FILMKRITIKA – Rian Johnson Tőrbe ejtve című „whodunit” nyomozós krimijének folytatásában Daniel Craig visszatér az arisztokratikus Benoit Blanc nyomozó szerepében, hogy megoldjon egy gyilkossági rejtélyt. Az extravagánsan és érdekesen induló film története elég gyorsan leül és az Agatha Christie-s közhelyeket és pár fordulatot leszámítva egy elég kiszámítható bűntényt tálal elénk, miközben az erőltetetten trendinek szánt humor és a ripacskodó alakítások is lehúzzák a filmet.

 

Rian Johnson ravasz, stílusos, 2019-es Tőrbe ejtve című krimijét olyan frenetikus lelkesedés fogadta, amely nem csupán egy franchise-t indított el, hanem egy évtizedek óta többnyire szunnyadó műfaj újraindításához is hozzájárult. A Gyilkosság az Orient expresszen lapos, de annál nyilvánvalóbban kommersz remake-je után nagy sikert aratott ez a sokkal eredetibb és szarkasztikusabb film, és nyilvánvalóbbá vált, hogy a nézők akkor is szívesen játszanak tovább nyomozósdit, ha nem műfaja klasszikus szakértője: Agatha Christie meséli a történetet.

 

 

Benoit Blanc visszatér

 

Ugyanaz a nyomozó: Benoit Blanc (Daniel Craig), de más a helyszín a folytatásban, amely ugyan már franchise, de mégis korlátlan lehetőségeket biztosít Johnson számára, a kreatív szabadság felszabadító érzését a Star Wars-univerzum béklyói után. Az enyhén abszurd címet viselő folytatásban, az Üveghagyma című filmben Daniel Craig excentrikus nyomozója, Benoit Blanc egy magánszigetre utazik, ahol új gyanúsítottak és egy gyilkosság vár rá, amiről Johnson maga is ragaszkodott már ahhoz, hogy a kritikusok hallgassanak róla.

Az eredeti filmmel ellentétben spoiler lenne még azt is megemlíteni, hogy kinek a halálát vizsgálják, tehát a még fordulatosabb cselekményből még kevesebbet árulhatunk csak el. Annyit lehet megosztani, hogy egy hivalkodó, Elon Muskra erősen hasonlító tech-mogulról szól ez a történet, akit Edward Norton alakít, és aki egy csapat régi barátot, köztük Kate Hudsont, Janelle Monae-t, Leslie Odom Jr-t, Kathryn Hahnt és Dave Bautistát hívja meg a luxusnyaralójába a hétvégére, hogy részt vegyenek egy rejtélyes gyilkossági játékban.

 

 

Csillogóbb, extravagánsabb látvány, de üresebb történet

 

Ahogy az a folytatásoknál lenni szokott, Johnson mindenre rátett két lapáttal és a Netflix által a folytatás jogaiért kifizetett 469 millió dollár tekintélyes részét a látványos hi-tech helyszínre költötte. De míg a látvány talán csillogóbb lett (az eredeti film kicsit sivár esztétikája egyike volt a kevés gyenge pontjának), a forgatókönyv viszont sokkal kevésbé vált eredetivé. A Tőrbe ejtve egy korai fordulatra épült, amely felforgatta az egész filmet és a fejére állította a whodunnitról alkotott elvárásainkat, így a folytatásra azzal a tudattal rohamozza meg a filmet, hogy egy egyszerű, a megszokott gyilkossági rejtély nem lesz elég.

A nyitó szakasz olyan sűrűn van tele mindennel, a popkultúrára való utalásoktól kezdve a belső poénokon át az easter eggekig, kikacsintásokig és a meglepetésszerű cameókig, hogy a szórakoztatóból kicsit túl gyorsan válik fárasztóvá, a forgatókönyv pedig túl sokat áldoz fel a viccelődő trendiség oltárán. Az ismert sztárok és hírességek italokon, ételeken vagy más fogalmakon keresztül szivárognak be a filmbe (van itt Jared Leto-féle kombucha, Jeremy Renner-féle csípős szósz, és Serena Williams-féle edzésóra is) és bár némelyik kikacsontós poén bejön, nagyon sok közülük elég erőltetett. A filmben külön hangsúlyosan szerepel a COVID, illetve a COVID miatt viselt maszk is és valahogy ez is fárasztóan aktualizálja a filmet, arra emlékeztetve, hogy te, kedves néző most egy filmet nézel, amit 2020-ben forgattunk, és ez zavaróan kizökkent a helyenként fordulatos, de valahogy mégsem túlzottan acélos cselekményből.

 

 

Ripacskodás felső fokon

 

Bár Daniel Craig alakítása összeségében szórakoztató, mindenki másról valahogy az elit túltolt ripacskodása jut eszembe. Edward Norton izzadtságszagúan hozza az Elon Muskra feltűnően emlékeztető tech milliárdost, aki túl okosnak és excentrikusnak hiszi magát, de valójában egy irritáló újgazdag majom benyomását kelti. De ugyanaz a többi karakter zöméről is elmondható. Szinte mindegyik szereplő bosszantóan felszínes marad és a színészi repertoárjukból (nyilván rendezői utasításra) mindössze a ripacskodásukat láthatjuk, illetve a legtöbb karakterről a relatíve hosszú filmidő ellenére sem tudunk meg túl sokat.

Ami pedig a gyilkossági rejtélyt illeti, az harmatgyenge, még a leggyengébb Agatha Christie-regény is fényévekkel színvonalasabb ezen a téren. Anélkül, hogy spoilereznénk, eléggé nyilvánvaló, hogy ki a tettes és gyorsan le is lelepleződik, a végső, „epikusnak” szánt jelenet pedig vérlázítóan bugyuta, méghozzá úgy, hogy a vaskosan woke és PC elemek sulykolását sem ússzuk meg.

Rian Johnson Üveghagymája kicsit olyan tehát, mint amit az igazi hagymáról szoktunk mondani: csak újabb és újabb rétegeket próbálunk felfedni, de mindhiába. A film a kidolgozatlan karakterek, a „trendi”, de mégis gyenge történet és a ripacskodó alakítások súlyától lehúzva sokkal gyengébb alkotás, mint nagyszerű elődje, a Tőrbe ejtve.

-BadSector-