Démoni siker [VIDEO]

MOZI HÍREK – Aki nem hisz benne, azt is utoléri: ez a Démonok között 2. (The Conjuring 2, már a mozikban) alkotóinak legfontosabb üzenete, és a filmjükre biztosan igaz is.

A nyár egyik legjobban várt bemutatója ijesztően jól teljesített a mozikban, és a kritikák meg a nézői reakciók azt jelzik, hogy a természetfölöttiben hívők és hitetlenek egyformán a hatása alá kerülnek. James Wan rendező természetfölötti thrillere múlt heti bemutatója után az USA-ban rögtön a toplista első helyére került, és világszerte több mint 90 millió dollár bevételt hozott. Ebből az Egyesült Államokban egyedül több mint 40 millió dollár gyűlt össze: ilyen sokat a műfajban legutóbb éppen a Démonok között első részének sikerült, azóta senkinek –és az a film végül majd 320 millió dolláros összbevétellel fejezte be mozis pályafutását.

A Démonok között 2.-t a hazai mozikban is lelkes rajongók fogadták: itthon az első hétvégén majd 50 ezren, egy hét alatt több mint 65 ezren nézték meg.

A film két főszerepét ismét Vera Farmiga és Patrick Wilson játssza: ők keltik életre Lorraine és Ed Warrent. A házaspár a hetvenes években valóban démonűzéssel foglalkozott, és mindaz a meghökkentő és ijesztő esemény, ami a filmben látszik az – bármilyen hihetetlen is – állítólag valóban megtörtént.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu