Overwatch 2: új karaktereknek azonnali ingyenes hozzáférés a cél

A Microsoft alatt talán már meg is valósulhat az, hogy egy új karakter rögtön ingyenesen elérhető legyen bárkinek, aki elővenné a Blizzard csapatos FPS-ét.

 

2022-ben rajtolt el az Overwatch 2, ami rögtön az első rész helyébe lépett. Az üzleti modell is változott: a fizetős játék helyett free-to-play modellt kapott a folytatás, amit sokan kritizáltak a monetizációja miatt. Az egyik ilyen megoldás az, hogy az új karaktereket (hősöket) csak úgy kaphatjuk meg, ha a legújabb szezonális battle pass-t megvásároljuk (ami 10 dollár, tehát kb. 4 ezer forint), vagy több kihívást teljesítünk (ami viszont időigényes feladat). Egy élő szolgáltatásos (live service) modellű játékban ez gyakori, de egy olyan címnél, ahol a karakterek közötti egyensúly fontos, kissé unfair helyzetet eredményez a nem fizető játékosoknak, mert nem mindenkihez férhetnek hozzá (hacsak nem invesztálnak néhány órát az Overwatch 2-be…).

Ezen változtatni akar a Blizzard: Jared Neuss, az Overwatch 2 felelős producere a Group Up! podcasten beszélt arról, hogy aktívan dolgoznak egy új rendszeren, ahol mindenki kapásból elérheti az új hősöket is: „Szeretném, ha minden egyes játékosnak lehetősége lenne megtapasztalni egy hőst azon a napon, amikor egy új szezon kezdetét veszi? Igen. El fogjuk-e érni? Szerintem igen. Jelenleg is aktívan dolgozunk ezen. Beszélhetek a részletekről? Nem. Elismerem, hogy ez egy olyan probléma, amivel mindenképpen foglalkozni akarunk a játékban, mert az első célt nem érjük el aktívan.

Ennek része az is, hogy biztosítjuk az egyensúlyt, hogy szabadon játszhassunk a méltányossággal. Tehát igen, nyilvánvalóan minden hőst meg lehet keresni [a játékban], nem kell megvenni őket, de ahogy mondtad, van ez az időszak, amikor egy csapat versenyelőnyt szerez. Ez az egyik ok, amiért meg akarjuk változtatni a modellünket a jövőben. Mert egy ilyen játékban, ami annyira függ a hősöktől, nem jó érzés visszatartani az embereket,” mondta Neuss.

Majd meglátjuk, mi lesz ez az új modell, mert erről idén már tuti nem fognak beszélni…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu