Sérült állapotban kapják kézhez a The Last of Us Part I Firefly Editiont!

A Naughty Dog játékának három generáció alatt harmadik változatának drágább, limitált kiadású verziója nem ép állapotban jutott el sok előrendelőhöz…

 

A héten megjelent a The Last of Us Part I, az eredetileg PlayStation 3-ra 2013-ban, majd PlayStation 4-re 2014-ben kiadott játék új verziója. Ebből értékesített a Sony egy drágább, 100 dolláros (euróból átszámítva is minimum 40 ezer forintos) Firefly Editiont a PlayStation Directen keresztül, így közvetlenül tőlük kell rendelni. Akkora volt a kereslet, hogy a remake bejelentése után alig egy óra alatt elfogyott a készlet.

Itt megemlítenénk, hogy a The Last of Us Part I Firefly Edition mit is tartalmaz, mert emiatt lényeges az ügy. Tehát megkapjuk a játékot a lemezen, amin az alapjáték mellett az önálló előzménysztori, a Left Behind is ott van (ugyanezt a 2014-es The Last of Us Remastered is megcsinálta), ezt pedig egy steelbookban kapjuk. Pluszban új fedőlapos művészeti ábrákkal megkapjuk a The Last of Us: American Dreams képregények első égy számát. A játékon belül korábban megnyithatjuk a gyorsabb kraftolási és gyógyítási sebességet, a 9mm-es fegyverek újratöltése is gyorsul, a puskákba több töltény fér, robbanó nyilakat használhatunk, van egy dither punk szűrő, egy speedrun mód, és hat fegyverskin is jár: a 9mm-es pisztolyoknál a Black Gold és a Filigree lehet a miénk, a shotgunok közül a Sculpted Oak és a Rubber Tactical jár, Ellie íjának pedig karbonfekete és sarki fehér színe lehet.

Tehát kézzel fogható extrák is járnak a játék mellé. A Sony el is kezdte kiszállítani a példányokat, de több esetben is megsérült a pakk a szállítás közben, ugyanis a játék és az extrák is egy kartondobozban lettek elhelyezve mindenféle plusz védelem nélkül. Lent több twwetet is beágyaztunk a panaszokról és fotókat is láthatunk arról, hogy a Sony mennyire nemtörődöm volt (mivel a PlayStation Direct egy, hazánkban még nem elérhető közvetlenül-a-fogyasztónak rendszer).

Az egyik felhasználó felkereste az ügyfélszolgálatot, de ők nem adnak cserére lehetőséget! Kiszúrták a szemét egy 20%-os kuponnal a következő rendelése során. Úgyhogy nincs mód a cserére, azaz a Sony nem számolt tartalék készlettel, amit erre bevethetett volna. Ez bizony nem a legjobb hozzáállás.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu