PlayStation VR2: a jelentősen magasabb ár ellenére is több eladást remél a Sony

Kissé bátor előrejelzés a Sony-tól, ugyanis nem olyan könnyű 600 eurót kiadni egy olyan virtuális valóság-headsetre, ami önmagában nem is használható (a Meta Quest példájából lehetne még a Sony-nak tanulnia…).

 

A PlayStation VR2 már két hete, hogy megjelent. Európában 600 eurót kér érte a Sony, ami errefelé kb. 240-250 ezer forintot jelent. Ehhez ugye szükségünk van egy PlayStation 5-re is, aminek a Blu-ray meghajtós kiadása további 550 euró egy áremelés után (ez forintban kb. 210-220 ezernek felel meg), szóval abszolút nem olcsó mulatság a Sony újgenerációs VR-ját átélni. És ennek ellenére a Morgan Stanley Technology, Media & Telecom konferencián (amit ma egy másik témában már említettük a hírekben) Totoki Hiroki, a Sony pénzügyi vezetője mégis eléggé bátor kijelentést tett.

„Nagyon örülünk, hogy a PlayStation VR2-t elindítottuk a PlayStation 5-ön. Az első generációs PlayStation VR-ból több mint ötmillió darabot adtunk el, és úgy gondolom, hogy jó esélyünk van arra, hogy ezt a mennyiséget a PlayStation VR2-vel meghaladjuk,” nyilatkozta Totoki, aki a VR-piac előrejelzéseire is utalt. Szerinte ez a piac hatalmas növekedésnek indulhat a média- és szórakoztatóipar ágazatában a 2020-a s évek első felében, és ha ez pontosnak bizonyul, akkor jó potenciál adódik a VR és AR (augmentált, kiterjesztett valóság) piacán is a technológia fejlődésére.

Érdekesen hangzik. A Bloomberg január végén ennek ellenkezőjére utaló jelekről számolt be. Akkor a site azt írta (és így mi is), hogy a Sony megfelezte a PlayStation VR2-vel kapcsolatos előrejelzéseit az előrendelői számok láttán. Szerinte az addigi 2 milliós egységet erre a negyedévre (március végéig) levitték annak felére, és erre a Sony úgy válaszolt, hogy ilyesmiről szó sincsen. Továbbá Totoki elnöki és működtetési igazgatói posztot is be fog tölteni a Sony-n belül a pénzügyi vezetői tisztsége mellett április elsejétől, Az elnöki poszton Yoshida Kenichirót váltja, aki a csoport elnökeként és vezérigazgatójaként megmarad.

Ki mond igazat…?

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu