FILMKRITIKA – Spanyolországban, a XIX. században játszódó A pusztaság című filmben egy elszigetelt családot meglátogat egy gonosz lény, akit a félelem táplál. A pusztán négy szereplő közül három (az apa, az anya és a kisfiú) a maga módján próbál szembe fordulni a Gonosszal az egyre kilátástalanabb és idegölőbb küzdelemben. Különleges, művészi, szimpatikus pszichológiai horrorfilmmel van dolgunk, amely remek alakításaival és nyomasztó hangulatával próbál lenyűgözni, de sajnos a feszültség- és félelemkeltés és egyéb technikai megoldások terén kihívásokkal küzd.

 

 

A háború sújtotta ország arra kényszeríti az életüket féltő lakosság egy részét, hogy a legkietlenebb, szikár síkságon telepedjenek le, ahol csak néhány fa tudott megmaradni a kemény talajban gyökerezve, amelyek az ég felé nyújtott, kiszáradt végtagokkal hiába kapaszkodnak a kiszáradt, szürke, érzéketlen égboltba, az nem kegyelmez.

 

 

Nem egy vidám élet

 

A pusztaságban szereplő család is így él: Salvador (Roberto Alamo) az apa, Lucia (Inma Cuesta) az anya, Diego (Asier Flores) pedig a kisfiuk egy nyomorúságos kis kunyhóban tengetik mindennapjaikat. Diego az éjszaka közepén arra ébred, hogy az anyja által neki faragott hátborzongató figurák rémálmokat okoznak neki, leesik az ágyról és összetöri az éjjeliszekrényét.

De Diego traumája itt még nem ér véget: apja arra próbálja kényszeríteni, hogy szeretett nyulai közül egyet verjen agyon – ez nem is megy neki, a nyuszi megússza a kivégzést és elrohan. Ki tudja, meddig éli túl ezt, hiszen a pusztaságban esélyes, hogy rövidesen elpusztul, ahogy erről anyja is tájékoztatja.

Ez a kietlen pusztaság annyira könyörtelen, hogy az egyszeri nézőben felmerülhet, hogyan tudott itt egyáltalán eddig is megélni ez a család, de persze ez még mind semmi, ahhoz a megpróbáltatásokhoz képest, amelyek várnak rájuk. Rövidesen ugyanis egy csupa sebbel borított, haldokló férfit találnak egy csónakban és itt kezdődnek igazán a borzalmak, amelyek egy különös, hátborzongató rémhez kötődnek…

 

 

Meggyőző alakítások

 

A pusztaság egy művészi, minimalista horrorfilm, amely akár a hetvenes, nyolcvanas években is elkészülhetett volna. Mivel az egész filmben összesen van négy szereplő és igazán csak kettő (az anya és a fia) kapnak jelentősebb szerepet, rendkívül erős színészi játékra volt szükség, hogy a néző figyelmét fenntartsa a film. A Penelope Cruzra feltűnően hasonlító Inma Cueste és a kisfiú Asier Flores, illetve az idősebb apát alakító Robert Alamo szerencsére tényleg brillíroznak. Különösen igaz ez az gyermekét védeni próbáló, de egyre jobban bekattanó anya alakítására, akit Cueste elképesztően hitelesen alakít. A másik oldalon a gyermekszínész Flores rendkívül meggyőző a sokszor félénk, az anyját és a nyulait védeni próbáló, érzelmes, de mégis egyre rátermettebb Diego szerepében. Robert Alamo pedig családapaként hol kicsit zord, már-már félelmetes, ugyanakkor a saját démonaitól ő sem tud elszakadni. A szereplők terén tehát nem kell panaszkodnunk, még akkor sem, ha nincs túl sok belőlük.

 

 

Mint horror, viszont ez kevés

 

Sajnos pszichológiai horrorfilmként viszont A pusztaság több okból sem igazán jó. Egy ilyen kamaradrámaként is felfogható filmnél létfontosságú lett volna az állandó feszültség és félelemkeltés megfelelő adagolása, de David Casademunt rendező láthatóan ezen a téren már kevésbé jártas. A rém „támadásait” (illetve magát a lényt) sokszor nem is látjuk, csak annyit, hogy Lucia próbálja különböző irányba lövöldözve távol tartani őt. Ilyenkor nehéz eldönteni, hogy csak a technikai lehetőségek miatt, a vélhetően szűk büdzsé okán, vagy más okból történik ez. Ráadásul sok ilyen jelenet van, és ettől kicsit repetitívvé is válik a film. Feszültség, félelem tehát nincs, a kulcsszó a nyomasztás.

A pusztaságot leginkább csak azoknak tudnám ajánlani, aki szeretik a klasszikus, európai művészfilmeket, illetve művész horrorfilmeket. A színészi alakítások elsőrangúak, viszont ugyanezt a rendezésről, és feszültségteremtésről és a félelemkeltésről már nem lehet elmondani. Igazán nyomasztó pszichológiai dráma ez a film, horrornak a rém ellenére sem nevezném.

-BadSector-