A Cyberpunk 2077 folytatása kutyaszorítóban: képes lehet majd felülmúlni az első részt?!

A Cyberpunk 2077 kezdeti fogadtatásának és „megváltásának” köszönhetően a fejlesztés alatt álló folytatása fölött magasan van a léc, amit meg kellene ugrania…

 

 

Kevés játék tudott úgy visszarázódni a negatív fogadtatásból, mint a Cyberpunk 2077. A kezdeti gázos megjelenés óta a CD Projekt Red fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy a játék eredeti elképzelése megvalósuljon. Mindez a 2023-as, hihetetlenül ambiciózus 2.1-es frissítésben és a Phantom Liberty DLC-kiegészítő elindításában csúcsosodott ki. Mostanra a játék folyamatosan a digitális áruházak bestsellerlistáinak élén vagy annak közelében landol. A Steam egyidejű játékosainak száma is tekintélyes, átlagosan nagyjából 60 000 fő.

A CD Projekt Red sikeresen visszaszerezte a rajongók jóindulatát, köszönhetően annak, hogy a Cyberpunk 2077-et olyan állapotba hozta, amilyenben azt eredetileg szállítani kellett volna, de a fejlesztés alatt álló folytatás számára is magasra tette a lécet.

Először 2022 októberében jelentették be a CD Projekt Red több más, fejlesztés alatt álló címével együtt, hogy „Project Orion” a Cyberpunk 2077 folytatásának munkakódneve. A projektről egyelőre keveset lehet tudni, kivéve az érintett stábot, amelynek tagja a Phantom Liberty rendezője, Gabe Amatangelo. Ő a látja el a folytatás rendezői feladatait. Figyelembe véve a 2.1-es frissítés és a Phantom Liberty elsöprően pozitív fogadtatását, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Project Orion nagy fába vágja a fejszéjét a narratíva és a játékmenet terén.

 

A Cyberpunk 2077 kevés járatlan területet hagy a Project Orion számára

 

Az alapjáték és a Phantom Liberty között valójában nem sok hagyományos tér maradt érintetlenül a CD Project Red által egy jövőbeli játék számára. A cyberpunk sci-fi zsáner minden fontosabb témája megtalálható a játék legjobb küldetéseiben. Az ember és a gép közötti kapcsolat; mi történik, ha ezek a határok elmosódnak; a kormányok és a vállalatok közötti hatalmi dinamika, valamint az eltérő kultúrák és társadalmi osztályok összeolvadása a Cyberpunk 2077 rugalmas életút-rendszerének köszönhetően mélyrehatóan és különböző nézőpontokból kerül feltárásra.

Ez nem jelenti azt, hogy a Project Orion mögött álló írók és rendező nem találnak majd módot arra, hogy meglepjék a rajongókat, de ehhez talán idegen területre kell merészkedniük.

Az egyik terület, amely további felfedezésre vár a következő Cyberpunk-játékban, az a testhorror. Ez lehetőséget ad arra, hogy a játék mélyebben belemerüljön azokba a pszichológiai és fiziológiai dilemmákba, amelyek akkor merülnek fel, amikor a szerves szövetekkel egyesített gépi alkatrészek elkezdik elárulni a testet, amelyet javítaniuk kellene. Mind a Cyberpunk 2077, mind a Phantom Liberty érinti ezeket a testhorror elemeket. Ám a teljes folytatás a fő narratíva részeként ölelhetné fel a koncepciót.

A játékmenet tekintetében a Project Orionnak mindenképpen van néhány olyan útja, amelyen végigmehetne, hogy felülmúlja elődjét. Az RPG fejlődési rendszerének kibővített és átdolgozott változata az egyik fő jelölt. A CD Project Red sokat tett azért, hogy javítson a Cyberpunk 2077 korábban nehézkes RPG-fejlődésén.

A rendszerek jelenlegi állapota sokkal könnyebben érthető, és olyan Cyberpunk perkeket és stat bónuszokat tartalmaz, amelyek kézzelfogható hatással vannak a karakterek harcban nyújtott teljesítményére.

Az alapjátékhoz a folyamatos javítások és a 2.1-es, az alapélményt jelentősen átalakító frissítés jóvoltából érkezett kiegészítések összességében azt eredményezték, hogy a Cyberpunk 2077 közelebb került a kezdeti ígéretekhez, mint valaha. A Cyberpunk 2077 egy olyan játéknak tűnt, amely túl jó volt ahhoz, hogy igaz legyen. Ugyanez a hype negatív és pozitív hatással volt a játékra a megváltás során. Ha a Project Orion el akarja kerülni ugyanazokat a kezdeti botlásokat, és valóban meg akarja ragadni a célját, akkor a CD Project Rednek nem lesz könnyű dolga…

Forrás: GAMINGBible

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu