IOI: a Project 007 az első Bond történetét meséli el, messze még a Project Fantasy

A dán stúdió a két, készülőfélben levő játékról mondott pár újdonságot.

 

Spanyolországban megrendezték a Gamelab 2023-at, és az IO Interactive (IOI) is jelen volt, hiszen Barcelonában is van egy stúdiója a cégnek. A GameReactor meginterjúvolt két fejlesztőt a stúdióból. Cris Vega, a senior technikai felelős producer szerint a Project 007 fejlesztés alatt áll, kifejezetten menőt néz ki, és az első Bond sztoriját meséli el (eredettörténet formájában, ahogy azt eddig is tudtuk), ám többet nem mondott el a 2020 novemberében bejelentett játékról. Az állásajánlatok tisztázták, hogy külső nézetes akciójáték lesz ütős mesterséges intelligenciával és sandbox pályákkal. Ez a meghatározás a Hitman: World of Assassinationre is passzol.

A Project Fantasy-t pár hónapja jelentették be. A korábban Project Dragon néven futó játékot a hivatalos bejelentés előtt Xbox-exkluzívként hallottuk, de erről Alvaro Fernandez, az IOI vezető alap engineprogramozó nem nagyon beszélhetett, mert szerinte nem rájuk tartozik, és úgy tudja, hogy semmi konkrétum nem lett nyilvános erről. Vega hozzátette, hogy egy online, többjátékos RPG-ről van szó, ami a többi IOI-játékhoz hasonlóan talán konzolra és PC-re is elérhető lesz, de semmi sincs megerősítve, és még évekre van a megjelenésétől.

Régebben beszámoltunk arról, hogy egy belsős Microsoft-dokumentum az IOI-t is megnevezte lehetséges felvásárlandó cégként, de ez (még?) nem következett be. A dán cégnek most James Bond az első, ugyanis a 47-es ügynököt pihenni küldték. Idén két stúdiót nyitottak (a törökországi Isztambul mellett az Egyesült Királyságban található Brightonban), így már több mint háromszázan dolgoznak itt, és a cél a kb. 400 fejlesztő elérése, miközben egyik stúdióban sem tervezik, hogy 100-150-nél többen legyenek (beleértve a koppenhágai központot, illetve a svéd Malmöben található másik stúdiót is).

Szóval az IOI kiváló állapotban ugrott fejest a Project 007 fejlesztésébe. Talán nem lesz az időközben a Bond-jogokat birtokló MGM-et felvásárló Amazon annyira őrült, hogy Amazon Luna-exkluzívvá teszi azt…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu