Gran Turismo Sophy: az áttörés, amit a Sony AI belengetett [VIDEO]

A Sony AI, a Polyphony Digital és a Sony Interactive Entertainment egy olyan, emberfeletti mesterséges intelligenciát teremtett, ami képes felvenni a kesztyűt a legjobb Gran Turismo-versenyzőkkel szemben…

 

A Sony AI bejelentéséről korábban írtunk már, de most már konkrét részleteket is tudunk róla, és igen, valóban a Gran Turismóhoz kapcsolódik a Gran Turismo Sophy, ami egy autonóm mesterséges intelligencia-ügynök, amelyet a Sony AI, a Polyphony Digital és a Sony Interactive Entertainment közösen fejlesztett, és egy új, mély megerősítő tanulási platform segítségével képezték ki. Mind a három cég hozzájárult a projekt sikeréhez azzal, hogy egyesítette a mesterséges intelligencia alapkutatásában és fejlesztésében szerzett szakértelmét, egy hiperrealisztikus, valós versenyszimulátort és a tömeges mesterséges intelligencia képzéséhez szükséges infrastruktúrát.

A Gran Turismo Sophy olyan vezetési képességekkel rendelkezik, amik szükségesek a világbajnok versenyzőkkel szemben, hogy lépést tudjon tartani velük. Mélyen megérti az autó dinamikáját, a versenyíveket, és precízen manőverez, hogy a nagy kihívást nyújtó pályákon is jó köridőket fusson. A másodperc töredéke alatt döntéseket hoz, hogy a folyamatosan, gyorsan változó szituációkhoz igazodni tudjon. A szélárnyékos és ívváltásos előzések, továbbá a defenzív mozdulatok tekintetében is remek eredményeket ért el. Persze a versenyzői etika sem maradt ki. Erősen kifinomult, de nem pontosan meghatározott szabályokhoz igazodik, és sportszerűen versenyzik, így nem próbálja a másik versenyzőt kilökni, továbbá tiszteletben tartja az ellenfelének ívét.

A Sony AI és partnerei egy új, mély megerősítő tanulási megközelítést és platformot építettek, mivel az algoritmusok és az infrastruktúra egyetlen létező kombinációja sem tudta megoldani ezt a kihívást. A versenyautó-vezetés összetett sportjának elsajátítása a Gran Turismo Sport rendkívül valósághű vezetési szimulátorban új áttörést jelent a mesterséges intelligencia területén. A Nature-ben megjelent Outracing Champion Gran Turismo Drivers with Deep Reinforcement Learning című cikkben ki is fejtették ezt részletesen.

A Sony AI blog, a Sony Interactive Entertainment blog, és a Polyphony Digital blog egyaránt említ részleteket róla. Amúgy a lenti videóban szó szerint ezt mondja Yoshida Kenichiro, a Sony Group Corporation elnök-vezérigazgatója: „Üdvözlök mindenkit. Ma nagyon izgatottan osztom meg a Sony AI új játék MI [mesterséges intelligencia]-ügynökének, a Gran Turismo Sophy-nak a bejelentését. A Sony AI-t 2020 áprilisában alapítottuk meg mint alapvető kutatási és fejlesztési szervezetet, hogy felgyorsítsuk a Sony átalakulását egy MI-alapú, kreatív szórakoztatóipari vállalattá. Az elmúlt két évben a Sony AI kutatói és mérnökei szorosan együttműködtek a Polyphony Digitallal, a Gran Turismo alkotóival, valamint a Sony Interactive Entertainment felhőalapú játékokkal foglalkozó csapatával. Együtt létrehoztak egy emberfeletti mesterséges intelligencia-ügynököt, amely képes versenyezni a legjobb emberi Gran Turismo versenyzőkkel.

Ez a csoportos együttműködés, amely a Nature legújabb számának címlapján szerepel, valóban egyedülálló a Sony számára. Mivel a Sony egy kreatív szórakoztatóipari vállalat, ezt a játékosoknak szánt mesterséges intelligencia-ügynököt a játékosok számára építettük. Azért is lelkesedem ezért a projektért, mert megmutatja, hogy a PlayStation felhő alapú játékinfrastruktúráját hatékonyan használhatjuk fel tömeges MI-képzés céljára. A Gran Turismo Sophy a Sony AI első nagyobb projektbejelentése. Remélem, hogy hozzám hasonlóan izgatottak vagytok a Sony AI további hírei miatt, amelyek a jövőben érkeznek – és amelyekkel a Sony célja, hogy a kreativitás és a technológia erejével érzelmekkel töltse meg a világot.”

Már csak az a kérdés, hogy a Gran Turismo 7-ben mikor láthatjuk őkelmét?

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu