Még rosszabbak lehetnek a körülmények az Activision Blizzardban mint gondoltuk

Újabb forrásokból hallani, hogy a Bobby Kotick által vezetett Activision Blizzard cégen belül minden szép és jó.

 

Az IGN-nek azt mondták a névtelen egyének, hogy a régóta magasabb beosztásban levők érinthetetlenek voltak, főleg a nagy profitot termelő játékok esetében. Ilyen volt például Alex Afrasiabi, aki a Activision Blizzard korábbi senior kreatív rendezője volt, mielőtt kb. egy éve csendben kirúgták a cégtől. De miért is történt az eltávolítása? Nos, volt az Activision Blizzardon (innentől rövidítjük ActiBlizzre) belül egy nyomozás, ami sok mindent kiderített.

Aztán volt a Activision Blizzardon belül egy olyan mentalitás, miszerint a céges bulikon inni kell, és emiatt sok női alkalmazott távol maradt. Másokat viszont a férfi kollégák illemtelenül letapiztak. A Activision Blizzard egyik szobájában anyatejes etetésre van lehetőség, viszont ennek ajtaját nem lehetett bezárni. Most már igen, írja az IGN. Egy érintett azt nyilatkozta, hogy a férfiak csak bámultak, és neki kiabálnia kellett, hogy talán távozniuk kellene.

2018-ban egy Activision Blizzardos informatikai alkalmazott a Minnesota államban található irodájában kamerákat telepített az uniszex (férfiak és nők által egyaránt használható) WC-be, hogy kémkedjen és leskelődjön az alkalmazottak után, írja a Waypoint (és bár bűnösnek vallotta magát, de felfüggesztették a büntetését…), aminek egy másik írása egy másik ügyet hozott nyilvánosságra.

Ez még 2015-ben történt egy kiberbiztonsági állásbörzén: Emily Mitchell, egy biztonsági kutatómunkát keresetett, és ezért benézett a Activision Blizzard standjára. A penetrációs tesztelési pozícióban kiértékelheti a rendszer biztonságát azáltal, hogy a lehetséges biztonsági réseket felderíti. Csakhogy a Blizzard egyik alkalmazottja megalázó kérdéseket tett fel (pl. a barátjával jött-e el), egy másikuk pedig annyit kérdezett, hogy nem tévedett-e el. Illemtelen megnyilvánulások jöttek a párostól; az egyikük azt kérdezte tőle, hogy „szereti-e, ha őt penetrálják” (behatolás mint szexuális aktus… kell ezt még részletezni?).

Két évvel később a Activision Blizzard egy biztonsági kutatócéget akart felbérelni… de a cég nem tudta, hogy Mitchell ennek a cégnek egyik vezetője lett. Ezért elmondta a vezérigazgatónak, Jeremi Gosninak, hogy mi is történt vele a múltban. Erre ő a Twitteren megosztotta a reakcióját (amit el is küldött a Activision Blizzardnak), meg nem nevezve „a hóviharosokat”. Gosney három feltételt nevezett meg, mielőtt közösen dolgozott volna a Blizzarddal: egy 50%-os, hímsoviniszta adó, amiből a technológiával foglalkozó nőket segítette volna; a Activision Blizzardnak szponzorálnia kell egy számítástechnikai konferenciát; és formálisan is bocsánatot kell kérnie Mitchelltől.

A Bloomberg szerint az ActiBlizz vezetősége továbbra sem tett semmit a munkavállalók követelései érdeekében…

Forrás: VG247

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu