X-men: Sötét Főnix – Avagy sok X-mennek sok az alja

FILMKRITIKA – Ha valaki nem tudná, az idei X-men filmet olyan botrány előzte meg, hogy ilyen utoljára öt éve volt. Borzalmas lett harsogta a külföldi sajtó, újra kellett forgatni egy csomó részt, sőt a bemutatót is legalább háromszor eltolták, így majdnem egy teljes évet késtek vele. A hazai forgalmazó pedig félvén a reakcióktól kétszer is kitolta az embargót, végül törölte a sajtóvetítést, nehogy a gonosz kritikusok kuporgatott adóforintoktól fosszák meg őket habzó szájukkal.

 

Ezek után nem is tudom mit vártam. Valami olyan bődületesen rossz filmet, hogy legalábbis nézhetetlen lesz. Ehhez képest vannak emlékezetes akciók, a színészi játék kiemelkedő – most komolyan Jams McAvoy, vagy Michael Fassbender azért nem nagyon játszik rossz filmekben, leszámítva az Assassin’s Creedet. És azért ez az új széria nem igazán tett le nézhetetlen anyagot, az Elsők mai napig kedvenc, Az Eljövendő múlt napjai pedig az egyik legfondorlatosabb képregépnyfilm, amiből még az idei Végjáték is profitált. Még a legalját jelentő Apokalipszisnak is voltak emlékeztes pillanatai. Akkor most mitől is féltünk?

Sötét Kimberg

Szóval rövid leszek, az új X-men egyáltalán nem rossz, szerintem az Apokalipszisnál lényegesen jobb. Egyedüli nagy problémája – illetve van egy másik is, de ezt hosszabb kifejteni -, hogy valami embertelenül unalmasra sikeredett. Legalább egy félórát ki kellett volna belőle vágni, és a vágóképek sem sikeredtek valami pörgősre.

A párbeszédek néhol bugyuták, ezekből is ki lehetett volna hozni sokkal többet, Hans Zimmer megfáradt zenéje emberemlékezet óta nem volt ennyire gyér, és bizony a főkolompos Simon Kimberg, aki elős rendezésnek túl nagy falatot kapott. Afféle mély lélektani melodrámát akart fabrikálni a sorozatból egy huszárvágással, és közben megfeledkezett miért is ülnek be a nézők egy szuperhős filmre.

Főnix rázva nem keverve

Kétségtelenül beletört a műveletbe a bicskája, nem ártott volna ha egy ekkora produkciót inkább harmadik, vagy negyedik rendezésnek kap meg, amikor már azért segít a rutin. Pedig a film televan csomó jó jelenettel és bátor húzással, pl. bizonyos karakterek számára véget ér az X-men bohókás csapata, X professzort sem láthattuk még ilyen oldaláról, Jean Grey pedig ezúttal tényleg főszereplővé válik.

Sose hittem volna, hogy megérjük amint Sophie Turner lejátssza a vászonról Jenifer Lawrencet, de mégis megtörtént. És ebből ered a másik probléma is, mégpedig hogy olyan történethez nyúltak, amit már szintén láttunk, versenyben Pókember és Batman eredettörténetével. Vagyis illett volna bemutatni ezt kicsit komplexebben, szívbemarkolóbban, és a törekvés látszott is, de a tehetségtelen rendezésnek köszönhetően csak peregnek a jelenetek, egyike a másik után.

Marad a középszerűség

A látvány jó, az akciók a helyén vannak – már amikor van akció -, Quicksilver ismét megkapja a maga jelenetét, bár ezúttal nem annyira hangsúlyosan sajnos. Akit viszont teljesne elpazarolt a film, az Jessica Chastain, aki képtelen kibontakozni, a néző pedig egyáltalán ne érti honnét is jött, mit is akar, mi a célja, és ami ennél is rosszabb, teljesen felesleges az általa behozott szál ebbe a filmbe. A kevesebb megint több lett volna. Szóval ez az X-men film olyan, mint Mátyás király találóskérdése, hozott is, meg nem is, szórakoztál is meg nem is, élvezed is, meg nem is. Dehogy ekkora feneket kerítsenek egy teljesen átlagos, középszerű filmnek, az egy kicsit túlzás, mert az már reklám értékkel bír.

-Scal-

X-men: Sötét Főnix

Rendezés - 3.2
Színészek - 8.1
Történet - 4.5
Látvány/akció - 9.2
Hangulat - 7.3

6.5

KORREKT

A kevesebb megint több lett volna. Szóval ez az X-men film olyan, mint Mátyás király találóskérdése, hozott is, meg nem is, szórakoztál is meg nem is, élvezed is, meg nem is. Dehogy ekkora feneket kerítsenek egy teljesen átlagos, középszerű filmnek, az egy kicsit túlzás, mert az már reklám értékkel bír.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Scal is an expert and avid movie buff and critic, not missing out on any of the latest movie releases. He was working on a movie website in the past, before joining theGeek. He's also a gamer and likes retro games very much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu