Lionhead-temető

VÉLEMÉNY – A Microsoft derült égből villámcsapás módjára döntött úgy, hogy megszabadul egyik exkluzív franchiseának fejlesztőitől annak ellenére, hogy azok épp egy Xbox One/Windows 10 címen dolgoztak, amit még maga a MS is hosszabb távra tervezett. Szevasz van a Lionheadnek…

A Lionhead története azért hosszabb, mint amit a csapat elnevezése takar. 1987-ig kell visszatekernünk a videókazettát: a NES harmadik életévében Les Edgar és Peter Molyneux megalapítja a Bullfrogot, akik konverzióval születtek, s konverzióval haltak meg – a Druid II: Enlightenmenttől a Quake III Revolutionig (PS2; a Dreamcastes kvékpartit a Raster szolgáltatta, nem is olyan rossz minőségben) eltelt tizennégy év alatt a csapat alkotott maradandót: számukra is bejött a három a magyar igazság elve, ugyanis az 1989-es Populous hozta meg a „bikabékásoknak” az átütő sikert.

Peter Molyneux istenjátékot hozott el nekünk. Nem is csoda, hogy két évre rá már a folytatást is összerakták. A Bullfrog munkásságából még néhány cím: Syndicate, Magic Carpet, Dungeon Keeper, Theme Park, Theme Hospital. Aztán az Electronic Arts végül magába olvasztotta a csapatot az EA UK (később EA Bright Light) létrehozásával.

Második kör

A Lionheadben is ott van, vagyis inkább már csak volt Peter Molyneux keze, hiszen Mark Webley, Steve Jackson és Tim Rance mellett ő volt a negyedik alapítótag még a kilencvenes évek közepén. Az első dobásuk 2001-ben kapásból ütött: a Black & White (amely DC-re és PS1-re (!) is készült a törlésük előtt) szintén istenjátékként készült. Persze lassan túlléptek ezen a stíluson – persze volt egy Creature Isle kiegészítő 2002-ben a feketefehérhez -, hiszen 2004-re már egy akció-RPG-t hoztak össze Xboxra és PC/Mac-re: a Fable-t, ami a megjelenése előtt Project Ego névre hallgatott.

Molyneux ekkortájt kezdett többet ígérni a játékába, mint amit általában összeraktak, sőt, akkoriban azt is hallhattuk tőle, hogy „ez lesz a legjobb játék”. A Fable kibővített, majd remasterelt kiadásban is kijött, úgyhogy a Microsoft (akik 2006-ban vásárolták fel a Lionheadet) többször is kasszírozhatott a projekten.

A Fable első része (és a The Lost Chapters kieg/újrakiadás) után a Black & White folytatása, majd a The Movies következett – mindkettőhöz készítettek extrákat. Innentől viszont kizárólag a Fable franchise építgetésére kezdtek koncentrálni, eleinte még Molyneux felügyelete alatt – ő amúgy 2012-ben távozott a 22Cans létrehozása céljából. Fable II, Fable III, Fable Heroes, Fable: The Journey (ezután lépett le Molyneux), aztán Fable Anniversary. Öt cím hat év alatt, és a törölt fejlesztésekről még nem is ejtettünk szót!

Harmadik kör

A Fable sorozatgyártása már a Microsoft alatt zajlott, hiszen a 2008-as Fable II már két évvel a zöld pénzeszsákok házhoz állása után jött ki. S végül ez lett a veszte az oroszlánfejűeknek.
2012 nyarán a csapat elkezdett dolgozni egy nagyobb szabású projekten, a Fable Legendsen, ami az eredeti trilógia előtt játszódott volna párszáz évvel. A bejelentést Szent István napján (hát na, külföldieknek augusztus 20-a nem nagy szám), 2013-ban ejtették meg. Játékmenetet 2014-ben az E3-on láthattunk, egy zárt bétát meg már októberben megejtettek.

Windows 10, free-to-play modell, 2016 első felében történő megjelenés. Minden úgy tűnt, hogy a Lionhead megalkotja a tutit: négy fős kooperatív játékmenet egy gonosz alak ellen. Nem tudni, hogy az Xbox One-t mennyire tolhatta volna meg a játék, de nem tűnt gyenge eresztésnek a látottak alapján, de…

Lakat alatt

…március hetedikén sokkolt mindenkit a Microsoft: a dán Press Play (Max and the Curse of Brotherhood) mellett a Lionheadet is be szeretné zárni, de már tárgyal az alkalmazottakkal az angol munkatörvény-könyv szerint arról, hogy mit terveznek a céggel. Bizony: az egyik fontosabb Microsoft-stúdiót pikk-pakk be szerették volna zárni.

Aztán hallottunk olyat, hogy a fejlesztők függetlenként folytatnák a munkálatokat. Igen ám, de a Microsofttól függetlenedni nem egyszerű – legutóbb ilyesmit a Bungie tudott meglépni még 2007 végén, miután kiadták a Halo 3-at, amely továbbra is elkerüli a PC-t.
Már azt is bejelentették márciusban, hogy április tizenharmadikán lelövik a szervereket, így menjen mindenki a fenébe – sajnos nem élte túl a Lionhead a Microsoft guillotinjét, mivel az oroszlánfej április huszonkilencedikén gurult a földre az eltemetett weboldallal együtt.

Evolúció?

A Sony hasonlóan cselekedett az Evolution Studiosszal. A srácok nem voltak fakezűek: WRC-széria PS2-n, MotorStorm PS3-on, DriveClub PS4-en. Őket bezárta a Sony, de szerencsére elég sokan átmentek a Codemastershez, akik hazataláltak a DiRT Rally-val, amely PS4-en is kifejezetten durva lett. (Az F1-szériával még lenne mit fejlődniük.)

Az a probléma, hogy ezeket a stúdiókat így hirtelen bezárni nem éppen jó színben tünteti fel a konzolcégeket. A negatív reklám is reklám, de ez nem éppen kifizetődő megoldás. Jó, lehet, hogy a Fable nem volt kasszasiker minden egyes részével és a DriveClub sem hozott több milliós eladásokat (két számjegyben tessék gondolkodni), de mind a két cég legalább egy évtizedet letepert már exkluzívként a konzolgyártóknál. Ennek nem így kellett volna bekövetkeznie.

Ha egy picit komolyabban gondolták volna a fejlesztők sorsát, akkor talán hagyhatták volna a játékok jogait átadni másoknak, mert a Fable Legendset nem kellett volna még több évig gyúrni, hogy elkészüljön. Ez a tipikus kukába dobott pénz példája. Szerintem bakot lőttek mind a ketten. Molyneux talán már előre láthatott valamit? Ezt már sosem tudjuk meg…

-V-

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu