#DRIVE Rally: rali a 90-es évek stílusában [VIDEO]

A Pixel Perfect Dude játéka először csak PC-re jön, de később konzolokra is tervezik a megjelenését.

 

A #Drive Rally (hagyjuk már ezt a nagybetűzést) nem csak az 1990-es évek szellemét idézi, hanem újjáéleszti azt a versenyzők új generációja számára. Akár a poros földutakon vagyunk jók, akár csak újoncok vagyunk, akik mindössze bepiszkolnánk az autónk gumijait, ez a játék lehetővé teszi, hogy újra és újra meghatározhassuk azt, mit is jelent számunkra a sebesség.

Dry Crumbs napsütötte tájaitól Holzberg suttogó erdein át a Revontuli hűvös vadonjáig sok helyen autóba ülhetünk. Utazzunk el egy olyan változatos világba, amelyet eddig még nem tapasztalhattunk más, hasonló műfajú játékokban. A helyszínekhez legendás autók is társulnak. Pattanjunk legendás raliautók volánja mögé (köztük a Das Holzwagen, a Doggo, a Bobond… nyilvánvalóan nem licenszelt autók lesznek). Ezúttal az 1990-es évekbe megyünk, így lesznek újdonságok is, például a Das Sandsturm és a Celestia kezdetnek.

A mitfahrerünk lehet a legnagyobb szurkolótársunk és a legkeményebb bíránk egyszerre. Ez a partnerség a teljesítményből és az érzelmekből él! Ünnepeljük együtt a győzelmeket, de álljunk készen a kritikára a kudarcok esetén. Építsük meg az autónkat az alapoktól kezdve, hogy megfeleljen a versenyzési stílusunknak, és ralizzunk a saját utunkon. Személyre szabhatjuk a karosszériát, a fényezést, a matricákat, majd egyedi dekorációkkal tehetjük fel a pontot az I-re.

A #Drive Rally elég egyszerű a kezdők számára, mégis addiktív kihívást és mélységet követel. Ez a kezelési rendszer úgy lett kialakítva, hogy visszahozza az örömöt az autóversenyzős játékokba. Tele van visszautalásokkal, biccentésekkel és easter eggekkel, amelyek minden autórajongót egy kis utazásra késztetnek az emlékek sávjában. A fotózóknak lesz fotó mód is, így kreatívan megörökíthetjük a legnagyobb pillanatokat. Állítsuk be a szögeket, váltsunk szűrőket, és készítsük el a tökéletes felvételt, amit meg is oszthatunk.

A #Drive Rally 2024-ben jelenik meg PC-re (Steam, GOG, Epic Games Store) és Macre. Később PlayStation 5-re, Xbox Series-re, Nintendo Switch.re, PlayStation 4-re, illetve Xbox One-ra is ki akarják adni… de tuti, hogy valamelyik portot törlik addigra.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu