Viszlát Christopher Robin – Werkfilm százhét percben

FILMKRITIKA – A nyugati világ két örökbecsű, szeretetről szóló meséjét épp a huszadik század két legnagyobb világégése szülte. Mert az emberek menekülni akartak, mert akarták hinni, hogy maradt a világban valami szép, s valami jó. Mindkét mesét újra és újra feldolgozzák, nem engedik, hogy az ember elfelejtse őket, s ha már mindent megpróbáltak, lenyúlnak a gyökerekig, hogy mindez hogyan is születhetett meg. Nyilván kitaláltátok, egyik a Kis herceg, a másik pedig mai filmünk, a Micimackó.

 

Aki szereti a kolbászt, ne legyen kíváncsi rá, hogyan is készítik – Tillárom haj, a drámaíró Milnét besorozták, ott légnyomást kapott, majd hazatérvén nem tudott beilleszkedni a sznob londoni társadalomba, és mivel egy léggömb pukkanástól is idegbajt kapott, nosza leköltözött Sussexba, hogy túrja a földet. Ez azonban nem tetszett golddigger nejének, aki csak a pénze miatt ment hozzá, és ultimátumot adott, vagy elkezd egy normális drámát farigcsálni, vagy többet nem lesz kufirc.

Így Mr. Milne végre észrevehette, hogy időközben lett egy gyermeke, akivel nem ártana foglalkozni, mert anyja annyit törődött vele, hogy így már inkább a dadáját nevezte a csöppség, apuci meg állítólag az új könyvén dolgozik az íróasztala mögött, úgyhogy nem volt szabad hozzászólnia. No hát valahogy így született a Micimackó, mert az írókat mindenféle megihleti. Miért lenne ez másképp a saját gyerekükkel?

 

Füles, Kanga, meg a többiek –

Igazából a film nagy fába vágta a fejszéjét – átkozott angol tölgy -, és rendesen bele is tört ahogy kell. Mert ledarálja öt percben a Wikipédiát, anyuka megvesz a gyerekének mindenféle plüss állatkát, és gyorsan el is nevezik őket. Aztán ott van pár ismert részlet a meséből, mint amikor Malackáék a saját nyomaikat követik körbe, körbe… és maga a százholdas pagony, ami egy gyerek számára a végtelen fantázia birodalma.

Ugyanakkor a film a háború borzalmaira is kíván reflektálni, mert Milne valójában egy háborúellenes regényt akart írni, aztán ez lett belőle. Ez a része a filmnek kimerül abban, hogy Milne összerezzen szinte bármitől, és a film elején fél perc alatt megjárja az egész első világháborút. Emiatt arra is gondoltam, afféle 5-ös számú Vágóhíd parafrázis lesz a film, de utána ugyanilyen hírtelen abba is maradt ez a vonulat, bár később konkrét utalást is kapunk Vonnegutra.

Az ellopott gyermekkor panaszai –

A harmadik dolog, amit a film fel akarna vázolni, hogy Milne mennyire tönkretette, kizsákmányolta és elvette gyermekétől az igazi gyerekkort, mert a Micimackó sikere után egy perc nyugta nem maradt a lurkónak, és a papa ezen felbuzdulva gyorsan megírta a könyv folytatását is. Sajnos azonban, ezt annyira összecsapták, hogy éppen csak kitérnek rá a film vége felé, és több karakterrel is ki kell mondatni, mert bemutatni nem maradt idő.

Szegény Simon Curtis, úgy néz ki neki az jutott osztályrészül, hogy felemás portrékat készítsen, afféle szolgalelkű iparosként, saját hangot még csak nem is hallatva, mert az Egy hét Marilynnel után ez már a második filmje, amely csak átfolyik a néző. Margot Robbie ezúttal sem zavar túl sok vizet, az önző anyuka meglehetősen felszínes marad mindvégig. Doomhnall Gleeson legnagyobb érdeme, hogy most az először fordult elő, hogy nem utáltam élből az alakítását. Will Tilston pedig egy idegesítő gyerekszínész, akit sajnálnunk kellene bilifrizurája miatt, de nem. Emiatt a film igazi főszereplője a sussex-i erdő lesz, mert ha valamiért, ezekért a csodálatos tájképekért megéri végigülni ezt a majdnem két órát.

-Scal-

Viszlát Christopher Robin

Rendezés - 6.1
Színészek - 6.5
Történet - 5.5
Látvány/audio - 7.6
Hangulat - 7.4

6.6

KORREKT

Szegény Simon Curtis, úgy néz ki neki az jutott osztályrészül, hogy felemás portrékat készítsen, afféle szolgalelkű iparosként, saját hangot még csak nem is hallatva, mert az Egy hét Marilynnel után ez már a második filmje, amely csak átfolyik a néző. Margot Robbie ezúttal sem zavar túl sok vizet, az önző anyuka meglehetősen felszínes marad mindvégig. Doomhnall Gleeson legnagyobb érdeme, hogy most az először fordult elő, hogy nem utáltam élből az alakítását. Will Tilston pedig egy idegesítő gyerekszínész, akit sajnálnunk kellene bilifrizurája miatt, de nem. Emiatt a film igazi főszereplője a sussex-i erdő lesz, mert ha valamiért, ezekért a csodálatos tájképekért megéri végigülni ezt a majdnem két órát.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Scal is an expert and avid movie buff and critic, not missing out on any of the latest movie releases. He was working on a movie website in the past, before joining theGeek. He's also a gamer and likes retro games very much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu