Christian Bale komolyan tartott tőle, hogy örök időkig ő játssza majd Batmant!

MOZI HÍREK – Christian Bale 2005-ben kezdte Bruce Wayne szerepét a Batman: Kezdődikkel.

 

 

Christian Bale előtt rengeteg színész alakította már Batmant/Bruce Wayne-t az évek során, legyen szó Val Kilmerről vagy George Clooney-ról. Később pedig Ben Affleck, vagy éppen a legutóbb Robert Pattinson öltötte magára a denevérgúnyát. Voltak jól és kevésbé jól fogadott alakítások, azonban nem sokan vitatják, hogy Christian Bale volt az egyik legjobb Batman, akit valaha is láthattunk a mozivásznon. Persze az is segít, hogy filmjeit, A sötét lovag-trilógiát minden idők legjobb képregény-adaptációi között tartják számon.

A Christopher Nolan által irányított filmek olyan népszerűek voltak, hogy Bale már-már kezdte azt hinni, sosem hagyhat fel a karakter alakításával.

A színész a GQ-nak adott interjújában beszélt a franchise-zal töltött idejéről, és elmondta, hogy imádta játszani a karaktert, de úgy érezte, talán soha nem szabadulhat meg a filmektől. Amikor megkérdezték tőle, hogy aggódott-e amiatt, hogy örökre megragad a szerepnél, így felelt: „Igen, de imádtam. Imádtam, mert úgy éreztem: >>Ez lehet az. Soha nem lehetek más, csak ez<<, és sokak számára nem is leszek” – magyarázza.

„Úgy voltam vele, hogy >>Á, talán rákényszerülök, hogy valami mást csináljak.<<„ Bale elégedett lehet a döntésével, hogy kitartott a franchise mellett, hiszen hét évig játszotta a karaktert, mielőtt letette a köpenyt. Azóta visszatért a képregény-adaptációk világába, a Thor: Szerelem és mennydörgés című filmben Gorr, az istenek mészárosának megformálásával.

A GQ-interjúban Bale elismerte a Nolan-filmek kulturális hatását, bár úgy érzi, hogy ez nem is igazán a saját érdeme.

„Mindig is úgy éreztem, hogy ez egy olyan dolog volt, amit valaki más csinált, tényleg, sok szempontból” – magyarázta. „Úgy voltam vele, hogy >>Ó, igen. Ez a dolog ott történt. És úgy hallottam, nagyon jól megy odaát. Ez nagyszerű.<< És már mentem is a Ralphsba, a szupermarketbe banánért”. A projekt iránti alázatossága ellenére Bale kétségtelenül nagyban hozzájárult A sötét lovag-trilógia sikeréhez.

A 47 éves színész azóta kijelentette, hogy visszatérne a szerepbe, ha Christopher Nolan rendező valaha is felkérné, de erre egyhamar ne számítsunk. Nolan jelenleg a következő eposzán, az Oppenheimeren dolgozik, míg Bale olyan projektekkel van elfoglalva, mint az Amszterdam és a The Pale Blue Eye. Azonban még ha a színész nem is tér vissza Batman szerepébe, a rajongók reménykednek abban, hogy Bale és Nolan egy jövőbeli projektben újra találkozhatnak.

Forrás: CQ

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu