FILMKRITIKA – Idris Elba a szavannában lányaival egy vérszomjas oroszlán elől bujkál, menekül és időnként harcol is vele. A Fenevad egy újabb Cápa lehetett volna, azonban a rém gyenge forgatókönyv, a leginkább lagymatag alakítások és az elég alacsony szintű technikai megvalósítás miatt messze nem üti meg azt a lécet.

 

 

Quentin Tarantino nemrég nevezte minden idők legjobb nyári blockbusterének Steven Spielberg A cápa című klasszikus horrorfilmjét és igazán megérdemelten: 47 évvel a film mozikba kerülése óta még mindig igazi etalonnak számít a „tengeri fenevadról” szóló alkotás. Miközben a Fenevad sajtóvetítésének indítására vártam, azon gondolkoztam, hogy ez most mekkora ziccer lehet, hogy a nyár kellős közepén egy másik környezetben és állattal, de sok szempontból rendkívül hasonló blockbustert láthassunk. Sajnos, a Fenevad köszönőviszonyban sincs Spielberg klasszikusával és tulajdonképpen pontról pontra végig is mehetünk a két film összehasonlításában, hogy melyek azok a dolog, amelyek annyira félrementek Baltasar Kormákur szavannás, oroszlános filmjében.

 

 

Szimpatikus megközelítés, de elpuskázott forgatókönyv

 

„A filmben Idris Elba Dr. Nate Samuelst, a nemrég megözvegyült férjet alakítja, aki visszatér Dél-Afrikába, ahol megismerte feleségét. Ezt az utat régóta tervezték, ám Nate most feleség nélkül, a lányaival megy a vadrezervátumba. Ám ami lélekgyógyító utazásnak indult, a túlélésért folytatott félelmetes küzdelemmé válik, amikor egy oroszlán, vérszomjas orvvadászok portyázása elől menekülve minden embert ellenségnek tekint, és vadászni kezd rájuk…”

Ez a Fenevad szinopszisa, ami elsőre viszonylag érdekesnek hangzik, az akcióra fókuszáló, jól összevágott trailer sem volt rossz és Idris Elba rutinos, remek színész, szóval tényleg legalább egy kellemes, nyári kis oroszlános horrorra számítottam.

A film azonban eleve rettenetesen unalmasan és közhelyesen kezdődik, ahogy Nata megérkezik lányaival az Meredith-szel (Iyana Halley) és Norah-val (Leah Jeffries), barátja, Marton (Sharlto Copley) szavannai házába. Meredith a tipikusan önérzetes, irritálóan hisztis kamaszlány, akinek állandóan a figyelem központjában kell lennie – leginkább azért, mert enélkül a felvezető sztori még unalmasabb lenne. Már rögtön, amikor Martin beazonosítja, hogy ő Meredith, azonnal öntudatosan visszavág, hogy „Most már csak Mer!!!”, aminek mondjuk később sem derül ki a sztoriból, hogy mi a jelentősége, miért kellett ezt a nézőnek ennyire kihangsúlyozni. „Mer” állandóan apját szapulja, hogy miért nem foglakozott eleget anyjával annak halála előtt, és most vele, miért nem borul le Mer fotói előtt (anyja és lánya is fotós), – mindezt kifejezetten irritáló stílusban – Norah a nővérét korholja, hogy minek kell apát piszkálni, Nate pedig elég bénán védekezik, este pedig némi piálgatás mellett Martin barátjával a felesége halálán kesereg.

 

 

Cápa vs. oroszlán

 

Ha mellétesszük mindezt Spielberg említett klasszikusához, ahol rögtön a film elején támadt a cápa a meztelen fürdőző lányra egy ikonikussá vált jelenetben, a szintén ikonikus zenei betéttel, utána pedig a 75-ös alkotás remekül felvezeti a történet alapvető konfliktusát, akkor a Fenevad szinte állatorvosi lóként prezentálja, hogy hogyan NE indíts egy ilyen típusú filmet. Pedig a Fenevad első történeti szakaszát ügyesen is ki lehetett volna dolgozni, hiszen a szavannák világának bemutatása, oroszlánokkal és a filmben központi szerepet kapott orvvadászokkal amúgy rengeteg izgalmas történeti lehetőséget kínálna egy Spielberg-kaliberű rendező számára.

Az agresszív, valódi bűnözőkből álló orvvadászok például legalább annyira félelmetesek, mint maga a címszereplő oroszlán és a köztük kialakuló ellentétet is ügyesen, érdekesen ki lehetett volna dolgozni, ténylegesen bemutatott jelenetekkel, ahol például az orvvadászok lemészárolják az vezérhím oroszlán falkáját, hogy valamilyen indítékot adjanak neki, de ez csak valamilyen mellékmondatban elhangzó utalás szintjén történik meg.

 

 

Hullámok vs. szavanna

 

Végül, ami igazán kiütközött a filmből, az az, hogy környezetnek mennyire fontos szerepe van. A cápa ugye vízben él és támad és ez az ember számára nem természetes közeg, ahol a főszereplők a (később süllyedő) hajónak és a hullámoknak vannak kiszolgáltatva, mérföldkövekkel félelmetesebb és átélhetőbb élmény, mint a szavanna – legalább is, ahogy azt ebben a filmben megvalósították.

Bár a filmben azok a részek, amikor a szűk autóba be vannak zárva és az oroszlán támad, tényleg izgalmasak, de a többi jelenet során csak nagyon ritkán lehet átérezni azt a kiszolgáltatottságot, ami annyira hangsúlyos volt A cápában. Erről leginkább a rendezés, forgatókönyv és az operatőri munkák hiányossága tehet, mert azért nem lett volna lehetetlen feladat valóban torokszorítóan izgalmas, feszült jeleneteket megalkotni ebben a filmben is.

 

Egy jobb Idris Elbára van szükségünk

 

Végül meg kell még említeni a színészi alakításokat is, mert azok terén sincs mire büszkének lennie a filmnek. Az, hogy a nem túl ismert színészek elég harmatos játékra képesek csak, azon nem voltam meglepve, de a rutinos Idris Elbától többet vártam volna. Elvileg szinte rettegnie kellett volna, hogy az oroszlán megtámadja a gyerekeit, vagy magától a fenevadtól is, de ez nem nagyon jött le róla – mintha csak végigalibizte volna a filmet.

Pedig, visszagondolva Roy Scheider ikonikus alakítására Brady, a cápa ellen harcoló, vízfóbiás rendőrfőnök szerepében bőven volt potenciál Idris hasonló karakterében is. Hiszen A cápa is épp attól vált igazán félelmetessé, ahogy Scheider arcára kiül a döbbenet és a rettegés, amikor először találkozik a nagy fehér tágra nyílt szájával és kiejti az azóta legendássá vált, sokat idézett mondatot: „Egy nagyobb hajóra van szükségünk…”

Ebben a filmben jobb rendezésre, színészi alakításokra, operatőri munkára – egyszóval nagyobb szakértelemre lett volna szükség, hogy ez az oroszlános „nyári blockbuster” legalább köszönőviszonyba kerüljön Spielberg klasszikusával.

-BadSector-