Az egészség ellenszere – Félresikerült gyógykezelés

FILMKRITIKA – A szanatórium egyik közkedvelt helyszíne a horrorfilmeknek és hasonló témájú videojátékoknak, így nem is csoda, hogy Gore Verbinski, A kör rendezője vállalta fel ennek a filmnek a rendezését, amely ismét az eredetileg gyógyítási, relaxációs céllal nyitott intézményről mutat be egy hátborzongató mesét. A trailerek művészi, ugyanakkor félelmetes látványvilágot, hangulatot és intelligens történetet ígértek, lássuk Verbinski végül mit sütött ki a boszorkánykonyhájában…

 

A film főszereplője Lockhart (Dane DeHaan) egy fiatal, karrierista és becsvágyó üzletember, akit a svájci Alpokba küldenek egy igencsak különleges „megbízatással”. A céget olyan krízis fenyegeti, amely az intézmény létét is befolyásolhatja és csak a CEO-ja, Pembroke (Harry Groener) tudja aláírásával helyrehozni a dolgokat. A gond csak az, hogy amikor Lockhart megérkezik az idillikus egészségügyi központba (mely távolról azért inkább úgy néz ki, mint Drakula kastélya) nem is nagyon hagyják, hogy Pembroke-al találkozzék, Pembroke-nak sem akaródzik a távozás és ifjú hősünket sem akarják már nagyon elengedni.

Persze mindent csak az egészsége érdekében tesznek, nincs itt semmi kényszer, ahogy erről Volmer igazgató (Jason Isaacs) is biztosítja Lockhartot. A „sors keze” azonban mégis máshogy alakítja az eseményeket: pár nappal később, egy baleset után Lockhart törött, begipszelt lábbal ébred a szanatórium egyik szobájában…

Ismerős sztori

A „gonosz szanatórium” téma igazából annyira nem eredeti, jó pár mozifilm és videojáték mutatott be olyan egészségügyi intézményeket, melyekben titokzatos, borzalmas dolgok történnek, és ahonnan a főhős valamiért nem tud szabadulni.

Az egyik legérdekesebb ilyen alkotás Alan Jessua Sokkterápia című 1972-es filmje, amelyben Alain Delon alakította az intézmény gonosz vezetőjét, főorvosát és Annie Girardot jött rá fokozatosan arra, hogy a szanatóriumban valami hátborzongatóan nem kóser. (A poént nem akarom lelőni, de érdemes megnézni a filmet: sokkal szellemesebb a végső megoldás, mint kritikánk jelenlegi tárgyában.)

Aztán ott van persze Martin Scorcese Viharszigete, Leonardo DiCaprio főszereplésével, egy hasonlóan hátborzongató történettel, de ne felejtsük el Alan Parker kacagtató komédiáját, A promenád gyönyörbe című szatirikus filmet sem.

A játékvilágban az egyik legismertebb ilyen alkotás a Sanitarium (amelyben szintén egy autóbalesetet szenvedett, bekötött fejű főszereplő nem tud szabadulni egy hasonlóan borzalmas szanatóriumból),  illetve az Outlast című túlélőhorror, amelyben fő helyszíne egy gótikus ideggyógyintézet.

Sajnos ezen felhozott klasszikus példák egyikéhez sem (sem a filmekéhez, sem a játékokéhoz) nem tud igazán felérni Az egészség ellenszere

Túl bő lére eresztett

A film egyik fő témája a víz, de sajnos nemcsak abban „pancsolunk”, hanem a nem elég feszesre vágott, időnként felesleges, vagy legalábbis feleslegesen hosszú jelenetekben is. A korábban említett francia film, a Sokkterápia mindössze másfél óra és a némileg hasonló történet komplexitását figyelembe véve Az egészség ellenszere is bőven belefért volna ennyi filmidőbe, pedig majdnem egy órával hosszabb.

Gore Verbinski rendkívül lassan, hosszú jelenetekkel vezet be minket a szanatórium és az azt övező legendák szörnyű titkaiba, és bár értem, hogy a rendező célja mi volt ezzel: egyfajta lassú, pszichológiai horror, amely fokozatosan épül fel, sajnos a film ezt a hatását nagyjából az első harmada után elveszíti és egyre vontatottabbá válik.

A másik alapvető történetet érintő probléma, hogy bár a sztori eleinte nemcsak érdekes, különleges, hanem releváns kérdéseket is vet fel, később fokozatosan lesz egyre idétlenebb, ahogy a legfőbb rejtélyt felfedi hősünk. Ráadásul a néző mindig két lépéssel a főhős nyomozása előtt jár, így annak izgalma is elmarad, hogy vele együtt fedezzük fel titkokat. Amikor pedig a végső megoldásra fény derül (a film utolsó 20 percében), az annyira kiábrándítóan ostoba, sőt, bizonyos tekintetben még banális is, hogy mindent tönkretesz, amit a film kezdeti szakaszában egyébként ügyesen, érdekesen felépített a sztori tekintetében.

Kár érte

Tényleg kár, mert Az egészség ellenszere egyébként a vizualitás tekintetében egy elképesztően színvonalas, izgalmas, művészi alkotás. Ráadásul a film érdekes kérdéseket is feszegetne: nincs jobb időszak, mint egy olyan horrort elkészíteni, amely valahol az üzleti siker érdekében mániákusan mindent háttérbe szorító fiatal üzletember kénytelen a saját rémálmaival is szembesülni.

Kár azért is, mert Dane DeHaan kiváló az intelligens, a karrierje érdekében túlbuzgó és helyenként mégis önsorsrontó, máskor balszerencsés, befolyásolható városi fiatalember szerepében, aki szinte epikus küzdelmet folytat a kafkai abszurditást is felvonultató intézmény, és annak karizmatikus, erőszakos és ravasz vezetője ellen, akit szintén remekül alakít Jason Isaacs, ahogy a harmadik főszereplő, Mia Goth is kiváló Hannah, az érzelmileg és szellemileg is sérült fiatal szerepében.

Sajnos ez az elképesztő látványvilág és összességében jó színészi teljesítmény elvész a fokozatosan egyre ostobábbá váló történetben, melyre a „koronát” az utolsó húsz perc rakja fel, melyet a rendező helyében én úgy vágtam volna ki, mint annak a rendje – a film ugyanis anélkül sokkal jobban zárult volna…

-BadSector-

Az egészség ellenszere

Rendezés - 4.8
Színészek - 6.6
Történet - 5.4
Vizuális világ - 8.4
Hangulat - 8.2

6.7

KORREKT

Sajnos ez az elképesztő látványvilág és összességében jó színészi teljesítmény elvész a fokozatosan egyre ostobábbá váló történetben, melyre a „koronát” az utolsó húsz perc rakja fel, melyet a rendező helyében én úgy vágtam volna ki, mint annak a rendje – a film ugyanis anélkül sokkal jobban zárult volna…

User Rating: 3.35 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu