Eddie, a sas – Lég veled

MOZI – Gondolom sokan emlékeztek még az 1993-as Jég veled című filmre, amiben egy mindenre elszánt jamaikai banda elhatározta, hogy négyes bobban elindulnak az olimpián. Maga az elképzelés is lehetetlennek tűnt, ők mégis véghez vitték. Azonban nem csak a telet nem ismerő nép képviselői voltak abban az évben a furcsán mutató sportolók a téli olimpiai játékokon. Volt ugyanis egy elképesztően (kreténség fogalmát kimerítő) bárgyú alak is, akit az Eddie, a sas című filmmel Dexter Fletcher rendezőúr volt oly szíves elhozni nekünk.

A rekorder síugrót több idősíkban is megismerhetjük a filmben. Először is, a fiatal, alig 10 éves Eddie-vel találkozunk, megismerjük álmait, vágyait, és minden féle rosszindulat nélkül, bénaságát. Olyan gyereknek mutatják be, akivel, hogy úgy fogalmazzak, senki nem szeret játszani. Ő a fekete bárány, a „játszálmármáshol!” gyerkőc. Viszont ez az elesett, végtelenül „fura” gyerek egy számára mindennél fontosabb álmot dédelget. Síugró szeretne lenni az olimpián.

A film ugyan egy nagyon „heles” üzenetet hordoz magában, ami mindenkit megmosolyogtat majd, viszont a poénjai elég visszafogottak.

Az ifjú madárkezdemény

Azt hinnénk, hogy az együgyű gyerekkor után, azért a 15 éves kicsit összetettebb, földönjáróbb lesz. Viszont a fiatal Eddie sem ad lejjebb az igényeiből, és továbbra is legfontosabb célja az olimpia marad. Ahogy pedig cseperedik, egyre inkább készül, és egyre csak jobban látszik rajta, hogy mennyire alkalmatlan az általa választott szerepre. A „furcsa” fiúcska végül megnő, és egy támogatóra talál, egy „leselejtezett” síugró; Hugh Rozsomák Jackman képében, aki bizonyítani akarja, hogy edzőként még megállja a helyét.

Tény az, hogy a film alapjául szolgáló téli olimpián elég furcsán mutatott Eddie, és senki nem hitte el, hogy végül eredményt is képes felmutatni, az is tény, hogy végül mégis csak sikerült neki, de kérdem én naivan, hogy miért nem lehetett a filmet kevesebb klisével felépíteni? Nézzük meg, hogy miről szól a film lecsupaszítva: egy némileg visszamaradott, a téli sportok világától távol álló egyén, annak ellenére, hogy senki sem hisz benne, megméretteti magát a téli olimpián, egy olyan versenyszámban, aminek imázsába egyáltalán nem passzol bele. <- Most pedig helyettesítsük be a visszamaradott szót, a raszta szóra, és az egyént csapatra. Megkaptuk a Jég veled történetét.

Sajnos nem csak az említett filmmel mutat hasonlóságokat a produkció. Aki látott már sportfilmet, az előre tudni fogja az Eddie, a sas minden kisebb fordulatát, ugyanis nemhogy táplálkozik az előtte elkészült alkotásokból, hanem galád módon felzabál mindent, ami csak elé került. Ettől pedig a történet lagymatag lesz, időnként a témaként szolgáló sportághoz hasonlóan pedig dög-unalmas. (Komolyan kérdezem, ki nézi a közvetítéseket? Szerintem csak az, akinél elromlott a kapcsoló…)

A film ugyan egy nagyon „heles” üzenetet hordoz magában, ami mindenkit megmosolyogtat majd, viszont a poénjai elég visszafogottak.

Elszállt a kismadár

Ha a színészi teljesítményt nézzük, akkor főszereplőnket alakító Tom Costello (10 éves Eddie), és Jack Costello (15 éves Eddie) végül pedig Taron Egerton, a felnőtt Eddie kiváló munkát végeztek a karakterrel. Leginkább Tom játéka tetszett, mivel fiatal korához képest nagyon ügyesen játszotta a szerepét.

Főhősünkkel ellentétben a film legnagyobb kliséjét hordozó mellékkarakterét eljátszó „Rozsomák” már kevésbé hozza azt a színvonalat, amit az ember elvárna. Persze ehhez hozzá tartozik, hogy karaktere sem bővelkedett a lehetőségekkel, igazából egy üres lufi volt, viszont ha valaki, akkor Jackman varázsolhatott volna bele némi életet. De végül sajnos nem így lett.

A film ugyan egy nagyon „heles” üzenetet hordoz magában, ami mindenkit megmosolyogtat majd, viszont a poénjai elég visszafogottak.

Éljen Jamaica

A film ugyan egy nagyon „heles” üzenetet hordoz magában, ami mindenkit megmosolyogtat majd, viszont a poénjai elég visszafogottak. Persze Eddie kinézete időnként bőségesen elég ahhoz, hogy jót röhögjünk, viszont az elsütött viccek a közelébe sem érnek a Jég veled című filmhez, aminek azért az alapkoncepciója is sokkalta szórakoztatóbb volt, mint az Eddie, a sasé.

A sportág megjelenítése a filmben „tökéletesre” sikeredett. Ezt azért merem bátran elmondani, mert csakúgy, mint a tényleges közvetítések közben, az Eddie, a sas síugró jelenetei közepette is az unalom gyilkos karmai tépázták megfáradt agytekervényeim.

-Kese-

Eddie, a sas

Színészi játék - 6.2
Rendezés - 5.1
Történet - 5.8
Történet: 58 Stílus/Látvány/Zene - 7.1
Hangulat - 6.7

6.2

KORREKT

A film szórakoztató. Gyakran elmosolyodtam Eddie karakterén. Minden együgyűségével és bénaságával együtt egy szerethető figura.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.