Új szintre emelkedett Kína orwelli cenzúrája a „gondolatolvasó” sisakkal

TECH HÍREK – A fejre tehető készülék ugyanis képes az emberi agyhullámok mintázatában olyan tüskéket érzékelni, amik akkor kelentkeznek, ha a készüléket viselő személy pornográf tartalmakat néz.

 

Miután a Kínai Népköztársaság 1949-ben létrejött, azóta hivatalosan be van tiltva a 18+-os tartalom az országban (igaz, ettől függetlenül van kínai nyelvű, erre szánt weboldal, úgyhogy ezzel nem sokra mennek), igaz, azért az állampárt igyekszik a mesterséges intelligencia segítségével minden ilyesmitől megszabadulni az interneten. Ezért ott van az erre szakosodott jian huang shi, amit hagyományos kínai nyelven 鑑黃師 kifejezéssel lehetne jellemezni: többnyire női dolgozók igyekeznek megtalálni olyan felnőtt tartalmakat, amikre nem csapott le az algoritmusok hada.

Az Interesting Engineering arról tudósít, hogy a folyamat automatizálása céljából a pekingi Jiaotong egyetem kutatói kifejlesztették „a gondolatolvasó” sisakot, ami inkább úgy néz ki mint egy hajvédő, amit például az úszók szoktak viselni, igaz, ez tele van kábelekkel, amikkel igyekeznek maximalizálni az eszköz hatékonyságát. Képes magas pontossággal azonosítani a pornográf tartalmakat, és az esetleg zavaró agyhullámokat is ki tudja szűrni, ha azok az alacsony energiaszint, a véletlenszerű gondolatok, vagy az érzések kapcsán keletkeztek.

A kutatásban 15, 20-25 év közötti férfi vett részt, és feltehetőleg heteroszexuális pornográf anyagokat nézettek velük (ugyanis bár a homoszexualitás nincsen legálisan betiltva, társadalmilag eléggé elítélik). A kutatók szerint a technológia majdnem minden alkalommal megfelelően működött, de azért voltak tévedései is. A 80%-os pontosság szerintük a nem megfelelő mértékű gyakorlati, edző anyag miatt keletkezett.

Ha a technológia kifinomul, a képek, videók klikkelése helyett automatizáció történne, így pillanatok alatt végigpöröghetne a folyamat az agyhullámos adatokra építve, ám ezzel felmerül az a kérdés, hogy a már így is orwelli megfigyelés nem jut-e túlzottan magas szintre… nem beszélve arról, hogy a 80%-os pontosság azért nem éppen magas arány. Ha egy hölgyről véletlenül úgy készülne egy amúgy ártatlan kép, hogy kilógott a melle, az talán mégsem pornogfráf.

Forrás: PCGamer

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu