Worshippers of Cthulhu: eldritch városépítés a szektánknak [VIDEO]

A Crazy Goat Games a nevéhez hűen őrült koncepcióval rukkolt elő, amit először korai hozzáférésben tapasztalhatunk meg, és később lesz csak szó a multiplatform megjelenésről.

 

A Crazy Goat Games szerint a Steamen az early access verzió már kifinomult, immerzív élményt kínál majd annak ellenére is, hogy kevesebb fejezet és pálya áll majd a játékosok rendelkezésére. Idővel több tartalom, fejezet és pálya érkezik, miközben a fejlesztők a közönség visszajelzéseire is építkezni fognak, így a fejlesztőknek lesz kb. 6-8 hónapja erre hangolva megvalósítani az 1.0 verziót is (ami már konzolokon is ott lesz).

Vezessük a Cthulhu-szektát. Döntsük el híveink sorsát, végezzünk el lidérces rituálékat, és sajátítsuk el a városépítés művészetét egy olyan világban, ahol a józan ész és az őrület közötti határ elmosódik. Ki tudjuk-e bírni az általunk elszabadított borzalmakat? Nem a pusztulás hírnöke leszünk, hanem a kozmikus újjászületésé. A cél nem a káosz elvetése, hanem a mindannyiunkra váró fejlődés elfogadása. Az emberiség jelentéktelen, szánalmas a maga kicsinységében. Létezésünk csak egy múló suttogás a kozmikus szélben, és csak Cthulhu felébresztésével léphetünk túl gyenge létünkön. Egyetlen mély tettel megingathatjuk az univerzum alapjait. Keltsük fel Cthulhu-t, mert az ő ébredésében rejlik a katalizátor egy olyan kaszkádszerű hatáshoz, amely átformálja a kozmoszt, és egy új rend fog kialakulni. Az előttünk álló út alattomos, kihívásokkal teli, de mgis, ez az egyetlen út, amelyen érdemes járni. Kovácsoljunk egy olyan sorsot, amely túlmutat a hétköznapokon!

Induljunk el a szektavezetés útján, ahol a döntéseink alakítják követőink sorsát: döntsük el, hogy dolgozzanak, hódítsanak, vagy sötét rituáléknak szenteljék az életüket. Irányítsuk a szekta ügyeinek mindennapi bonyolultságát a dogmák kihirdetésétől kezdve az ünnepségek meghirdetéséig és az odaadó szolgákkal való kapcsolattartásig. Mindezek az erőfeszítések egyetlen cél, az istenünk feltámasztása felé konvergálnak. Csak egy félelmetes szekta képes arra a rendkívüli teljesítményre, hogy felébreszthesse Cthulhu-t, aki csak az erőseket tűri. Alapítsunk városokat több szigeten biztosítva, hogy azok ne csak eltartsák követőinket, hanem virágozzanak is, szorosan kapcsolódva a felébresztett istenséghez. Felügyeljük a termelési láncokat, irányítsuk a munkaerőt, és navigáljunk az értékes helyet elfoglaló veszélyes romok között.

Lépjünk be a misztikus birodalomba, és bonyolult rituálékon keresztül lépj kapcsolatba a Lovecrafti entitásokkal. Ezek a szertartások mély tudást szabadítanak fel, és természetfeletti áldásokat adnak. Használjuk ezeket az áldásokat, hogy növeljük a hatalmadat és bővítsük a városodat, miközben egyre mélyebbre merülünk a téged körülvevő titokzatos erőkben. Ebben a hatalmas lovecrafti elbeszélésben ismerjük fel, hogy csupán egy nagyobb világ része vagyunk. A nem hívők értékes földet, nyersanyagokat és munkaerőt jelentenek. Válasszunk, hogy meghódítjuk, kifosztjuk, feláldozzuk vagy megtérítjük őket a stratégiánk alapján, alakítva ezzel a sorsunkat. Kezdjük utazásunkat a környező világ korlátozott ismereteivel és fokozatosan fejtsük meg a természetfeletti birodalom rejtélyeit. Merüljünk el a Lovecraft egyedi nyelvezetével és írói stílusával megalkotott hátborzongató atmoszférában.

A Worshippers of Cthulhu korai hozzáférésben a második/harmadik negyedévben (tehát április és szeptember között valamikor) érkezik PC-re a Steamen. A teljes megjelenés 2025 első negyedévében lesz PlayStation 5-ön, Xbox Series-en és PC-n.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu