Hiába a 40%-os fizetéscsökkentés, az Apple vezetője még értékesebb lett!

TECH HÍREK – Tim Cook már nyugodtan nevezhető milliárdosnak (és nem egy gyenge pénznemben…), hiába kap a cupertinói techvállalattól idén 40%-kal kevesebb fizetést.

 

A legendás Steve Jobs helyét átvenni minden, csak nem egyszerű feladat. Mégis erre kellett Tim Cooknak vállalkoznia, de alatta már billió dolláros értékűvé fejlődött az Apple. (A billió ezermilliárdot takar – az angoltól eltérően használjuk a tíz hatványait!) Ennek ő is haszonélvezője lett, ugyanis Cook értékét már 2 milliárd dollárra becsülik, és van néhány részvénye is a cégben, amik további vagyonbővítést eredményeznek a vezérigazgatónak.

A Forbes frissítette a statisztikáit, és ebből tudtuk meg, hogy Tim Cook már ennyire értékes személlyé vált, de ez nem sokat jelent, ugyanis a világon rengeteg gazdag ember van, így ő a vagyonával mindössze az 1583. helyet foglalja el. (A magyar egyszemélyes kedves vezető biztosan jóval előtte van…) A további vagyontárgyai közé tartozik kb. 3,3 millió Apple részvény, ami közel 652 millió dollárt ér a cég jelenlegi értékével számolva. Tavaly Cook kompenzációképp kb. 100 millió dollárt kapott, de ez eléggé felkavaró volt…

2023-ban ugyanis rengeteg leépítés történt az Apple-nél (ahogy a Microsoftnál, a Google-nél, az Amazonnál és további cégeknél; ezekről a legtöbb esetben be is számoltunk az év folyamán), így ezres nagyságrendben küldtek el embereket a cupertinói cégtől. Cook pedig úgy gondolta, hogy ő is kiveszi a részét a szituációból, így fizetését 40%-kal csökkentette, így 2023-as kompenzációja kb. 49 millió dollár lett (amibe a részvényes opció is beletartozik), miközben azt mondta, hogy a leépítések számára csak végső megoldásként jöhetnek szóba, ám eközben az Apple nem volt eléggé agresszív az új emberek alkalmazásával kapcsolatban.

Hiába csökkent a cég jövedelme kb. 3%-kal az egyik üzleti évről a másikra, az Apple értéke már több mint 3 billió dollár lett, és 2024 végére ez még 4 billió is lehet. Szóval a cég köszöni szépen, jól van…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu