Diablo IV: nem lesz úgy agyonmonetizálva mint a Diablo Immortal!

A „hóviharosoknak” reagálniuk kellett a Diablo IV, miután az iOS-en, Androidon és PC-n elindított Diablo Immortal elképesztően mohó játék lett.

 

A Diablo Immortal PC-s értékelése a Metacriticen a felhasználók által egy 0-10 skálán mindössze 0,3, ami röhejesen alacsony. Emiatt nem csoda, hogy van, aki a franchise jövője miatt aggódik, és jogos is, hiába free-to-play, főképp mobilra tervezett játék a Diablo Immortal; a Diablo IV bár fizetős, a sorozat következő új felvonása lesz, ki tudja, hogy ott mekkora mértékben bukkannak fel a mikrotranzakciók.

Nos, a Blizzard annyira berosált, hogy a Diablo IV termékmenedzseri álláshirdetésében részletesen kifejti, hogy nem lesz agyonmonetizált játék: „Kritikus szerepet fogsz játszani a Diablo IV játékbéli áruházi élményének menedzselésében világszerte a játékosok milliói számára. Mivel ez a Diablo IV szezonális tartalmi stratégiájának kulcsfontosságú eleme, te leszel, aki megtervezi a tartalomkiadási ütemtervet, konfigurálja a termékeket a belső eszközeink segítségével, és együttműködik az érdekeltekkel a különböző szakterületeken, hogy a bolt rendszeres frissítései minden szezonban zökkenőmentesen menjenek.” De ez nem újdonság, ugyanis 2019-ben Joe Shely, a Diablo IV akkori vezető tervezője, ma pedig már rendezője azt mondta, hogy lehetőségünk lesz kozmetikus tárgyakat vásárolni.

A játék subredditjén eléggé vegyes reakciók vannak. Van, aki szerint elfogadható a szezonális, élő szolgáltatású (live service) játékok esetében, hogy a játékon belül egy bolt vár ránk, de mások szerint egy teljes árú játék ezen felül ne kérjen már további összegeket a játékosoktól, mert ki tudja, lehet, hogy a játékmenetre kihatással levő (booster) tárgyak is felüthetik a boltban a fejüket. A Diablo III aukciós háza (ami egyfajta NFT-zés volt az NFT-k előtt) nem mindenkinek hordoz pozitív emlékeket.

Erre már Rod Fergussonnak, a Diablo franchise menedzserének is reagálnia kellett a Twitteren: a Diablo IV egy teljes árú játék lesz a PlayStationös, Xboxos és PC-s közösségnek. Elkötelezettek, hogy elképesztő tartalmakat adjanak a játékosoknak évekkel a megjelenés után is, és opcionális kozmetikus tárgyak, továbbá teljes, történetvezérelt kiegészítők játsszák a főszerepet. (Hátulütő? Állandó internetkapcsolat, ezt korábban már megerősítették. Nulla kalózkodás. Offline játék nuku, játékmegőrzés kuka. Grat a Blizzardnak ezúton is.) Erre aztán Mike Ybarra, a Blizzard elnöke annyit válaszolt, hogy „100%”, továbbá Adam Fletcher, a Diablo nemzetközi közösségi menedzsere is megszólalt: hamarosan több részletet is közölnek arró, hogy a fizetős tartalmak az opcionális kozmetikus tárgyak, majd később a teljes kiegészítők köré összpontosulnak, de a játék hatalmas lesz, így minden játékosnak sok tartalom lesz a megjelenés után.

A Diablo IV 2023-ban jön (nem meglepő, hogy bejelentették:) PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, továbbá az eddig is megerősített PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re. Crossplay és cross-progression is lesz, így mozoghatunk a platformok között anélkül, hogy újra kéne mindent kezdenünk.

Forrás: PCGamer

 

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu