FILMKRITIKA – Bár alapvetően egy német második világháborús filmről van szó, Quentin Tarantino Becstelen Brygantikját és Sergio Leone spagetti westernjeit (köztük leginkább a Jó, a Rossz és a Csúf sztoriját) is idézi a horrorisztikus elemeket, és sajátos fekete humorral is kacérkodó A közlegény. A gamerek pedig a Wolfenstein játékokból és a Sniper Elite-sorozatban is találnak benne motívumokat, az eredetileg német katona, ám a cselekmény során már dezertőr, Heinrich (Robert Masser) és többi pozitív karakter is úgy irtják a nácikat, mintha nem lenne holnap.

 

 

A Netflix új német nyelvű filmje, A közlegény (eredeti címe: Blood & Gold) egy vérben tocsogó akcióvígjáték, amely a második világháború utolsó napjaiban játszódik. A film rendezője Peter Thorwarth, aki korábban a Vérvörös égbolt című horrorfilmet is jegyezte. A forgatókönyvet Thorwarth írta Stefan Holtz társaságában, akik nyilvánvalóan nagy rajongói az olasz spagetti westerneknek és Quentin Tarantino filmjeinek. Az A közlegény ugyanis ezeknek a műfajoknak a kliséit és stílusát használja fel egy olyan történethez, amelyben egy dezertált német katona és egy parasztlány harcolnak az aranyért és az életükért a gonosz nácik ellen.

 

 

A dezertőr és a parasztlány

 

Az A közlegény főhőse Heinrich (Robert Masser), egy egyszerű német katona, aki megelégeli a háború borzalmait és elszökik az egységétől. Útja során találkozik Elsával (Marie Hacke), egy fiatal parasztlánnyal, aki az öccsével él egy elhagyatott tanyán. Elsa öccse, Paule (Simon Rupp) egy értelmi fogyatékos fiú, akit Elsa megvédett attól, hogy elvigyék őt a nácik. Elsa befogadja Heinricht és segít neki meggyógyulni. A két fiatal között hamar szövődik valami több barátságnál. Heinrich megtudja Elsától, hogy a közelben van egy titkos aranykincs, amit egy zsidó család rejtett el mielőtt elhurcolták őket. Heinrich úgy dönt, hogy megkeresi az aranyat és elviszi Elsát és Paulet magával.

A film szereplői közül Heinrich és Elsa kapják a legtöbb figyelmet és fejlődést. Heinrich egy ellentmondásos figura: egyrészt egy áruló náci katona, másrészt egy szerető apa és emberbarát harcos. Robert Masser jól alakítja ezt a szerepet: hitelesen mutatja meg Heinrich bűntudatát, bátorságát és humorát. Elsa pedig egy erős és bájos női karakter: nem fél kiállni magáért és szeretteiért; nem hagyja magát megalázni vagy kihasználni; de közben is van benne gyengédség és romantika. Marie Hacke szintén remekül játssza ezt a szerepet: sugárzik belőle az életerő és az intelligencia; de nem esik túlzásba sem az akcióban sem az érzelemben.

 

 

A félkegyelmű srác és a gonosz nácik

 

A film többi szereplője viszont kevésbé kidolgozott vagy érdekes. Elsa öccse, Paule csak egy tipikus ártatlan áldozat: nem csinál mást mint eteti az állatokat vagy játszik velük; nem beszél sokat; de mindig ott van a bajban. Simon Rupp nem tehet sokat ezzel a szereppel: csak néz bambán vagy ijedten; de legalább aranyos.

A nácik pedig csak sablonos gonosztevők: nincsenek motivációik vagy jellemvonásaik; csak lopnak, gyilkolnak és kínoznak; de legalább jól halnak meg. A legemlékezetesebb közülük von Starnfeld SS-tiszt: ő egy félarcos pszichopata; akinek az arcát egy robbanás rongálta meg. Alexander Scheer élvezi ezt a szerepet: nagyon gonosznak és veszélyesnek mutatja magát; de néha túlzásba esik a grimaszolásban vagy a kiabálásban.

 

 

Spagetti western háborús sztoriba öntve

 

A közlegény utolsó harmada egy hosszú és látványos akciójelenetből áll, amelyben Heinrich és Elsa harcolnak az aranyért és az életükért von Starnfelddel szemben. A film ekkor teljesen átadja magát a spagetti westernek hangulatának és Tarantino-féle erőszakos humorának. A harc színhelye egy romos templom lesz, amelyet még jobban tönkretesznek a lövöldözés során.

A film nem spórol a vérrel és a testrészekkel sem. A karakterek kreatív módon végeznek egymással: késekkel, kaszákkal, ágyúkkal vagy akár dinamittal. A film zenéje is hozzájárul az atmoszférához: Morricone-szerű harmonika dallamokkal kíséri az eseményeket.

A közlegény nem törekszik arra, hogy mély vagy komoly legyen. Egy szórakoztató zsánerfilm (illetve zsánerekkel zsonglőrködő egyveleg), amelynek célja az izgalom és a humor keltése. A film nem veszi túl komolyan magát, de nem is gúnyolódik túlzottan a témáján vagy a karakterein. A színészek jól alakítják a szerepeiket: Robert Masser meggyőzően játssza az ellentmondásos hőst; Marie Hacke bájosan adja elő az erős parasztlányt; Alexander Scheer pedig élvezi a gonoszkodást mint az SS-tiszt.

A film technikailag tá jól sikerült: a látványvilág hiteles; az akciójelenetek izgalmasak; a zene pedig rendkívül hangulatos. A közlegény nem több mint egy vérben tocsogó akcióvígjáték második világháborús környezetben – de ebben nagyon jó.

-BadSector-