FILMKRITIKA – Immár 10 éve, hogy Wall-e (Vali néni?) rendet rakott a poszt-apokalipszisbenn, ahol a hazatérés kérdése központi elemnek számított (ahogy Lighyear számára is), Buzz kalandjainak megközelítése azonban fényév távolságba került elődjétől, feszegeti űralagútjának kérges (férges) határait.

 

Nem véletlen az irónia, a közvélemény ugyanis rendre felhorkant a film egyik rövid ‘csókot lopó’ jelenetén – mely több országban tiltólistára (fekete vászonra) került a Lightyear karaktertörténete. Nem feltétlen tisztünk eldönteni, hogy indokolt-e az ilyen drasztikus cenzúra, elvégre a 12-es ‘fényévgyűrű’ nem alacsony, azt azonban nehéz nem belátni, hogy valahol húzódik egy éles és k(v)arcos határ, valahol a gyűrűjén mentén. Ha az üveghegyeken túl majd nem a körszakállú hercegnő várát szeretnénk megnézni, akkor be kell látnunk, cenzúra mindig is van / volt / lesz, vagy pedig nem ártana. A Disney-től egyébként nemrég megvonták a kedvezményes adózást, mert túlhúzták azt a bizonyos termométert.

 

 

Nem egy Tolsztoj, de nem is Troll Sztori

 

A ’95-ben debütáló Toy Story nevezetessége, hogy az első egész estés mozgó film, mely animáció: életre keltetés. A soha nem létező tárgyak önjáróak lesznek, összefognak, és kimaxolják napi kalandjukat: bevernek egy adrenalin fröccsöt. A fröccsöntött figurák koncepciója azért is volt nagyszerű ötlet, mert hosszú időn keresztül nehéz volt vászonra vinni élethű figurákat, így viszont erre nem is volt szükség. Bár sosem láttam a filmet, a maga korában nagy siker volt, és Buzz volt a kedvenc karakterem: az osztálytársaim tolltartóin: kiselsőben.

 

 

Első a vezető, második a szerelő

 

Lightyear kalandjain jól gondold meg mikor tervezel pislogni, mert egyik mozdulat éri a másikat (és el is találja). Már picit néha fárasztó is a szemhéjnak, azért a Pixartól mindig megszoktunk egy pici elnagyoltságot, szatirikusságot. A szereplők karikatúraszerűek, de ez már védjegyük. Nincs túlkalibrálva, de nem is tetszhet mindenkinek, hiszen ez nem egy tiszta Disney ‘életrekeltés’. Buzz jóbarátja a Sox nevű biorobot macska, mászkáló utaskisérő: akinek kristályelméje megoldhatja a sikeres röppálya üzemanyag problémáját.
A dráma építkezése, a fordulatok és fő-gonoszok nagy része viszont nekem picit erőltetettnek tűnt. A feszkó nem csúcsosodik ki, hanem lineáris kalandok réteglapjait szerelik egymásra. A happy end nem torkollik katarzisba, nyitva hagyják a ‘dimenziókaput’ egy esetleges folytatásra. Ehhez mondjuk elmarad a Marvel univerzumtól megszokott valódi rejtett jelenet, de ez nem feltétlen hiányosság. A macska karaktere jópofa, a gépi utaskisérő (kísértő) pedig általában inkább mókás, mint idegborzoló.

 

 

Idő egyenlő nyomor a köbön

 

A kis tömeg pedig nagy tipertér iszonnyal jár. Egy olyan században, ahol inverz húsosszendvics a betáp (kivül sonka, belül egy szelet kenyér) azon sem lepődnénk meg, ha az energia az tömegszer féksebesség lenne. Lightyear kapitánynak ugyanis röppályát kell tesztelni, mire a ‘szárazföld’ legénység szakaszosan, de annál gyorsabban öregszik meg az idő-dilatáció (eltolódás) miatt.
Aki járt villamosmérnökire, az számolhatott már ilyet Fizika2 vizsgán, higgyétek el, akkor már kevésbé sci-fi, viszont ha kiszámolod, annál nincs szebb, mint görbülő pályán látni az osztályzatot. Nekem az a mondásom, hogy lehet szögletes is, csak akkor 4-es legyen. Ez a film nálam úgy kerek egész, hogy egy szögletes négyes. Az ismeretlen bolygó ‘kapitányát’ nem húzza annyira a Föld gravitációja, mint szerintem kéne.

A film inkább egy idegen égitest újra-kolonizálásának kérdését boncolja. Star Wars spin off-okba illő harci ketyerék, Ciber Bug-ok, mint a Rontó Ralph-ban. Minimális, de inkább semmilyen párhuzamos kaland-vezetés. Ilyenkor felmerül a kérdés: oké, hogy valakit visz az ufó, de a többiek addig vajon Unoznak odalent, unatkoznak, vagy Uzóznak. Számomra ezek a nagy kérdések, nem a csókkamera – de akkor tegyünk már bele a Föld napja propagandát is. Éljenek a zöldek, és most nem idegen lényekre, meg űrrobotokra gondolok. MZ/X segédkezz, mert nálam még tart a zavar a tér-erőben. De azért akad így is fontos üzenet a történetben: Egy kitartó félnótás csapat is lehet szuper legénység, ha egymásért űrbe mennének. És megtanulnak koncentrálni az összjátékra, s ezáltal egy nemesebb – ám aktuálisabb küldetésre.

Látványra jók a száguldások, de lassításban nem nagyon élvezhetjük a nüanszokat. Az univerzum nekem egy kissé kifutópálya-szerűen volt egysíkú, de azért rég volt már részem egy ilyen űr-robotos tér-fogatban. Más szemmel fogsz nézni a Buzz Lightyear figurájára a mozi után, de azért nem a kedvenc filmed főszereplője lesz. Legfeljebb, ha elkészül az űrkaland folytatása is, akkor viszont határ a csillagos ég.

Jay P. Sonix