FILMKRITIKA – Robert Eggers nagyszabású és kísérteties viking eposza talán az eddigi legjobb filmje. Az Alexander Skarsgård és Anya Taylor-Joy főszereplésével készült Az Északi egy kőkemény viking bosszútörténet, amely egyszerre meséli el az engesztelhetetlen gyűlölet és a szeretet és magával ragadó történetét. Emellett a film érdekessége, hogy a történetét abból a mondából meríti, amely William Shakespeare Hamletjét is inspirálta.

 

 

Robert Eggers szereti a borzalmas helyzetek bizonytalanságát feltárni, akár a vallás és a kétségek révén a 2015-ös A boszorkányban, akár a saját épelméjűségünk megkérdőjelezésével a 2019-es A világítótoronyban. Eggers mindkét történetet viszonylag kis léptékben mesélte el, többnyire egy eldugott házra korlátozódva az erdő szélén, vagy egy klausztrofóbiás világítótoronyra, amely olyan kicsi, hogy még a főszereplő is beveri a fejét a film képarányába. Épp ezek a korlátok segítettek Eggersnek abban, hogy igazán különleges és hatékony filmrendezővé váljon, és hogy a karakterek rémálmain keresztül ábrázolja pszichéjüket. Ám miközben a boszorkányok és a sellők – valamint a félelem attól, hogy a világnak már nincs értelme – Eggers filmjeinek szereplőit gyötrik, ez a bizonytalanság, amely belopakodik és a karakterek elméjét gyötri, az, amitől Eggers első két filmje még a megnézésük után is hosszan velünk maradt.

 

 

Egyszerre pszichológiai horror, vikingtörténet és egy igazi Eggers-film

 

Eggers harmadik filmje, Az Északi azonban sokkal nagyobb teret ad a rendezőnek a felfedezéshez (a szó átvitt és konkrét értelmében is): egy olyan tágas és nagyszabású víziót, amivel Eggers eddig még nem próbálkozott, de ez a nyomasztó bizonytalanság továbbra is megmarad, és ugyanolyan hatásos, mint eddig. Az Eggers és Sjón által közösen írt Az Északi Amleth mondáját dolgozza fel (amely Shakespeare Hamletjét is inspirálta) és a címszereplő viking harcos herceg (Alexander Skarsgård) bosszúálló útját követi. Amleth gyerekként látta, ahogy apját, Aurvandill királyt (Ethan Hawke) meggyilkolja nagybátyja, Fjölnir (Claes Bang). Miután tanúja volt apja meggyilkolásának, Amleth megesküdött, hogy megbosszulja apját, megmenti anyját, Gudrún királynőt (Nicole Kidman) – akit Fjölnir emberei elraboltak – és megöli Fjölnirt.

Az Északi elsőre kifejezetten Eggers korábbi műveire hasonlít furcsaságában, legyen szó olyan karakterekről, mint a Willem Dafoe által alakított Heimir, a bolond, vagy a kor nyugtalanító jellegéről, amikor a királyi család léte, vagy a családtagok élete egyfolytában súlyos veszélyben forog, hiszen a gyilkos és véres erőszak a mindennapok része. Az Északi előrehaladtával azonban Eggers előszeretete a bizonytalanságra ismét beszivárog a történetbe, ahogy Amleth bosszúvágya szkepticizmussal telítődik. Ebben a bizonytalanságban egyben Eggers eddigi legfontosabb és legérdekesebb témája jelenik meg, ahogy Eggers és Sjón feltárják, hogyan szül a gonosz gonoszságot, és hogy még a leginkább fekete-fehér mondák és forgatókönyvek is tele vannak szürke átmenetekkel. Az Északi egyik különlegessége, hogy a szeretet, a szerelem, az együttérzés és a megbocsátás elfogadása is épp olyan fontos szerepet kapnak a filmben, mint a kőkemény bosszúvágy és vérszomj.

 

 

Egy viking bosszúvágya és gyilkos dühe

 

Mint Eggers minden művének, Az Északinak is van egy eredendően kísérteties jellege. Amikor először látjuk a felnőtt Amleth-t, annyira elvadult viking harcos, hogy már inkább állatnak, mint embernek tekinthető. Ahogy Amleth és csapata gyilkol és fosztogat egy kis faluban, Skarsgård szinte vadállatként harcol és gyilkol, görnyedt vállakkal és azzal az elszántsággal, hogy mindent megöl, ami az útjába kerül. Még ha Amleth ezen a korai ponton igyekszik is figyelmen kívül hagyni királyi származását, tisztán láthatjuk a mélyen gyökerező dühöt, amely évtizedek óta él ebben a férfiban. Eggers ezt az inváziót szinte úgy forgatja, mintha egy horrorfilm és Elem Klimov félelmetes háborúellenes filmje, a Jöjj és lásd! kombinációja lenne. A rendező felnőttként mutatja meg főhősünket, majd azonnal kiderül, hogy a cselekedetei, amióta utoljára láttuk, ugyanolyan rosszak – ha nem rosszabbak – voltak, mint a gyilkos nagybátyja tettei.

Az Amleth skandináv legendáján alapuló Az Északi, amely, mint említettem, William Shakespeare Hamletjének ihletője volt, nem éppen a vikingek történetét találja fel újra, hanem az ismerős elemeket veszi elő, és Eggers kamerája által teszi sokkolóan újszerűvé. Ahogy Amleth halad tovább a célja felé, Eggers Jarin Blaschke operatőrrel – aki Eggers korábbi filmjeit is forgatta – együtt egyre fokozza a borzalmakat. A düh kezd úrrá lenni Amleth-en, és ezt láthatjuk is a véres nyomokon keresztül, amelyeket maga mögött hagy. Eggers és Sjón forgatókönyve narratív szempontból továbbra sem túlzottan úttörő, vagy eredeti, mégis az az elszántság révén, amellyel megmutatták az adott korszakot és az ilyen élethelyzet okozta rettegést és pánikot, Az Északi az utóbbi idők egyik leghatásosabb vikingtörténete.

 

 

Egymás féktelen dühét csitítják

 

A másik kulcselem, ami Eggers filmjeit olyan kiemelkedővé teszi, hogy páratlan alakításokat mutat be a rémségek között, és ez Az Északi esetében is kétségtelenül igaz. Skarsgård figyelemre méltó Amleth-ként, aki semmi mással, mint puszta fizikumával mutatja meg a nézőknek, hogy pontosan mit gondol ez a karakter. Szinte olyan, mintha Skarsgård vérfarkasként játszaná Amleth-et, aki akkor alakul át, amikor a vérszomja túlságosan elhatalmasodik rajta. Amleth dühét ellensúlyozza Olga (Anya Taylor-Joy), a varázslónő, aki segít Amlethnek elérni a célját. Ahogy Olga a film korai szakaszában elmondja, hogy míg Amleth képes összetörni az emberek testét, addig ő képes összetörni az emberek elméjét, és Amlethhez hasonlóan, Olga megjelenésén keresztül láthatjuk, mikor kerekedik felül rajta a nő dühe. Skarsgård és Taylor-Joy elképesztők együtt és ez már messze túlmutat azon is, hogy egyébként mennyire jól is működik köztük a kémia. Az két karakter alakításának kulcsa, hogy szükségük van egymásra, hogy ne adják át teljesen magukat a bennük tomboló dühnek.

Ezen a pároson túl Az Északi tele van fenomenális alakításokkal, amelyek nagy részét Amleth erősen elfogult nézőpontjából is látjuk. Különösen Nicole Kidman és Claes Bang brillíroznak, olyan szerepekben, amelyek teljes értékű megismeréséhez szinte második megtekintésre van szükség. Bang Fjölnir szerepében csendes, visszafogott alakítást nyújt, amely egy olyan embert mutat, aki megpróbálja a legjobbat kihozni abból, ami megmaradt neki. Eközben Kidman is visszafogottan alakítja Gudrún királynőt, ugyanakkor benne is forrong az elfojtott düh és karakterének rejtett démonjai, és sötétebb tulajdonságai, amelyeket később értünk meg. Kidman és fiának találkozása Az Északi egyik legjobb jelenete.

 

 

Az őrület ábrázolása most kicsit hiányzott

 

Mégis, ha van valami, ami hiányzik Az Északiból Eggers többi alkotásához képest, az az őrület bemutatásának hiánya, ami miatt A boszorkány és A világítótorony egyes részeit szinte katarzisnak éreztem. Ez A boszorkány esetében a hátborzongató lezárással érvényesült, míg A világítótorony szinte az egész filmet erre a motívumra építette. Eggers történetének és pszichológiai ábrázolásának ez a része azonban innen többnyire hiányzik, és csak néha bukkan fel Az Északi legzseniálisabb pillanataiban. Bár az nem egy végzetes hiány, de úgy érzem, hogy Az Északi is integrálhatta volna ezt az őrületet egy kicsit jobban ebbe a történetbe.

 

 

Eggers az eposzokat is uralja

 

Egyértelmű, hogy Eggers korunk egyik leginnovatívabb rendezője. A stílusa és lenyűgöző képi világa gyönyörűen működik egy ilyen nagyszabású és grandiózus történetben is, és Eggers még nagyobb léptékben is képes olyan filmet készíteni, amely a megfelelő módon nyomasztónak hat. Bár ez Eggers legkevésbé horror-központú története, mégis sokféle olyan filmes technikát alkalmaz, amelyekkel nagyszerű érzékkel adja vissza a nézőnek azt a sokszor nyomasztó és félelmetes hangulatot, amelyet ez a korszak kelthetett az akkori emberekben. Kevés olyan filmkészítő van, aki képes a kisebb, elszigetelt történetekből nagyszabású eposzokba ugrani, de Eggers Az Északinál bebizonyította, hogy saját, egyéni stílusa és különleges történetei nem vesznek el az ilyen filmeknél sem.

-BadSector-