Switch-rajt – A valóság a hype mögött

VÉLEMÉNY – Pénteken elstartolt a Nintendo Switch, ami a Wii U-t leváltva próbálja a nagy N-t legalább közelebb hozni a Sony-hoz és a Microsofthoz, ami a „vílyúval” nem jött össze. Igen ám, de bajok tömkelege várta azon játékosokat, akik a megjelenéskor már szerettek beszerezni egy, kettő, vagy akár több Switchet is. Nehéz kezdetek ezek, kérem…

 

Itt előre szeretném leszögezni, hogy többnyire az eddig rögzített hibákkal kapcsolatban fogok egyfajta beszámolót összehozni, úgyhogy nem a játékkínálatról, illetve magáról a Switchről fogok írni, hanem a potenciális hibákról, amik előbukkantak és bizonyítottan az internetre kerültek.

Szem

A Kotaku is lehozott egy cikket arról, hogy a Nintendo Switch első néhány napja milyen technikai malőröket eredményezett. Például a dokk, ami jelentős része csak egy halom műanyag és csak egy kis kockányi benne a tényleges hardver, konkrétan megkarcolja a Switch kijelzőjét. Ez akkora felkavarodást okozott, hogy a Nintendo levette azt az online boltjából. Ez még csak a kezdet.

A képernyő vibrál/remeg, sőt, akár grafikailag is súlyosabb hibák is felbukkanhatnak – itt elgondolkodhatnék azon, hogy vajon az NVidia a Tegra maradékját szánta-e a Nintendónak. De akkor még itt maradok a vizualitásnál, és a képernyő pixelhibáira is kitérnék, ezen belül pedig arra is, hogy a Nintendo ezt úgy nevezi, mint „az LCD kijelzők egyik tulajdonsága”. Nos, szerintem ennyi idő alatt nem kellene pixelhibának feltűnnie egy handheld LCD képernyőjén.

Fül

Ez volt a bemelegítés. Össze-vissza, megmagyarázhatatlan hangok és zajok is felbukkantak egyeseknél, néhol kombinálva a kedvenc kiakadásunkkal. Nincs is annál jobb, hogy a metrón ülve (már ha az nem füstöl, mint ahogy ez halszagú hazánkban mostanában trendi) a The Legend of Zelda: Breath of the Wild hirtelen meggondolja magát, és kiakad egy jó hangos zaj keretében, amire letépjük a fülhallgatónkat, ezzel felhívva a többi utas figyelmét. Szocreál Nintendo, 2017. Ha esetleg nincs ilyen gondunk, meg is sülhetünk, ugyanis a túlmelegedést is sokan tapasztalták. Ez nyáron lesz izgalmas: fűtő buszok, fűtő Switch, minden séta busz nélkül kincs!

De a viccet félretéve a Switch esetében korábban arról is írt a PS4Pro, hogy valószínűleg azért ezt a Tegra-megoldást választotta a Nintendo, hogy ne kelljen komolyabb hűtést alkalmazni, ezzel is leszorítva az árat. Na ja, ár: Portugália, 330 euró, játék nélkül. Németország, 330 euró, játék nélkül. Ausztria, 355 euró, 1-2 Switch-csel. Magyarországon 388 euró átszámítva, Zeldával 398… jó, mondok még egy ex-keleti blokk országot: Szlovákia, 325 euró, játék nélkül…

Kéz

A Joy-Conokkal kapcsolatban is felmerültek hibalehetőségek. A bal oldali esetében gyakori az, hogy egyszerűen a Switch nem ismeri fel, és itt is eléggé elképesztő dologgal reagált a Nintendo: ne legyünk egy akvárium közelében, egy TV mögött, kb. egy méternyire egy másik wireless eszköztől, satöbbi. Már itt is fejfogással lehetne reagálni, de a Joy-Conok csuklótámasza beragadhat, és eszméletlenül nehéznek tűnik szétszedni a videó alapján – tervezésileg nem biztos, hogy a Nintendo így képzelte volna el a Switch minikontrollerjeit.

Ha már videó, elkezdem innen is sorolni a dolgokat, amik érdekesnek tűnnek (és akkor tényleg visszafogottan mondom): fordítva összerakott Joy-Conok (01:15 a fentebb látható videóban, erre utaltam a szétszedéssel), már-már a Skynetre utaló hang-, és zajhalmaz hibás kijelzővel (02:01), a játék kártyájának fel nem ismerése, miközben ott van a Switchben (itt mondjuk szerintem elég lenne ráfújni, az általában megoldja), masszív grafikai hibák, amik játszhatatlanná teszik a Breath of the Wildot, egy-két másodperc után teljesen használhatatlan kijelző (04:24), tervezésileg megemlíthető a USB-C csatlakozó elhelyezése (06:04) – így nem lehet tabletop módban tölteni a Switchet, mert a konzol alján van a port, és akkor itt még egy kis kitérővel meg lehetne említeni, hogy a Joy-Conok instabilnak tűnhetnek a Switchen (09:37), továbbá a Joy-Conok egy méterre a tévétől már nem működnek megfelelően, mert desync lép fel (09:50).

Nintendo

A Nintendo már reagált arra, hogy a Joy-Conok nem tökéletesen kapcsolódnak a Switchhez, de azért azt már nehéz lenne kimagyarázniuk, hogy a Breath of the Wild miért tűnik a legkellemesebb élménynek a handheld módban. Talán először egy kicsit visszafogottan kellene kezelni a Switch kezdeti betegségeit. Most nem a Nintendót szidom, mert minden konzolnak volt mostanában hibás első példányai, és igen, a PlayStation 4 Pro esetében is volt erre példa (így legalább nem érheti szó a ház elejét).

Még nem szabad temetni a Switchet, nagyon nem, viszont feltűnően sok, és gyakori a hibás példány. Talán több probléma is van, amit fel sem hoztam idáig. Most eszembe jutott egy a Joy-Connal kapcsolatban: a Joy-Con antenna rossz pozicionálása miatt lehet szinkronizációs hiba, és az, hogy „akkor ne úgy tartsad”, szerintem kicsit vicces, mert ezzel megkerüljük a problémát, nem pedig kijavítjuk azt, hiszen az ott marad.

Ezt a Nintendo nem tudta korábban módosítani? Lehet, hogy… na és ez összeesküvéselmélet lesz, a Nintendo elsiette a Switch megjelenését. Az, hogy alig két hónappal a megjelenési dátum ELŐTT mutatták be részletesebben a Switchet, szerintem gyanús. A Sony-nál is jó, tényleg két-három hónap volt a PS4 Pro esetében, de az nem egy teljesen új platform volt, hanem egy létező konzol erősebb kiadása. Nem ugyanaz a két eszköz…

Úgyhogy azt mondom, hogy várjunk fél évet, vagy legalábbis a Super Mario Odyssey megjelenését, ami az év végi Switch-kínálat fontos first-party játéka lesz. Ha addigra a Nintendo nem tudja komolyabban megoldani a felmerült technikai incidenseket, akkor ezzel megint lábon lövi magát a cég. Hiába a technológiai új megközelítés, ha jóformán egy tabletet adnak a kezünkbe, ahol nem is tudjuk egymás között az elmentéseket mozgatni, ami szerintem kifejezetten szánalmas dolog. Jelenleg hiába a nagyon is jó Breath of the Wild tesztek tömkelege, ha a hardver köhög, a szoftver sem fog úgy futni, ahogy illene. Ha három nap alatt egy tizenkét perces montázst összehoztak YouTube-on a Switch kezdetleges betegségeiről, az nem éppen jó kezdő akkord a dalban!

Most nem tudom másképp jellemezni a Switchet, mint egy korrekt kasztnival felszerelt autót, amiben a motor gyakran megadja magát. Valami olyasmi, mint mondjuk a McLaren-Honda MCL32 idén az F1-es tesztek során… lehet, hogy az aerodinamika rendben van, ha a motor miatt csak a problémák vannak.

Vajon a Nintendo nem éri-e el azt, hogy sokan „elkapcsolnak” a Switchről? A 3DS ugyanis köszöni szépen, jól van, holott már egy HAT ÉVES handheldről beszélünk…

-V-

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu