Venom 2. – Vérontó – Ez inkább „agysorvasztó” lett…

FILMKRITIKA – Venom, a Marvel-univerzum szimbióta-idiótája visszatért, hogy Tom Hardy testét megszállva közösen vadásszanak egy másik, gonoszabb szimbiótára, aki pedig Woody Harrelson bőre alá bújt.

 

Ha a Venom világa egy nap komolyabban bővülne, reméljük, hogy az ormótlan, telhetetlen étvágyú és folyton zsörtölődő idegen lény, amely szimbiótaként él Eddie Brock testében kap egy koherens forgatókönyvet, jobb párbeszédekkel, érdekesebb karakterekkel és valami kreatívabbal, mint egy szokványos CGI csata, amit már több tucatszor láttunk – mert a végeredmény másodszorra eléggé hervasztó lett.

 

 

„Agyatlanság” minden téren

 

No de kezdjük a „remek” forgatókönyvvel, amelyet most ezúttal részben Tom Hardy is rittyentett össze. A Vérontó körülbelül másfél évvel a „Venom” eseményei után veszi fel a fonalat, amikor Tom Hardy nyomozó újságíró Eddie Brock San Franciscóban él egy állandó „lakótárssal”, az idegen szimbiótával, Venommal, aki Eddie testében rekedt, és fordítva, bár Venom időnként részben kicsúszik Eddie testéből, hogy szemtől szembe tudjanak egymással ökörködni. Eddie és Venom idejük nagy részét azzal töltik, hogy azon veszekednek, mi legyen a vacsora, és nem viccelek: Venom emberi agyat szeretne, de vonakodva beleegyezett, hogy csirkéből és csokoládéból álló étrenden éljen – legalábbis egyelőre.

Ebben az agyatlan filmben azonban még ő sem tud agyat találni.

 

 

Vigyázat: a sorozatgyilkos harap

 

Emellett adva vagyon nekünk egy sorozatgyilkos, Cletus Kasady (Woody Harrelson), aki a börtönben beszélni akar Eddie Brockkal (Tom Hardy) mert… „bírja az arcát” és szeretné, ha Brock írna róla. Valójában azonban a szintén pszichopata, különleges sikoltozó képességekkel bíró Frances Barrisonnak (Naomie Harris) akar üzenni Brockon keresztül. Hogy minek, azt inkább hagyjuk (azt még Hardy sem tudta forgatókönyvíróként kierőszakolni magából) de Brock állítólagos hanyatló újságírói karrierjét (amiből egyébként semmilyen jelenetet sem látunk) az mindenesetre fellendítheti, ha hirtelen ír Kasady-ról, arról nem is beszélve, hogy a sorozatgyilkos áldozatainak hulláit így legalább megtalálják. Ezután azonban egy újabb találkozás során (aminek megint semmi értelme sincs, hogy Brock egyáltalán minek megy el rá), Kasady megharapja az újságíró kezét, megízlelve a vérét, így a benne élő szimbióta Venomnak egy alternatív, vörös, agresszív változatát kapja meg. Hogy miért pont egy ilyet, azt megint jótékony homály fedi.

Kb. eddig tart egyébként a valamilyen szinten koherens forgatókönyv, amit Hardy-ék összeizzadtak, mert innentől kezdve már csak az jön, hogy Kasady és szimbiótája elszabadulnak és Brock és saját lénye egyébként sem túl „idillikus” (de azért kordában tartott) életét is megzavarva tombolnak, gyilkolnak, randalíroznak. A sztori többi részét már nem írjuk le, de egyébként sem nehéz kitalálni – megy a két lény között az adok-kapok rendesen.

 

 

Ökörköri kör

 

Az egyszerre faék egyszerűségű és elképesztően idióta forgatókönyv amúgy is csak arra szolgál, hogy Tom Hardy és Woody Harrelson ökörködjenek egy sort. Mondjuk ez inkább Harrelsonnak megy jobban – Hardy valahogy most sokszor feltűnően unottan és érzelemmentesen viselkedik olyan helyzetekben, amikor egyébként adott lenne, hogy a sokat ajnározott színészi kvalitásait megcsillogtassa. Az egyik ilyen jelenet, amikor szembesül vele, hogy volt barátnője már nem fog visszajönni hozzá, marad az unalmas jelenlegi barátjánál és Hardy ezt nem különösen veszi zokon, sőt, faarccal kommentálja csak.

 

 

Vótmá’

 

Amikor a Venom 2018-ban a mozikba került, a kritikák eléggé lehúzták, de nekem akkoriban még tényleg bejött, köszönhetően a film fekete humorának és az újdonság erejének.

Igazából az egyedül viccesnek szánt jelenetek pont azok, amilyeneket már az előző filmben is láttunk: Venom és gazdateste, Brock egyfolytában szekálják egymást és tönkrevágják Brock lakását is közben.

A Venom 2-vel pont ez a legnagyobb baj talán, hogy míg elsőre még bugyutasága ellenére is üdítőnek hatott Tom Hardy akció-vígjátéka, a második film gyakorlatilag egy fikarcnyit sem ad hozzá az elsőhöz és így másodszorra már ez az ökörködés olyan, mint egy mikróban felmelegített egynapos pizza.

-BadSector-

Venom 2. – Vérontó

Rendezés - 5.2
Színészek - 5.4
Történet - 4.4
Látvány/akció - 6.2
Hangulat - 5.4

5.3

KÖZEPES

A Venom 2-vel pont ez a legnagyobb baj talán, hogy míg elsőre még bugyutasága ellenére is üdítőnek hatott Tom Hardy akció-vígjátéka, a második film gyakorlatilag egy fikarcnyit sem ad hozzá az elsőhöz és így másodszorra már ez az ökörködés olyan, mint egy mikróban felmelegített egynapos pizza.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu