Venom 2 jó hír: megvan a folytatás címe, rossz hír: jó sokára elhalasztották!

MOZI HÍREK – A Tom Hardy főszereplésével készülő Venom 2-ben lévő, a főhőst megfertőző anyag sem annyira súlyos, mint a koronavírus, melynek hatására elhalasztották a filmet.

Eddig úgy tűnt, hogy bár a Morbius és az Uncharted áldozatul esett idén a koronavírusnak, azért a Venom 2 „tartja magát” az október 2-ai megjelenéshez, azonban sajnos ez a helyzet megváltozott. A Sony ezt a filmet is elhalasztotta, tehát október 2-án biztosan nem látjuk viszont Tom Hardy-t a szimbióta főszerepében. Az új premierdátum… 2021. június 25. Igen, jól olvastátok, egy évet és két hónapot kell még várni a Venom folytatására. Persze, ez azért a jelen helyzetben annyiban nem meglepő, sőt valahol még várható is volt, hogy a Morbius is 2021-re csúszása után (azt a filmet március 18-án vetítik majd a magyar mozik), az egyébként is utána tervezett Venom 2 is csúszni fog, lévén eredetileg is a Jared Leto-film jött volna ki a Venom előtt, ami előkészíti a terepet Vérontónak (Carnage-nek) is.

És ha már itt tartunk, akkor eláruljuk, hogyan kerül a képbe a Vérontó (Carnage). Az eddig csupán Venom 2-ként ismert antihősfilm folytatásának ugyanis immár saját címe is van, a Sony a mai napon jelentette be, hogy mi lesz a folyatásnak a címe. Talán már sejtetitek is, hogy ha már emlegettük Carnage-t illetve azt is tudjuk, hogy a Vérontó lesz a címszereplő főellensége, aki szerepelhet a címben. A Venom 2. valódi címe tehát „Venom: Let There Be Carnage” (kb. „Induljon a vérontás!” Mit szóltok az új címhez? Írjátok meg a kommentárokban!

(Forrás: The Playlist)

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu