Beugró a paradicsomba – Clooney és Julia elvált házaspár az új romantikus filmvígjátékban

FILMELŐZETES: George Clooney és Julia Roberts, a két Oscar-díjas ismét együtt játszik. Közösen szeretnék megakadályozni szerelmes lányukat abban, hogy elkövesse ugyanazt a hibát, amit ők annak idején. A romantikus vígjáték a második esély édes meglepetéséről szól.

 

 

 

Kiveszőben vannak az utóbbi években a nagy stúdiók romantikus vígjátékai. Az alműfaj őse, a screwball comedy a harmincas években született, és szép pályát futott be a 2000-es évekig. Akkortól azonban a romantikus vígjátékok kezdtek eltünedezni a filmvászonról. Ám Ol Parker rendezőnek az volt a benyomása, hogy az utóbbi évek kollektív tapasztalatai hatására a közönség újra szomjazza a romkomot.

 

 

A járvány mindent megváltoztatott

 

„Amikor beütött a járvány, egyszeriben érdektelenné váltak azok a dolgok, amiket írtam – mondja Parker. – A világ teljesen megváltozott. Belegondoltam, miről is kéne írni, és arra jutottam, hogy olyasmiről, ami boldoggá teszi az embereket – örömteli és optimista dolgot. A romantikus vígjátékok összehozzák a közönség nagy tömegeit, hogy együtt nevessenek, és az ínséges idők után helyénvalónak látszott, hogy valami ilyesmit varázsoljunk a vászonra.”

 

Parker nem sokkal később együtt ebédelt Sarah Harvey producerrel, aki elmesélt neki egy sztorit, ami egy ismerős elvált házaspár esete nyomán öltött alakot. „Ahogy mesélte, valami kattant bennem, és arra gondoltam, tudom, mi ez, és merre kell haladnia a történetnek – mondja Parker. –

És muszáj, hogy George Clooney meg Julia Roberts legyenek a főszereplői.” A sztori egy régóta elvált házaspárról szólt, akik, miközben megpróbálják megóvni a lányukat egy hirtelen felindulásból megkötött házasságtól, felfedezik, hogy a szikra, amely a saját kapcsolatukat fellobbantotta, talán mégsem hunyt ki teljesen.

 

Harvey, aki korábban a Keleti Nyugalom – Marigold Hotel (The Best Exotic Marigold Hotel) című filmben dolgozott együtt Parkerrel, örült, hogy a történet elindult a maga útján. „Ollal megint szerettünk volna együtt dolgozni – mondja a producer. – Az ötlet összerakása után megkerestük Daniel Pipski forgatókönyvírót, így már minden klappolt, és elmentünk a Working Title-höz, aztán az egészet benyújtottuk a Universalnek.”

 

 

A kilencvenes évek klasszikusai

 

Az 1990-es és a 2000-es években jórészt a Working Title készítette a korszak nagy sikerű romantikus vígjátékait: Négy esküvő és egy temetés (Four Weddings and a Funeral), Sztárom a párom (Notting Hill), Bridget Jones naplója (Bridget Jones’s Diary), Igazából szerelem (Love Actually). Az új projekthez keresve sem lehett volna jobb producercéget találni. „A Beugró a Paradicsomba a nagy visszatérést jelenti a Working Title számára – magyarázza Tim Bevan, a cég társelnöke. – A romantikus vígjátékok kicsit kimentek a divatból mostanában, és amikor Ol és Sarah előadták az ötletüket, egyetértettünk velük abban, hogy ilyen már egy ideje nem volt, és nagy közönségigény van erre a portékára. Jó pár kisebb költségvetésű romkom készült ugyan az internetes szolgáltatók számára, de a megírásuk, a rendezésük meg a színészi munka gyakran nem éri azt a színvonalat, amit a hőskorszak produkcióitól megszoktunk. Úgy gondoltuk, hogy a mi tapasztalatainkkal, Ol szakértelmével meg a két nagy sztár remélhető csatlakozásával és persze a minőségi alapanyaggal jó esélyünk van arra, hogy valami igazán ütőset tudunk összehozni.”

Parker és Pipski főként egy gondolatot tartott szem előtt a forgatókönyv megírása közben. „Még az elején eszembe jutott egy idézet: a szerelem ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny – mondja Parker. – Mi pedig olyannak írtuk a két hősünket, mint akik soha nem voltak közönyösek egymás iránt. Mindig is egymásra voltak kattanva és továbbra is szenvedélyesen undokul viseltetnek a másik iránt. A szerelem akkor hal meg, amikor a szenvedély kihunyt. Amikor a Universalnak mutattuk be a projektet, azt mondtuk, ez olyan folytatás, aminek az előző része nem készült el. Olyan párosról van szó, akiket már régóta annak tartunk.”

 

 

Clooney és Roberts jelentették az „alapot”

 

Parker és Pipski írás közben végig George Clooney-ra és Julia Robertsre gondoltak. Bár ők ketten csak néhány filmben szerepeltek együtt – Egy veszedelmes elme vallomásai (Confessions of a Dangerous Mind – Clooney rendezése), Pénzes cápa (Money Monster), Ocean’s 11, Ocean’s 12 –, a közöttük élő kémia tagadhatatlan és felejthetetlen. A forgatókönyv első változatában a karaktereiket erősen ráutaló jelleggel Juliusnak és Georgiának hívták. A kész forgatókönyvet aztán mindkettejüknek elküldték. „Általános szabály, hogy a színésznek nem mondjuk meg, ki a másik, akivel majd játszani fog, ha az illető még nincs leszerződve – magyarázza Parker. – De most megírtam nekik, hogy együtt képzelem el őket ebben a filmben. Nyilvánvaló volt, hogy a film nélkülük nem jönne össze. Nem volt B tervem.”

 

Bevan nem rejti véka alá: nagyon ritka, hogy a csapatával olyan filmet rak össze, amelyben a világ két legnagyobb filmsztárja a főszereplő. „Még ritkább, hogy a két sztár igent mond, de most különböző okokból mégis sikerült – mondja a producer. – Elég jó kezdet, ha az ember úgy fut neki egy romantikus vígjátéknak, hogy világklasszisok viszik benne a prímet. Passzolnak egymáshoz, mint zsák és a foltja, fel tudnak oldódni a másik társaságában, és roppant szórakoztatóak együtt. Ki tudtuk aknázni bensőséges kapcsolatukat és közös energiájukat.”

 

 

Univerzális témák

 

Bár a film elsősorban vígjáték, mélyebb, univerzális témákat is boncolgat, mint a szerelem és a megbánás. Figyelmet fordít arra a kérdésre is, mit éreznek a szülők, amikor a gyerekük megteszi az első lépést a felnőtté válás felé. A legtöbb romantikus vígjáték húszas, harmincas éveikben járó hősök lelki tipródásával foglalkozik, a Beugró a Paradicsomba azonban az érettebb korosztály nyűgös szerelmét tárja a nézők elé. „Ott tart a világ, hogy a közönség vicces és vigasztaló szórakozásra vágyik – mondja Bevan. – A romantikus vígjátékok cselekménye egy kicsit kiszámíthatóan csordogál, ám a mi filmünk annyiban váratlan dolgokkal szolgál, hogy izgalmas családon belüli kapcsolatokat és érzelmeket villant fel, s ezt a közönség meghatónak találja majd.”

 

Az alkotók a forgatókönyv befejezése és a szereplőgárda összeállítása közben azt keresték, hol forgassák a filmet. Balin – ahol a történet játszódik – nem dolgozhattak a Covid-19 miatt, ezért Ausztráliában kerestek helyszíneket. Ez Deborah Balderstone producer hazája, aki régi jó kapcsolatokat ápol a Working Title-lel. „Jó időszakot fogtunk ki, mert Ausztráliában akkor alacsony volt a covidos fertőzöttek száma – mondja Balderstone. – Szövetségi és állami szinten is nagyon kedvező a filmes adókedvezményes rendszerünk, ez volt a bónusz.” Miután Balin enyhítettek a karanténon, a stáb már ott is tudott forgatni.

 

 

A helyszín: Ausztrália

 

A forgatás megkezdődött az ausztráliai Queensland partjainál elterülő Whitsunday Island szigeteken, és Clooney és Roberts azonnal bebizonyították, miért csak ők játszhatják az elvált párost. „Az a csodás velük kapcsolatban, hogy nem elég, hogy zsenik a színészetben, de civilben is a legjobb barátok – mondja Parker. – Mindenki imádja őket és tudja, milyen kapcsolatban állnak. Tehát azt az érzetet tudják kelteni, hogy sokáig egy párt alkottak, és így tekintünk rájuk, amitől a történet és a karakterek is hitelessé válnak. Megírhatjuk a legjobb forgatókönyvet, forgathatunk a legszebb helyen, sőt remélhetőleg a megfelelő irányba fordítjuk a kamerát, de végül mégis csak a két főhős közötti kémia dönti el, hogy működik-e a dolog. George és Julia esetében ez a kémia semmihez sem mérhető. Ez volt a legnagyobb ajándék számomra – csak bekapcsoltuk a kamerát, és elkotródtunk az útból.”

 

A két sztár nem is próbált a forgatás előtt. „George és Julia mindennap az oldalakkal érkeztek a helyszínre: így hívjuk annak a jelenetnek a külön kinyomtatott dialógjait, amit aznap forgatunk – mondja Bevan. – Először átfutottunk a jeleneten, ők felolvasták a maguk szövegét. Utána majdnem mindig azonnal nekiálltunk forgatni, és szinte soha nem csináltunk háromnál több felvételt, mert csak akkor hat frissnek a dialóg, ha tényleg frissen hangzott el. Ez volt a vígjátéki színjátszás magasiskolája.”

 

 

Clooney és Roberts: az elvált házaspár

 

A Beugró a Paradicsomba a két sztár első közös filmje a 2016-os Pénzes cápa óta. Elvált házaspárt játszanak, akik látszólag csak egy dologban értenek egyet: szeretik a lányukat, Lilyt (Kaitlin Dever). Amikor Lily a diploma utáni jutalomutazásán Balin beleszeret egy hínártermelőbe, Gede-be (Maxime Bouttier), és közli a szüleivel, hogy feleségül megy hozzá, az ősök csak egy dolgot tehetnek: összefognak, lányuk nehogy elkövesse ugyanazt a hibát, amit ők oly sok évvel korábban.

 

Ez gazdag alapanyag volt Clooney és Roberts számára, ők pedig éltek is a lehetőséggel. „Julia és én nem kerestünk kifejezetten közös projektet, de természetesen könnyű volt igent mondani egy ilyen lehetőségre – mondja Clooney. – Ol Parker ugyanakkor küldte el a forgatókönyvet mindkettőnknek, és elárulta, hogy ránk írta a két főszerepet. Így aztán a könyv elolvasása után felhívtam Juliát: benne vagyok, ha te is. Mire ő: én is, ha te is. Nem sokkal később már az Ausztrália felé tartó gépen ültünk.”

 

Roberts és Clooney nagyon régóta barátok, és ez a közös munkáikon is átjön. „Barátként mindig tökéletes volt köztünk a kémia – mondja a színésznő. – A munkát is ugyanúgy közelítjük meg. Abból is rengeteg örömünk származik, hogy megnevettetjük egymást. Szóval minden napunk úgy telt, hogy lestem az alkalmat, mikor tudom George-ot megnevettetni. Rengeteg energiát fektettünk abba, hogy olyan közeget hozzunk létre, amelyben az emberek kreatívok és boldogok tudnak lenni. Ez mindenkiből a legjobbat tudja kihozni.”

 

 

Még mindig szereti a feleségét

 

David és Georgia összefognak hát Balin, hogy leállítsák a lányukat, és a férfi kezd rájönni, hogy hiába próbál úgy csinálni, talán még mindig nem tette túl magát volt felesége iránti érzelmein. „David a legtöbb dologban biztos, de abban nem, hogyan is áll Georgiával – magyarázza Clooney. – A válásuk óta eltelt megannyi év ellenére még mindig ég benne a tűz, de meggyőződése, hogy Georgia már továbblépett, és neki meg kell békélnie ezzel a ténnyel. Az asszonynak új barátja, ezáltal új élete van, David pedig nem kockáztat egy visszautasítással járó pofára esést, és nem akarja még bonyolultabbá tenni a dolgokat, mint amilyenek. De ami a legfontosabb: nem akarja veszélybe sodorni a lányával, Lilyvel kialakított kapcsolatát.”

 

Georgia nem akarja, hogy a lánya hirtelen felindulásból cselekedjen, és emiatt lemaradjon sok lehetőségről. Van egy fiatal partnere, Paul (Lucas Bravo), de egyre kevésbé hisz ebben a kapcsolatban, miután oly sok időt tölt exével, Daviddel.

 

David és Georgia egy különösen emlékezetes jelenetben berúgnak és táncolnak a bárban a piactéren. A tánc elég gyorsan szenvedélyessé válik. „Ezt a jelenetet mindenki nagyon várta már – mondja Roberts. – A nagy buli, ahol majdnem az egész stáb együtt őrültködik. A táncot már jóval előtte elkezdtük kidolgozni, de aztán azt csináltuk, amit a pillanat adott. Minden felvétel másképp sikerült. Teljesen kimelegedtem, megizzadtam és elfáradtam a végére. Az arcom pedig izomgörcsöt kapott, annyit nevettem George-ra!”

 

 

Élete legvidámabb éjszakája

 

„Ez a jelenet hozta el életem legvidámabb éjszakáját – veszi át a szót Parker. – Szerintem még egyikük sem engedte el magát ennyire a vásznon. Az az ember benyomása, hogy valamilyen egyetemi buliban vannak, és mivel George és Julia olyan régóta barátok, könnyű beleélni magunkat abba a gondolatba, hogy talán már akkoriban is barátok lehettek. Valószínűleg így táncoltak fiatal korukban, és ettől csak még viccesebb és hitelesebb lett ez a jelenet.”

-theGeek-

Forrás: UIP Dunafilm

Spread the love
Avatar photo
This user hasn not filled out his biographical info.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu