TESZT – A legendás maszkos igazságtévő bajnok: Zorro ismét visszatért a BKOM Studios által fejlesztett Zorro The Chronicles című, fiatalabbaknak szánt, harcra és felfedezésre épülő akciójátékban, amely alapjául az azonos című animációs sorozat szolgált.

 

 

Több mint százéves múltra tekinthet vissza Zorro figurája, akit 1919-ben alkotott meg először egy Johnston McCulley nevű író, aki folytatásos kalandregényeit az All-Story Weekly magazinnak írta. Érdekesség, hogy Zorro karakternek mintáját egy magyar származású írónő, Orczy Emma 1907-es Vörös pimpernelje szolgáltatta, de Zorro maga is mintául szolgált a későbbi Batman képregényeknek. Zorro az alapsztori szerint a Kaliforniában, az 1800-as évek elején élt maszkos igazságosztó bajnok, aki vajóban Don Diego de la Vega, látszólag egy elkényeztetett úrificsúr, aki a felszínen gyáva és puhány mindenhez, azonban a titokzatos Zorro álarca mögé rejtőzve sikerrel vívja egyszemélyes harcát Alta California vaskezű kormányzója és a spanyol uralom ellen.

A hatalmas sikert aratott regénysorozatból rengeteg filmes adaptáció készült: először 1920-ban Douglas Fairbanks főszereplésével, később pedig olyan ismert világsztárok is magukra öltötték Zorro maszkját, mint Tyrone Power, Guy Williams, Alain Delon és Antonio Banderas. A filmvásznon a 2005-ös második Banderas-film, a Zorro legendája volt az utolsó, viszont azóta készült egy 2009-es fülöp-szigeti tévésorozat és egy 2014-es francia animációs sorozat, a Zorro: The Chronicles a maszkos lovag kalandjaiból – utóbbi alapján készült most ez a fiataloknak szóló videójáték.

Ami a Zorro-játékokat illeti, számomra személyes emlék, hogy az 1985-ös, Commodore 64-re készült Zorro volt életem legelső videójátéka, amely a mai szemmel nézve iszonyúan egyszerű grafikája ellenére totálisan a kis monitor elé szögezett. Azóta viszont sajnos egyetlen igazán emlékezetes – vagy legalább a középszerűnél jobb – Zorro-játék sem készült és sajnos a most megjelent Zorro: The Chronicles sem fogja megváltani a világot, pedig lenne bőven potenciál a franchise-ban.

 

 

„Tudják? Srácoknak!”

 

Persze, a játék első képei alapján sem képzeltem azt, hogy akkor most egy Assassin’s Creedet alázó-gyalázó címről lesz majd szó: nyilvánvaló volt, hogy egy fiataloknak készült játékot kapunk majd a BKOM Studios fejlesztőitől.

Mind ettől függetlenül a Zorro The Chronicles játék első pályája megmosolyogtatott. Az animáció rajzfilmszerű és bájos, a harc pedig ugyan rendkívül leegyszerűsített (igen, még a korai Assassin’s Creed címek mértékével is), de összességében kielégítő. Megölni mondjuk nem tudunk senkit (mert hát ez „srácoknak” készült), szóval az ellenségek nem átszúrva, hanem olyan családbarát és viccesnek szánt kiütéses befejezésekkel kerülnek padlóra, mint a szimpla maflás, az ellenség nadrágjának lehúzása, szökőkútba lökése, vagy egy Z betű belevésése az egyenruhájukba, mielőtt ziláltan összeesnének. Nem állítom, hogy nagyon el voltam ragadtatva ettől (még a filmekben is leszúrta Zorro az ellenségeit), de egy idő után azért sikerült megszokni.

A játék egyébként nehezebb szinten kínál némi kihívást, és a játékmenet a puszta pacifista kaszaboláson túl is egész sokrétű feladatokat tartogat. A játékos pédául minden pályán körözési plakátokat rongálhat meg, de ezek megtalálásához némi felfedezőútra van szükség. Vannak „bónusz területek” is minden szinten, amelyekhez opcionális célt adnak, mint például három őr kaktuszba ütése vagy lopakodás egy lopakodó kiütéshez. Összességében tehát egy rendkívül leegyszerűsített, családbarát és vértelen, klasszikus Assassin’s Creed-klónnal van dolgunk.

 

 

A sztori vajon mi?

 

Bár a fejlesztők a 2014-es animációs filmet vették alapul, a történettel, vagy az események kontextusba helyezésével nem nagyon bajlódtak. Szinte az összes küldetést egy rövid leírással elintéztek, amit átfuthatunk, mielőtt bármelyik küldetésbe belekezdenénk. Szerintem ez egy zavarba ejtő döntés: azok a gyerekek, akik ismerik a Zorro The Chronicles sorozatot, esélyesen nem tudnak angolul, aki pedig nem ismeri a sorozatot, annak ez nem elég kontextus a játék eseményeihez.

Ami a karakterek motivációit illeti: van egy főgonosz, és a tinédzser Zorro a jófiú, de többet nem tudunk meg róluk, illetve Diegónak van egy ikertestvére: Ines, akit szintén irányíthatsz a maszkos lovag szerepében. Hogy ő amúgy kicsoda, mi a szerepe a sorozatban (azon kívül, hogy ő egy női Zorro), az egyáltalán nem derül ki a játékból.

A történet más karaktereiről sem tudunk meg semmit (azokról sem, akiket például megmentünk) így semmilyen okom sem volt arra nézve, hogy érdekeljen, mi történik a játék során. Úgy érzem, mintha kimondatlanul is feltételeznék, hogy a Zorro-franchise elég háttértörténet ahhoz, hogy bárki játszhasson ezzel a Zorro-címmel, ha meg netán többet akarsz tudni, akkor tessék: nézd meg a rajzfilmsorozatot, oszt jól van az úgy. (Ha valahol egyáltalán megtalálod.)

 

 

Önismétlés a köbön

 

Sajnos nem csak a sztori hiánya okozott hosszútávon csalódást. Az első néhány pálya még tetszett, de ami eleinte bájosnak tűnt, az hamar önismétlődővé vált. Bár van fejlődésrendszer a játékban, de a skillek sok mindenben nem változtatnak hősünk mozgásának repertoárján (hab a tortán, hogy néhány megtanult extra képesség egyszerűen nem is működik) és nem tudják megmenteni attól a játékmenetet, hogy az elég hamar ellaposodjék. A játék során az időm nagy részét azzal töltöttem, hogy csoportról csoportra harcoltam a mexikói katonákkal, az ellenséggel, kevés variációval vagy érdekességgel a kidolgozottságukban. Az még odáig OK, hogy a harc és a felfedezés sokkal egyszerűbb egy Assassin’s Creedhez képest, de a lopakodáson, a harcon, a körözési plakátok levételén és a küldetések teljesítésén túl oly kevés a tényleges tennivaló, hogy igen hamar rá lehet unni az eseményekre.

A készítők próbáltak még bónuszfeladatokat is adni: terítsd le magasról az ellenséget, rúgasd meg őket egy lóval stb. de ezek inkább frusztrálók, lévén kevés hozzá az ellenség, túl béna hozzá az irányítás és ha nem sikerül, akkor azt egy külön feliratban, jó hosszan az orrunk alá dörgöli a játék.

 

 

Zorro legnagyobb ellensége? A kamerakövetés…

 

Az említett kissé szerencsétlen irányítást pedig még inkább megnehezíti, hogy hősünk kamerakövetése időként kritikán aluli és ilyenkor többet kell küzdenünk azzal, hogy kövessük őt, minthogy harcoljunk az ellenséggel. Emellett pár egyéb bugba és elakadásba is belefutottam, ami szintén frusztráló volt, mert volt, hogy a játék elég messziről töltötte vissza az automatikus mentést.

Ami pedig a technikai megjelenítést illeti, azt nagyon nem is érdemes fejtegetni: bár PS5-ös verziót teszteltem, a grafika olyan, mint két generációval korábbi, PS3-as címmel lenne dolgunk, csak magasabb felbontásban. Ez alól csak egy-két, egészen elsőrangú animáció a kivétel, amelyeket akkor láthatunk, amikor Zorra valamilyen extra mozdulatot hajt végre. Pozitívum még, hogy a helyszínek egész egzotikusak és a leegyszerűsített grafika ellenére is aránylag látványosak.

A Zorro The Chronicles összességében inkább tényleg csak a fiatalabb korosztálynak ajánlható – de közülük is csak azoknak, aki valamelyik kereskedelmi tévén követik a rajzfilmsorozatot. Az erősen limitált történet, a leegyszerűsített irányítás és az erősen közepes grafika miatt sajnos a játék nem állja meg a helyet a modernebb akció-kalandjátékok mellett. Zorro jelére tehát továbbra is várni kell…

Köszönjük a PS5 kódot a Magnew Kft.-nek!

-BadSector-

---

Kiadó: Nacon

Fejlesztő: BKOM Studios

Stílus: akció-kaland

Megjelenés: 2022. június 16.