Bobby Kotick a lemondását fontolgatja?

Az Activision Blizzard vezérigazgatója, Bobby Kotick állítólag távozni fog, ha nem tudja gyorsan megoldani a kiadón belül gyülemlő problémákat…

 

A Wall Street Journal volt az a publikáció, ami kirobbantott egy újabb kört az Activision Blizzard botrányában. A WSJ ugyanis azt írta, hogy egyszer azzal fenyegette Kotick egyik asszisztensét, hogy meg fogja ölni, de néhány nappal később újabb atombombát dobott le a site, ugyanis most arról van szó, hogy a kiadót az Activision és a Blizzard egyesülése óta (közel másfél évtizede) vezető Kotick a senior vezetőknek már elmondta, hogy fontolgatja a távozást, ha nem tudja rövidesen kijavítani a cég munkakultúráját.

A múlt héten Kotick az Activision és a Blizzard felsővezetőivel is tárgyalt, és a Blizzarddal megejtett pénteki összeülés során beszélt a távozásról, de azért nem éppen ilyen tiszta kifejezéssel élt a százmilliós (dollárban; forintban több milliárdos…) nagyságrendben bónuszokat bezsebelő vezető. 16-án Kotick egy videóüzenetben mondta el az alkalmazottainak, hogy egy zéró tolerancia elvet kezdenek el követni a nem megfelelő viselkedéssel kapcsolatban, és bárminemű eltérés ettől egyszerűen elfogadhatatlan lenne. (Ennek ellenére a múlt héten mégis arról írtunk, hogy ez rá mintha nem vonatkozna…)

Bobby Kotick több magas beosztású vezetővel is tárgyalt a hét során, hogy biztosítsa az alkalmazottakat az egészséges munkakörnyezet melletti elkötelezettségéről, de a WSJ a forrásaira hivatkozva azt írta, hogy az egyik online összejövetelen az Activision öltönyösei kimondták: több stábtag elégedetlen maradna egészen addig, amíg ő fel nem áll az asztaltól. És ugye írtunk már arról, hogy az Activision Blizzard szakszervezetinek mondható kezdeményezése egy nyílt petíciót kezdeményezett a vezérigazgató elmozdítására, és már 1784 aláírója van, ami nem kevés. (Legutóbb ez még csak 1300 környékén járt. Növekedésre nincs hiány.)

Az alkalmazottak azt kérik, hogy a részvénytulajdonosok válasszák meg Bobby Kotick utódját anélkül, hogy neki beleszólása lenne, ugyanis a részvényesek között neki nagy szavazati aránya van. Az igazgatóság ennek ellenére sem kezdett vizsgálatot ellene…

Forrás: PCGamer

 

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu