Két éven belül félgenerációs frissítést kap a PlayStation 5 és az Xbox Series?

A TCL, egy TV-gyártó cég szerint a PlayStation 4 és az Xbox One példáját követi a Sony és a Microsoft hardvere is.

 

 

A PlayStation 5 és az Xbox Series is 2020 novembere óta kapható, úgyhogy mind a két platform minimum másfél éves. Ezt tartsuk szem előtt, amikor a PlayStation 4 Pro-ra és az Xbox One X-re gondolunk, ugyanis a két „feles” konzol 2016-ban, 2017-ben jelent meg, szóval 3-4 évvel az eredeti modellek 2013-as megjelenése után. A történelem pedig ezúttal is meg fogja ismételni önmagát, ha a TCL-nek hihetünk.

A PPE, egy lengyel site számolt be arról, hogy a TCL Technology megemlítette az előadása során a játékkonzolok generációit, ami TV-s cégként a felbontás, frame rate (Hz) esetében logikus. A 2013-as PlayStation 4-et és Xbox One-t a 8. generációnak tekintik (720p/30 FPS render, 1080p/60 FPS output). 2017-ben jött a „8,5. generáció” a PlayStation 4 Pro-val és az Xbox One X-szel (1080p/30 FPS render, UHD, azaz 4K felbontás és 30 FPS output).

2020 novemberében jött a PlayStation 5 és a két Xbox Series, és velük a 9. konzolgeneráció (1440p/60 vagy 120 FPS render, UHD/60-120 FPS output, és az AMD Radeon RX 6700 XT videókártyájának megfelelő teljesítményről van szó), és itt jön az érdekesség: 2023-ra, 2024-re taksálják a „9,5. generációt” az új Xbox Series modellel és a PlayStation 5 Proval. Ezek már 2160p felbontáson 60-120 FPS renderelést, illetve UHD-8K felbontáson 60-120 FPS-es outputot tudhatnak, és ez már az AMD Radeon RX 7700 XT GPU-jának felelhet meg.

Ebből következik az, hogy a TCL-nek elég meredek elvárásai vannak, de azért esélyes, hogy ha valóban lesznek újabb félgenerációs frissítések, akkor azokon a konzolokon nem lesz natív 8K felbontású (7680×4320) játék, hanem 4K-ról lesznek azok felskálázva. Azért meg kell kérdeznünk: mennyire is ismeri a TCL a Sony és a Microsoft terveit?

Valamit csak tudhatnak, hiszen a TCL a világ második legnagyobb TV-gyártója. Elég konkrét összehasonlítási alapjuk volt az RX 7700 XT-vel…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu