Megtudtuk, melyik budapesti filmstúdiókban forgatják a Szárnyas fejvadász 2-őt!

MOZI HÍREK – Nem tudom, a magyar filmrajongókat mennyire lelkesíti az a tudat, hogy kilométerekre tőlünk Ryan Gosling, „Blade Runner” éppen replikánsokra vadászik Roger Deakins kamerája előtt. Harrison Ford ugyan még nem érkezett meg, de a múlt hét óta Budapesten forgatják a Szárnyas fejvadász 2.

A Fogságban-t és a Sicarió-t is rendező Denis Villeneuve állt a kamerák mögé minden idők egyik legjobb sci-fijének folytatásában. A történetről sajnos szinte semmi sem ismert, viszont most kiadtak néhányat a filmhez készült látványtervek közül, amelyek előre vetítik az új epizód hangulatát.

Az már egész biztosnak tűnik, hogy a 2019-ben játszódó legelső rész óta eltelt néhány évtizedben nem lett barátságosabb hely Los Angeles. Villeneuve mesélte az Entertainment Weeklynek, hogy a film helyszínéül szolgáló megapolisz teljesen elburjánzott, és már a nyugati part nagy részét elfoglalja.

A környezetvédelem, úgy tűnik, nem tartozik a jövő emberének elsődleges szempontjai közé. „A természet megzavarodott. Az óceán, az eső és a hó is mind mérgező lett” – mesélte a rendező. A fenti képen például egy olyan járművet láthatunk, ami az utcák felett lebeg, és megsemmisíti a havat. Csak remélhetjük, hogy egyszer nem kell ezt megélnünk Budapesten is, ahol a filmet forgatják…
A Szárnyas fejvadász 2-t teljes egyébként teljes egészében mesterséges környezetben veszik fel: konkrétan a rákospalotai Origo Filmstúdióban, a MAFILM fóti telephelyén, illetve az etyeki Korda stúdióban, ahol Ridley Scott forgatta két évvel ezelőtt a Mentőexpedíció nagy részét.

Egyébként érthetetlen, hogy az alkotók, hogy nem merészkednek ki a városba, hiszen az alábbi látványterv által felvillantott jelenetet simán rögzíteni lehetne például a Kőbánya-Kispest metróállomáson is – akár jelentősebb különösebb átalakítás nélkül.
Victor Martinez készítette a látványterveket a Szárnyas fejvadász 2-höz, aki nemrég olyan látványos szuperprodukciókon dolgozott, mint a Batman Superman ellen, a Holnapolisz, vagy a Tron: Örökség.

A film egyébként 2017. október 6-án kerül a mozikba, nem sokkal több, mint 35 évvel Ridley Scott klasszikusának 1982-es amerikai premierje után. Magyarországon egyébként csak hat évvel később: 1988. június 23-án kezdték vetíteni a mozik a Szárnyas fejvadász-t.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu