FILMKRITIKA – A Pókember – A pókverzumon át a 2018-as Pókember – Irány a pókverzum folytatása, amely újra Miles Morales kalandjait követi nyomon, ahogy a multiverzum különböző dimenzióiban utazik és találkozik más Pókemberekkel. A film sokak szerint a pókemberes filmek csúcsa, de vajon tényleg az? Vagy csak egy túlhypeolt animációs lufi, amely hamar kipukkad?

 

 

A Pókember – Irány a pókverzum Oscar-díjas sikere után sokan várták, hogy vajon a folytatás képes lesz-e megismételni vagy felülmúlni az első rész varázsát. A jó hír az, hogy igen. A rossz hír az, hogy nem sokkal. A Pókember – A pókverzumon át ugyanazt a magas színvonalú animációt, humoros és szívmelengető történetet, és lenyűgöző akciójeleneteket nyújtja, mint az elődje, de nem sokkal többet. A film nem elégszik meg azzal, hogy bemutassa Miles Morales fejlődését és kapcsolatát Gwen Stacyvel, hanem bevezeti a Póktársaságot is, egy titkos csoportot, amelynek tagjai más dimenziókból érkezett Pókemberek.

A Pókember – A pókverzumon át így nemcsak egy újabb multiverzumos kalandot kínál, hanem egy mélyebb üzenetet is közvetít arról, hogy mit jelent hősnek lenni és hogyan lehet megtalálni a saját hangunkat egy olyan világban, amely tele van lehetőségekkel és veszélyekkel. De vajon ez elég ahhoz, hogy ez az újabb Pókember-kaland igazán emlékezetes legyen? Vagy csak egy újabb epizód egy végtelenül folytatódó sorozatban?

 

 

Pókok mindenhol – De miért?

 

A film története egy évvel az előző rész után veszi fel a fonalat, amikor Miles Morales már rutinos Pókembernek számít a saját világában. Egy nap azonban újra találkozik Gwen Stacyvel, aki egy másik dimenzióból érkezett, és segítséget kér tőle egy veszélyes küldetéshez. Miles beleveti magát a kalandba, és hamarosan rájön, hogy a multiverzum ismét instabillá vált, és sok gonosztevő átjutott más dimenziókba. Miles csatlakozik a Póktársasághoz, egy titkos csoportozathoz, amelynek tagjai más Pókemberek, akik meg akarják menteni a multiverzumot. A film így egy izgalmas és fordulatos utazást kínál Milesnak és nézőinek is a különböző világokban, ahol sok meglepetés és veszély vár rájuk.

A film egyik legnagyobb erénye – de egyben valahol gyengéje – is a sokszínű és szórakoztató Pókemberek bemutatása, akik mind más-más stílust és személyiséget képviselnek. A már ismert Gwen Stacy (Hailee Steinfeld) és Peter B. Parker (Jake Johnson) mellett megismerhetjük a jövőből érkező Miguel O’Harát (Oscar Isaac), az elegáns és titokzatos Jessica Drew-t (Issa Rae), az indiai Pavitr Prabhat (Karan Soni), a punkos Hobie Brownt (Daniel Kaluuya) és még sok más karaktert. A Pókember – A pókverzumon át remekül használja ki az animáció adta lehetőségeket, hogy minden dimenziót egyedi vizuális stílusban ábrázoljon, legyen az retro-futurisztikus neonvilág vagy akár rajzfilmszerű képregényoldal. A Pókemberek közötti dinamika is fergeteges humorforrás, hiszen mindenkinek megvan a maga véleménye arról, hogy ki a legjobb vagy a legrosszabb Pókember.

De vajon ezek a karakterek valóban szükségesek voltak a történethez? Vagy csak egy ürügy arra, hogy minél több merchandising terméket lehessen eladni? És miért van szükség annyi dimenzióra és annyi változatra ugyanarról a hősről? Nem veszít-e ezzel az eredeti Pókember jelentőségéből és egyediségéből?

 

 

Miles Morales útja – De hova vezet?

 

A Pókember – A pókverzumon át nemcsak egy látványos akció-kalandfilm, hanem egy érzékeny coming-of-age dráma is, amely Miles Morales belső vívódásait mutatja be. Miles (Shameik Moore) immár rutinos Pókembernek számít a saját világában, de még mindig küzd az önbizalomhiánnyal és az elvárásokkal. Nem tudja eldönteni, hogy maradjon-e otthon vagy menjen-e el egy másik államba tanulni. Eleinte nem tudja kifejezni az érzéseit Gwen iránt, vagy elfogadni magát olyannak, amilyen. A cselekmény nagyszerűen ábrázolja Miles érzelmi utazását, ahogy rájön arra, hogy nem kell másokhoz hasonlítania magát vagy másoknak megfelelnie. Miles megtanulja elfogadni magát és meghallani a saját hangját. Ezáltal nemcsak jobb Pókemberré válik, hanem jobb emberré is. De vajon ez elég ahhoz, hogy Miles igazán boldog legyen? Vagy csak egy újabb terhet rak a vállára, amikor rádöbben, hogy a multiverzum tele van olyan lehetőségekkel és veszélyekkel, amelyeket ő nem irányíthat? És mi lesz a kapcsolatával Gwen-nel, aki egy másik dimenzióból származik? Hogyan tudnak együtt lenni, ha mindig el kell válniuk? És mi lesz a többi Pókemberrel, akiknek szintén megvannak a maguk problémái és céljai? A film sok kérdést felvet, de nem sokat válaszol meg.

 

 

A látványos animáció csapdája

 

A film egyik legnagyobb vonzereje a lenyűgöző animációs technológia és stílus. Az előző rész által bevezetett képregényes hatásokat és mozgásokat továbbfejlesztve, minden dimenzió egyedi és elborult látványt nyújt. Ezzel olyan vizuális élményt kínál, amit még soha nem láttunk a vásznon. Az akciójelenetek is elképesztőek, hiszen a Pókemberek száguldanak, ugrálnak, harcolnak és pókhálóznak a különböző világokban, miközben a kamera velük tart és a zene is fokozza az izgalmat. Figyelemre méltóak az egyéb vizuális aspektusok is, mint például a karakterek arckifejezései, a színek és a fények használata, vagy a részletek gazdagsága.

A látványos animáció azonban sokszor csak a film dramaturgiai gyengeségeit palástolja és túlterhelővé és zavaróvá válik néha, részben veszítve is ezzel az érzelmi hatásából és az üzenetéből. Sokat merít tehát az animáció adta lehetőségekből, de nem mindig használja ki őket a legjobb módon.

 

 

Pókszeretet – De meddig tart?

 

A Pókember – A pókverzumon át egy remek filmélményt nyújt mindenkinek, aki szereti a Pókembert vagy csak egyszerűen szereti a jó filmeket. A film tele van humorral, akcióval, izgalommal és meglepetéssel. De, ami igazán kiemeli a többi szuperhősös filmből, az az érzelem és az üzenet. A film arról szól, hogy hogyan lehetünk hősök a saját életünkben és hogyan találhatunk kapcsolatot másokkal egy olyan világban, amely tele van különbségekkel és konfliktusokkal. Arra is tanít minket, hogy bárki lehet Pókember vagy bármi más, ha hiszünk magunkban és egymásban.

De vajon ez elég ahhoz, hogy a film igazán emlékezetes legyen? Vagy csak egy újabb epizód egy végtelenül folytatódó sorozatban? És vajon meddig tart a pókszeretet? Mi lesz akkor, ha a multiverzum összeomlik vagy ha a Pókemberek egymás ellen fordulnak? A film sok kérdést felvet, de nem sokat válaszol meg.

-BadSector-