation 3-on indult. Los Santos még ma is, majdnem egy évtizeddel a bemutatkozása óta, sokkal inkább élőnek tűnik, mint bármely más nyílt világ. Sőt, megdöbbentő, hogy mennyire élethű – mai szemmel nézve is – ez a hollywoodi ihletésű, open world világ. Ha megállsz a forgalomban, a dühös NPC-k megállnak, dudálnak, és könyörögnek, hogy állj félre az útból. Néhányan szidalmazni fognak, miközben végül megpróbálnak kikerülni téged, míg mások kevésbé lesznek kedvesek, és egyszerűen áthajtanak rajtad, miközben igyekeznek megelőzni a reggeli rohanást.

Sok minden, ami a GTA 5-ben történik, illúzió, de mindez segít egy olyan open world világot építeni, amibe teljesen beleéled magad. Tegyél egy rövid kirándulást a Vespucci Beachre, és a járdán napozó, röplabdázó és kocogó embereket találsz; utazz tovább keletre, Cypress Flatsbe, és a tengerparti környezetet valami iparira cseréljük. Los Santos talán nem a legnagyobb nyitott világ, amit manapság konzolokon találhatsz, de kevésnek van olyan karaktere, mint ennek – a látott autók típusa és az emberek viselkedése attól függ, hogy melyik kerületben vagy, és mire készülsz.

 

 

4K HDR, 60 fps – de a Ray-tracing nem az igazi

 

Bár a Rockstart sokan ekézték, hogy ülnek a babérjaikon és a Grand Theft Auto Online sikerein, de nem lehet nem értékelni, amit a csapat itt elért. A harmadik konzolgenerációt átívelő PS5-ös port nagyban javítja a kiadás képminőségét, a teljesítményt egészen 60 képkocka/másodpercig, a felbontást pedig natív 4K-ra emeli. Választanod kell a frissítési sebesség és a nyers képminőség között, de ezt a döntést neked kell meghoznod, és az összes elérhető grafikus konfiguráció zökkenőmentes teljesítményt és káprázatos látványt nyújt.

Míg a PC-s játékosok talán nem lepődnek meg a fejlesztéseken, addig az érintetlen PS4-es verzióról érkezők – amely még a PS5-ös visszafelé kompatibilitáson keresztül is 1080p-ben, 30fps sebességgel futott – új megvilágításban fogják látni a Los Santost. A jobb árnyékminőséget megoldó ray tracing-támogatás és a natív HDR-funkció adja a habot a tortán.

Sajnos azért nem minden téren csodálatos ez az új remaster, az említett ray tracingen például még lett volna mit csiszolni – különösen, ha mellérakjuk például a 2020-as Cyberpunk 2077-et, vagy a Wach Dogs Legiont. Bár az árnyékok kihasználják a ray tracinget, viszont a tükröződés effektek már nem. Sajnos, pont az árnyékok új effektusa lesz, amit a legkevésbé észre fogunk venni. A tükröződések pedig most is kifejezetten gyengék, például a visszapillantó tükör sem működik.

Máshol pedig az először PlayStation 3-on megjelent játék a kora is meglátszik – a karaktermodellek bizonyos esetekben például ősinek tűnnek az olyan modern címekhez képest, mint a Horizon Forbidden West -, de a Vinewood Boulevard járdáján állva kevés játék képes egészen ugyanazt a nagyvárosi élményt visszaadni.

Persze, azért az nyilvánvaló, hogy a GTA V újgenerációs remasterje fényévekkel jobb, mint a klasszikus GTA Trilogy-é, ami egész egyszerűen borzalmas lett.

 

 

Izgalmas, fordulatos, kegyetlen gengsztersztori és kacagtató, szarkasztikus szatíra

 

A Grand Theft Auto-sorozatban a GTA V volt talán az egyetlen olyan rész, amely teljes mértékben a jelenkorban játszódott, így, tíz év elteltével azt gondolná az ember, hogy akkoriban modern társadalom parodizálása elavultnak számíthat, de én ezt nem éreztem így. Sőt, úgy gondolom, hogy a GTA V elképesztően cinikus, szarkasztikus humora – amely a legerősebben nihilista és kegyetlen antihőse, a Stephen Ogg által alakított Trevoron és annak „kalandjain” keresztül jön át – jobban üt, mint valaha. Stephen Ogg egyébként azóta három rendkívül népszerű sorozatban: a Breaking Badben, a Better Call Saulban és a The Walking Deadben is szerepelt és mindhárom sokat köszönhet a GTA V-ös Trevornak. Amikor most nemrég végre rávettem magam és végignéztem a The Walking Dead összes évadot, a hetedikben szereplő Stephen Ogg nemcsak külsejében, hanem viselkedésében is sokat átvett Trevorból, de még Negan, a sorozat másik antihőse és Simon (Stephen Ogg) főnöke is sok tekintetben rá hasonlít. Bár 2013-ban sokakat sokkolt Trevor cinizmusa, kegyetlensége és nihilizmusa, de talán épp emiatt vált az egyik legemlékezetesebb Rockstar (anti)hőssé.

De persze a főszereplő trió másik két irányítható tagja (Mike és Franklin), meg az összes többi mellékkarakter (Lamar, Lester, Martin Madrazo és milf felesége, Felton, a paparazzi srác) is elképesztően emlékezetes figurák, olyan kacagtató, zseniális dialógusokkal, amilyenekhez talán csak Dan Houser ért igazán. (Azért reméljük, nem csak ő, mert a céget alapító „atya” már nincs a Rockstarnál.)

Summa summarum: a Grand Theft Auto V sztorija mai szemmel nézve is egy óriási gengszterfilmparódia és a társadalomnak görbe tükröt is mutató sztori, amely a napjainkban annyira erőltetett píszí, woke, BLM, cancel kultúra és egy hasonló mozgalmak nyomulása mellett különösen frissítő érzés. De a GTA valahol a Donald Trump-féle ostoba populizmusból is hülyét csinál (nem véletlenül mondta anno Dan Hauser, ahogy a GTA társadalomkritikája a kettő között van és mindkét irányzéknak odacsördít), emiatt sem készülhetett újabb rész Trump elnöksége alatt és inkább a Red Dead Redemption II-féle vadnyugattal jött ki a Rockstar 2018 végén. De a GTA V az egyetlen játék, amelyben Mark Zuckerberg játékbeli megfelelőjét: Jay Norrist, a „Life Invader” főnökét megölheted, szóval már ez is egy hatalmas plusz a sztorihoz.

Mindamellett a GTA V bűnözősztorija is elsőrangú, az ékszerbolt kirablása például Michael Mann, vagy Brian De Palma legjobb gengszterfilmjeinek rablásait is lepipálja.

 

 

Gyors töltés és maximális DualSense-érzés

 

A Grand Theft Auto V mindig is sokat kritizált aspektus az iszonyatosan hosszú ideig tartó töltési idő volt (főleg a játék első betöltésekor) és most rengeteg dobnak a játékélményen, hogy az erősebb hardvernek és a modern konzolok SSD-inek köszönhetően übergyorsan a játékban találjuk magunkat.

De PlayStation 5-ön emellett még a DualSense bravúros támogatását is meg kell említeni. Ezt már rögtön a játék intrójában észrevesszük, amikor a bankrablásnál a tűzvédelmi rendszer bekapcsol és zuhanyrózsa ránk spriccel, de természetesen autóvezetés közben az összes jármű irányítását, a különféle talajok érzetét, a fegyvereket, robbanásokat tökéletesen realisztikusan érezni fogjuk.

 

 

3.500 Ft-ért igazi „rablás” (mi vagyunk a rablók)

 

Voltak a (közel)múltban csúnya húzásai a Rockstarnak, de a GTA V újgenerációs verziója a jelentős grafikai ráncfelvarrás és főleg, PS5-ön a DualSense alapos kihasználása miatt egyszerűen kötelező vétel –különösen a 3.500 Ft-os árért, amikor napjainkban van olyan új játék, amely majdnem tízszer ennyibe kerül és tizedennyire frenetikus élményt sem nyújt.

Hozzá kell azért gyorsan tennem, hogy a kritikám csak és kizárólag a játék single player részére vonatkozott (a GTA Online egyébként PlayStationön PS Plus-szal ingyenes), a multiplayerrel szándékosan nem foglalkoztam, mert az mára egy teljesen különálló rész. (Illetve nem is rajongtam érte igazából soha.)

Ha még nem játszottál vele, van újgenerációs konzolod és bírod ezt a műfajt, akkor azonnal kezdd el, most! Én nyolc és fél éve, 2013-ban PS3-on nyomtam végig utoljára a GTA V-öt (PS4-en és PC-n csak a feléig jutottam, az a két verzió valahogy nem adott annyi pluszt), de most egészen biztosan ismét Michael, Franklin és Trevor kalandjainak végére érek.

-BadSector-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

konzolk2

Pro:

+ Összességében profi grafikai ráncfelvarrás, főleg 4K-s tévén
+ A szatirikus, zseniális sztori napjainkban jobban üt, mint valaha
+ Élő-lélegző open-world világ, amelyet ma is kevés játék múl felül

Kontra:

– Bár van ray-tracing is, az itt nem egy nagy szám
– A karaktermodellek is kissé elavultak
– Trevor „darus” küldetése fárasztó és unalmas


Kiadó: Rockstar Games, Take-Two Interactive

Fejlesztő: Rockstar Games

Stílus: Open-world akciójáték

Megjelenés: 2022. március 15.

-BadSector-

Grand Theft Auto V (2022)

Játékmenet - 9.4
Grafika - 8.6
Történet - 10
Zene/hangok - 9.2
Hangulat - 9.4

9.3

SZÉDÜLETES

Voltak a (közel)múltban csúnya húzásai a Rockstarnak, de a GTA V újgenerációs verziója a jelentős grafikai ráncfelvarrás és főleg, PS5-ön a DualSense alapos kihasználása miatt egyszerűen kötelező vétel –különösen a 3.500 Ft-os árért, amikor napjainkban van olyan új játék, amely majdnem tízszer ennyibe kerül és tizedennyire frenetikus élményt sem nyújt. Hozzá kell azért gyorsan tennem, hogy a kritikám csak és kizárólag a játék single player részére vonatkozott (a GTA Online egyébként PlayStationön PS Plus-szal ingyenes), a multiplayerrel szándékosan nem foglalkoztam, mert az mára egy teljesen különálló rész. (Illetve nem is rajongtam érte igazából soha.) Ha még nem játszottál vele, van újgenerációs konzolod és bírod ezt a műfajt, akkor azonnal kezdd el, most! Én nyolc és fél éve, 2013-ban PS3-on nyomtam végig utoljára a GTA V-öt (PS4-en és PC-n csak a feléig jutottam, az a két verzió valahogy nem adott annyi pluszt), de most egészen biztosan ismét Michael, Franklin és Trevor kalandjainak végére érek.

User Rating: 0.83 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines – including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu